Egy zseni vagyok… vagy valami olyan.

Hali! Bocsánat, hogy a múlthéten nem hoztam részt, de az egy hét kimaradás után sokat kellett tanulnom. Pénteken moziban voltak -kitaláljátok mit néztem? Hát természetesen A Szürke Ötven Árnyalatát! Mindegy is... Remélem a Borzalom Valentin nap nem mindenkinek olyan unott volt mint nekem, ha pedig igen, akkor pacsi!

-Kurvára elegem van belőled! Azt hiszed tiéd az egész világ, de ki kell ábrándítsalak, hogy vannak rajtad kívül más emberi lények is, akik talán nem kíváncsiak rád. Fogd már fel végre, hogy valakit kurvára idegesített a pasid. Ha kinyitottad volna a szemed, észrevetted volna az igazat, de elvakított a szerelem rózsaszín undorító masszája.-ordítottam magamból kikelve.

-Te csak ne mondd meg nekem mit csináljak, mert kurvára nem értesz semmit! Neked minden tökéletes, van egy barátod aki szeret, van egy testvéred, vannak szüleid, akik szeretnek, de én egyedül vagyok. Nincs testvérem, a szüleim sosem ismertem, és barátom sem volt még soha. Christian is csak kihasznált, de senki sem ért meg, mert mindenki boldog, csak én nem!-sírta el magát Kenzie.

-Nem vagy egyedül De pont ezzel taszítasz el mindenkit magadtól. Próbálunk terelni arrafelé, amerre jó lenne, de nem hagyod.

-Megmondanád mégis hol lenne nekem jó? Hogy mégis ki az, aki mellett boldog lennék?-nézett rám dühösen.-Látod? Nem tudsz. Mert nincs olyan.

-Michael, te idióta! Fülig beléd van zúgva, de Chris annyira elvarázsolt, hogy nem vetted észre.-tört ki belőlem.-Hupsz!-kaptam a szám elé a kezem. O-o. Mikey kinyír engem!

-Helló! Itt a világ négy legtehetségesebb embere.-nyitott be Mikey az ajtón.-Illetve egy tehetséges, egy elmegy, egy tűrhető, meg Ash.

-Hé!-háborodott fel az utoljára ’említett’.-Mondd meg neki, hogy én is tehetséges vagyok.-bújt hozzám nyafogva. Mint a gyerekek, de komolyan.-Nem mondasz semmit?

-Nem kap levegőt, te ész.-vette észre pirosodó levegőhiányos fejem Luke.

-Ja, bocs.-engedett el azonnal. Hatalmasat szívtam a levegőből, teleengedve a tüdőm, majd kifújtam azt.-Ne haragudj.-biggyesztette le alsó ajkát. Oh, lehet rá haragudni? Igen! Majdnem megfojtott…

-De haragszom. Haragszom rád, Kenzie-re, haragszom Mikey-ra, haragszom mindenkire.-jelentettem ki.

-Rám miért?-kérdezte Mikey.

-Várj, az most fontosabb, hogy rám miért?-mutatott magára Calum.

Megforgattam a szemem, majd egy ’mindegy’ sóhajjal bevonultam a Logannal közös szobánkba. Bebújtam a takaró alá, magzatpózba vágva magam, és csak hallgattam a szuszogásom. Eszembe jutva, hogy tegnap letöltöttem a telefonomra a Szürke Ötven Árnyalata pdf-jét, előkaptam az említett tárgyat, és az említett könyvet kezdtem el olvasni. Mivel nemsoká itt a film premiere, gondoltam még azelőtt kiolvasom, hogy megnézném, mert nem szeretem utána elolvasni a könyveket, az úgy nem olyan… Persze aki még nem járt úgy, hogy előbb látta a filmet, és csak azután olvasta el a könyvet, az nem tudja milyen.  Sajnos én jártam úgy, és hát nem haladtam a könyvvel olyan gyorsan, mert ugyebár tudtam mi a vége, és nem ment olyan ’beszippantott, mert izgulok mi lesz a vége’ módon. Szóval –bár annyira nem szeretem ezt a fajta formáját az olvasásnak-megnyitottam a könyvet, és belekezdtem.

Úgy az ötvenedik oldalnál járhattam, amikor nyitódott az ajtó, majd csukódott. Lépteket hallottam, majd besüppedt mellettem az ágy. Egy kéz siklott a fenekemre, én meg reflexből oldalba rúgtam a tulajdonost. Persze csak enyhén, mert nem akartam sem az én lábam, sem a kéz tulajdonosának a bordáját, sem bármi mást eltörni.

-Meg mertél rúgni?-rántotta le rólam a takarót Ash. Igen, rájöttem, amikor megszólalt. Egy zseni vagyok… vagy valami olyan.

-Igen.-tettem le a telefonom. Felé fordultam, így megláttam pimasz mosolyát. Oh, jaj. Kuncognom kellett erre, természetesen Ash azt hihette más miatt, így hirtelen a hátamra lökött, és fölém támaszkodott.

-Szóval. Mi a baj?

-Ahj, minden. Kenzie teljesen maga alatt van, amiért kiderült, hogy Christian –nem az a Christian, amelyik a könyvben van-csak kihasználta, és véletlen dühömben kikotyogtam, hogy Mikey szerelmes belé, akkor meg jöttetek ti, és… Li mindig tudja mit kell tenni, de most nincs itt. És Logan is egy barátjával találkozott, és majd csak a koncerten látom, Elisa is majd csak a hangpróbára jön, és… Nem tudom.

-Hát…én itt vagyok. Nekem kiöntheted a szíved.

-Tudom.-mosolyodtam el.-De most nincs kedvem lelkizni.-húztam el a szám.

-És mihez lenne?

-Lezuhanyozni. Aztán reggelizni valamit, majd indulunk az interjúra. Utána próba, koncert, aztán aludni fogok.-gondolkoztam el.

-Zuhany. Jól hangzik.

-Te addig mit csinálsz?-célozgattam, hogy egyesül óhajtok zuhanyozni.

-Hehehe.

Amolyan ’ezt megszívtad’ nézéssel pillantottam rá, mire megforgatta szemeit. Elfojtottam egy vigyort, és alsó ajkamba harapva bámultam fel rá.

-Imádom, amikor beharapod az ajkad.-morogta.

-Tényleg? És tudod én mit imádok?

-Nem.

-Azt..-húztam mosolyra szám.-..amikor nem tehénkedsz rám!-löktem le magamról. Gyorsan felpattantam az ágyról, és felkapva az első pólót és nadrágot meg fehérneműt a táskámból, befutottam a fürdőbe.

-Hé, ez nem ér.-dörömbölt az ajtón.

-De ér!-kiáltottam vissza nevetve.

Egy óra múlva már az interjú helyszínén voltunk, ahol egy nő várt minket. Nem hiszem, hogy lehetett több 25-nél, barna haja lófarokba kötve, enyhe sminkje alig volt észrevehető, de az idegesítő riporter-mosoly ott volt az arcán. Ez hosszú lesz…

-A szokásos kérdések előtt, szeretném, ha komolyan válaszolnátok a következő kérdésemre. Ki, hogy fogja tölteni a Valentin napot?

-Alszok-vágtam rá.-Minden évben ugyanaz a program. Ugyan már, ez is ugyan olyan nap, mint bármelyik másik. Egy feleslegesen túldrámázott nap, amikor az egyedülálló lányok olyanokat posztolgatnak a közösségi portálokra, hogy ’Erős vagyok, egyedül is tökéletes nekem!’. Pedig belül sírnak, amiért a „Szerelem” napját egyedül töltik. Én mindig egyedül töltöm, ez most sem lesz másképp.

-Most az egyszer egyetértek Charlie-val. Feleslegesen aggattak mindenféle baromságot erre a teljesen átlagos napra. Nem tudom mi olyan nagy durranás benne.

-Szóval mindketten egyedül töltitek ezt a napot?-vonta fel szemöldökét a nő. Hihi…elfelejtettem a nevét. Hupsz.-Pedig nem egy pletyka röppent fel rólad és Ashtonról, miszerint újra együtt vagytok.

Hát persze. Már vártam, hogy megkérdezze.-Öhm… Igazából nem tudom mit kellene mondanom, még a menedzsment nem mondott semmit, bár sose azt mondom amit kellene, szóval. De sokat gondolkoztam ezen, és azt hiszem sejted, hogy mi a helyzet. Nem akarok hazudni a rajongóknak, mert nagyon fontosak nekem. A zene az életem, és nélkülük nem csinálhatnám azt, amit szeretek. Persze sok más is fontos nekem, például Ash. Nagyon szeretem, és örömmel mondhatom, hogy igen, újra együtt vagyunk.

-Nahát. Sok boldogságot nektek.-mosolygott kedvesen(!).-És te, McKenzie? Hogy állsz a kapcsolatok terén?

-Oh, hát… Egy srác a suliból randira hívott, de kiderült, hogy ez nem jönne össze. De csüggedni sincs időm, már is jön a következő.-nevette el magát.-Meglátjuk hogy alakul a dolog.

-Akkor neked sok szerencsét kívánok, és adjátok át jókívánságaimat Elisa-nak és Dannek.

-Átadjuk.-vigyorgott rá Kenzie. Ez az akadj-le-vagy-baj-lesz vigyora volt. Ajaj…

-Remek. Akkor jöjjenek a szokásos kérdések. Milyen a turné?

Vagy legalább lélegezz!

Halihó! Elnézést a késésért, de a szabadságomnak vége, és mától újra a sulit koptatom -aki nem tudja, bárányhimlős voltam. Itt a 24. fejezet, de még korántsem az utolsó. Próbáltam romantikusra, amit kellett (volna). Igazából nem nagyon hiszem, hogy összejött... Majd ti eldöntitek!

-Annyira örülök, hogy itt vagy!-lelkendezett tovább Li. Szegény Dan alig jut szóhoz mellette. Szép is a szerelem…

-Elisa. Édesem, mondhatok valamit?

Bandatársam hirtelen megnémult, és minden szín kifutott az arcából. Oh, most van az, hogy a fejében ezer és egy jelenet fut végig, amiben Dan szakítani akar vele. Túlságosan ismerem már őt. Lassan bólintott, majd leült a kanapéra, ahová Dan vezette.

-Tusom, hogy neked a zene a legfontosabb. Az első az életedben. Tudom, hogy én mindig a második leszek, és ezzel semmi bajom. Sőt. Örülök neki, mert amikor zenélsz, te vagy a világ legboldogabb embere, és én is az leszek, mert nekem az a legfontosabb, hogy te boldog legyél. Tudom, hogy a távolság borzalmas, és tudom, hogy sokszor legszívesebben összetörnél, és csak sírnál, mert én is így érzek. Mindketten az álmunkat éljük, de folyton ott van tűnődés, hogy meddig fog ez menni. Én szeretnék tenni valamit, ami kiöli a kétségbeesést a kapcsolatunkból. Elisa Wohn. Hozzám jössz?

Atya szent isten… Megkérte a kezét. Megkérte a kezét! Én mindjárt elröhögöm magam. Az gáz lenne? Igen, határozottan.

Dan egy bársonydobozt húzott elő, amit kinyitva előbukkant egy gyűrű, ami ordította, hogy Elisa tulajdona. Li csak szótlanul bámult, akkora szemekkel, hogy az lehetetlen. Oh…itt baj lesz.

-Szerelmem…szólalj meg. Vagy legalább lélegezz!

-Én…Nem tudom.-vált kétségbeesetté. Felpattant a kanapéról, és elviharzott a szobájukba.

Mind csendben ültünk, senki sem szólt egy szót sem, amikor Dan lehajtott fejjel kibaktatott a konyhába.

-Beszélek Li-vel.-állt fel Kenzie.

-Beszélek Dan-nel.-tettem ugyanazt egyszerre vele. Elindultunk hát mindketten, a srácokat egyedül hagyva.

-Lányok.-szólt ránk Logan.

-Tudjuk!-fordultunk meg. Csak is mi lehetünk olyan hülyék, hogy az ellenkező irányba megyünk…

Dan a pultnak támaszkodva bambult maga elé. Sóhajtva ültem fel mellé a pultra, és megtörtem a csendet.

-Nem vagy szomjas?-Tudom, nem a legjobb szöveg, de tudom, hogy ilyen esetekben nála nem nagyon működik a lelkesítő duma.

-Nem, kösz. Éhes se vagyok.-ment a kérdésem elé. Ch…

-Oké. Akkor térjünk rá arra a részre, amikor ordítva kioktatlak.

-Oké.

-Khm-köszörültem a torkom.-Te teljesen idióta vagy? Legalább egy órát kell hagyni őt, hogy ülepedjen a „meglepid”, és nem azonnal belecsapni a közepébe! Tudom, hogy a távolság tényleg a legrosszabb, megértem, hogy kell neked valami biztosíték, de… Normális vagy? Megkéred a kezét?

-Valld be, hogy durci vagy, amiért nem a tiéd kérték meg előbb.-vigyorgott gonoszan.

-Seggfej.-morogtam.-Nem. Szóval… Kenzie épp beszél vele, úgyhogy várj még öt percet, és azt hiszem minden rendben lesz.

-Köszi.

-Ja.-ugrottam le a pultról. Visszamentünk a nappaliba, ahol bekapcsoltam a tv-t, és beletemetkeztem szerelmem karjaiba. Természetesen Logan átható tekintete elől nincs menekvés. Mit szólsz?-üzente.

Most az álmom miatt?-kérdeztem.

Aha.

Megforgattam szemeim, és egy ’Jól vagyok’ pillantást küldtem felé. Megrándította a vállát, aztán az előtte elsuhanó lila hajtömeget köpködte a szájából, mert Li pont előtte szaladt el, hogy Dan karjaiba vethesse magát.

-Igen! Igen, igen, igen, igen!

-Már fáj a fülem a visongásodtóóól!-nyafiztam mint egy 5 évesek, aki nem kap nyalókát. Hm…nyalókát akarok.-Ki vesz nekem nyalókát?

-Menj, és vegyél magadnak. Van két lábad, húsz nehezen átküzdött év, és dollármilliók.-oktatott ki bátyám.

-1:Nekem négy lábam van. 2:húsz és fél. Nem mindegy. 3:nincsenek dollármillióim. Bár nem lenne rossz…

-Bocs, elfelejtettem, hogy egy ufó vagy.-mondta.

-Persze, nektek is életem egyik fontos napján kell civakodni.-húzta fel az orrát Li.

-Nem civakodunk. Ez egy egészséges testvéri szóváltás volt.

-Szóváltás… Honnan tudsz te ilyen szavakat?-röhögött ki Logan.

-Hehehe. Marha vicces vagy.

Telefonom őrületes acsarkodásba kezdett, így előhalásztam farzsebemből, és felvettem.

-Kincsem! Miért nem mondtad? Miért folyton az újságokból és a tv-ből kell megtudnom, hogy mi van veled?

Oh,…anyám!

-Anya!-néztem jelentőségteljesen bátyámra, aki ugyanolyan döbbent ’kiment a fejemből’ pofát vágott, mint én.-Sajnálom, de… elég sok minden történt ebben a pár napban, és kiment a fejemből…hát úgy minden. De van egy jó hírem!

-Ugye nem kérte meg a kezed? Vagy terhes vagy? Kicsim, még túl fiatalok vagytok, és a karrieretek is… De persze én örülök, csak…

Az arcom kezdett egyre kétségbeesettebb lenni, ahogy anya csak mondta, és mondta, a végén pedig már komolyan még az életkedvem is elment. Ránéztem Ash-re, majd nagyot nyelve arrébb húzódtam, és válaszoltam anyának.

-Semmi ilyesmiről nincs szó, még legalább 10 évig. Legyen 15.

-Ugyan, őt év, és már házasok lesztek. Bár, jobb örülnék, ha Logan is találna valakit, szegény kicsikém már  kezd kiöregedni.

Hangosan felnevettem ezen, és amikor bátyámra pillantottam, még nagyobb lett a nevetésem. Logan? Sose fog barátnőt szerezni. Egyetlenem megvan egyedül. Mindig azt mondja ő komoly kapcsolatot akar, és még vár az igazira. Várj csak, ameddig akarsz! Én kiélvezem fiatalságom. Na nem, mintha nem gondolnám komolyan ezt Ashton-nal, csak… még nem állok készen a teljesen komoly dolgokra. Elisa más. Ő már félig felnőtt. Én még félig tervbe sem vagyok. Ugyan, sose voltam… Amúgy meg, az álmok után, inkább messziről elkerülnék mindenkit. És most? Nézzétek meg! Az egyik barátnőmet eljegyezték, a másiknak két udvarlója is van –igaz, csak az egyikről tud-, és meg? Boldog vagyok, nem az. Kifejezetten úgy érzem, hogy végre valaki mellett igazán önmagam lehetek. Előtte nem kell megjátszanom magam, tudja, hogy belül igen is érzek, és nem vagyok olyan idióta, kemény csaj, akinek mutatom magam. Igaz, a sors, vagy az a nagyobb hatalom, ami irányítja az életünket, eléggé keresztbe tett nekünk párszor, de nem bántam meg semmit. Mert ha valamit is máshogy csinálok, akkor most talán nem lennénk itt, nem lennék boldog, azzal, akivel tényleg, feltétel nélkül boldog tudok lenni. Egy fiúval, aki tényleg szeret –és nem a bátyám, vagy az apám…vagy egyéb rokonom, akik úgy védenek, mintha egy törékeny porcelán lennék.

-Nem, Elisa kezét kérték meg. Dan hirtelen felbukkant, és… Persze ez sem ment simán, de mi megy?

-Anya.-sápadt le Li.-Anya! Fel kell hívnom!

-Hé.-húzta vissza az ölébe Dan.-Tudod, mielőtt iderepültem, felhívtam anyukád, és megkértem tőle a kezed. Vagy öt percig visított a telefonba, de végül beleegyezett.

-Oh. Annyira szeretlek.-nézett rá olyan szerelmes pillantással, amilyet még nem láttam. Boldog. Már csak Kenzie-t kell elintézni, és mind tökéletesen boldogok leszünk. Na meg Logan, de ő egy nehezebb dió lesz…

-Min gondolkozol?-ölelt át hátulról Ash. Mosolyogva, lehunyt szemekkel bújtam ölelésébe, ahol mindig az az ’otthon vagyok’ érzés tölt el. Mert igen, otthon vagyok, akárhol is legyek, ha ő velem van.

-Szeretlek.-suttogtam.

-Szeretlek.-suttogott ő is. Mintha bármely hangosabb szó széttörhetné ezt a csodát, ami akkor van, ha összeolvadunk, és nincs olyan, hogy ő, vagy én. Csak olyan van, hogy MI.

Azért, mert piros a fejed, mint a ketchup!

-Kitaláltam nektek irtó király beceneveket!-fogadott a szállodai nappalinkba lépve Kenzie. Ez fájni fog…-Calum lesz Mustár, Mikey Ketchup, Luke Tartármártás, Ash pedig Majonéz, és ti lesztek a ’fájv szósz’!

-Ennek honnan vannak ilyen ötletei?-kérdeztem Elisa-t, akivel azt figyeltük, ahogy azon veszekednek, hogy ki miért pont az lett, ami.

-Azért, mert piros a fejed, mint a ketchup!-ordított rá Mikey-ra Kenzie.-Luke azért tartármártás, mert úgy néz ki, Calum meg olyan mint a mustár, Ashton pedig azért majonéz, mert Charlie azt szereti legjobban.-rendezte le a vitát.

-Szóval szereted a majonézt.-suttogta a fülembe Ash, miközben átölelt.

-Igen. Miért?

-Mert akkor szívesen leszek az.

-Rendben. Te leszel az én majonézem.

-Összejöttetek!-visította Li.-Összejöttek! Összejöttek, összejöttek, összejöttek.-ugrált körbe minket. Na jó, ennek elmentek otthonról. És már épp elmondtam volna neki ezt, amikor Ashton felkapott és megpörgetett.

-Az én barátnőm.-puszilta meg az arcom.

-Oh, elhányom magam.-mondta Kenzie olyan hangsúllyal, mintha majd elolvadna tőlünk.

-Még jó, hogy nem láttad amit a kanapén műveltek.-forgatta meg a szemét Mikey.

Mosolyogva néztem a két civakodó vörösre, ugyanis folyton ezt csinálják. Én már tényleg arra várok, hogy végre randira hívja Mikey Kenzie-t. Cukik lennének. Anyám, ezt én mondtam…?

A délután többi részét filmezéssel töltöttük, egy csomó gagyi film társaságában, amiket lenémítva néztünk, miközben leszinkronizáltuk a jeleneteket. Viccesekre sikeredtek, így a végére már fájt a hasunk a nevetéstől.

-Na, jó. Nekem mennem kell.-állt fel Kenzie.

-Miért?-kérdezte Li.

-Hááát… Amikor a fotózás után elmentem sétálni, összefutottam Christian-nel, és randira hívott.-vigyorgott. Chris a volt osztálytársunk, és Kenzie másodiktól bele van esve. Chris ezt tudta/tudja, és el akarta hívni őt már korábban, de pont aznap mentünk a kiadóhoz meghallgatásra, így ez elmaradt. Szegény Kenzie amikor megtudta ezt, egy hétig olyan volt, mint aki depressziós. Úgy látom most már neeem!

-Az mégis ki?-kérdezte kissé felháborodva Mikey. O-ó, mi folyik itt?

-Egy volt osztálytársunk.-vont vállat Kenzie.-És a legcukibb, legokosabb srác a világon.-harapta be az alsó ajkát. Régen is mindig ezt csinálta, amikor csak megpillantotta Christ, vagy róla beszéltünk. Szerintem ez örök szokás marad nála.

-Sok sikert. És nehogy azt halljam, hogy már az első randin az ágyában kötsz ki!-kacsintottam rá.

-Majd meglátjuk.-vigyorgott.

-Ch… Ez olyan volt, mint valami ribanc.

-Mit mondtál?-tátotta el a száját.-Esküszöm Michael Clifford, még egyszer be szólsz nekem, én megfojtalak.

Azzal elviharzott a Li-vel közös szobájukba. Egy pulcsival a kezében tért vissza, majd az ajtóban felhúzta a cipőjét, és beb@szta maga után az ajtót. Elisa és én gyilkos tekintettel fordultunk Mikey felé, míg Ash, Luke és Cal értetlenül kapkodták a fejüket köztünk és bandatársuk között.

-Hogy mekkora egy féreg vagy.-vágta hozzá Li.

-Mert?

-Értjük, hogy féltékeny vagy, de ez már rossz irány.-ráztam a fejem.

-Nem vagyok féltékeny! Kenza csak barát, és nem azért veszekszünk mindig, hogy a végén összejöjjünk, mint a filmekben. Bocs, de Kenza nem az esetem.

-Hát, te hülye vagy, haver.-nevetett Ash.

Látszik rajta, hogy bejön neki Kenzie, nem tudom miért tiltakozik ellene. Talán mert azt hiszi Kenzie semleges felé? El kellene mondanunk neki amit tudunk… Nem, még Kenzie se tudja, hogy tudjuk. Milyen lenne, ha elmondanánk Mikey-nak, miközben ő Chris-sel randizik? Az nem lenne helyes.

-Én csak annyit fűzök hozzá, hogy belül már röhögök ezen a két szerencsétlenen.-szólalt meg Logan. És ő a legidősebb! Istenem, rég halottak lennénk, ha ő vigyázna ránk. De attól még szeretem, hogy ilyen idióta. A bátyám, nem tehetek mást… -Most mi van?-nézett rám.-Azt hiszed rajtatok nem röhögtem? Csak hiszed.

-Olyan hülye vagy.-öleltem meg.

-Tudom. Családi vonás.-borzolta össze a hajam.

Kenzie fél órával a fiúk távozása után érkezett, szinte repülve. Sugárzott róla a boldogság, és Li-vel vigyorogva néztünk össze, amikor nem látta.

Másnap semmit nem csináltunk. Átjöttek a srácok, Ethan meg Sophie is csatlakoztak, viszont Kenzie nem volt hajlandó Mikey-val egy helyiségben lenni, így ő Chris-sel volt. Ám délután 5 felé betoppantak, ezzel elindítva egy hatalmas, pusztító hullámot.

-Elisa! Örülök, hogy újra látlak.-ölelte meg Chris. Aztán engem…De jó.

-Charlie. Hallottam a jó hírt. Sok boldogságot.

-Köszi. Téged is jó újra látni. És hogy megy az egyetem?

-Jól. Osztályelső vagyok.

-Gratula.

Mikey arcát látni, egy olyan élmény volt, amit sose felejtek el, ez tuti. Olyan fancsali képet vágni, még sose láttam senkit. Főleg, amikor átölelték, vagy megpuszilták egymást. Na akkor, haláli volt! Féltékenység, undor és vágyakozás volt az arcán. Istenem, ez marha jó…

-Gyere.-ragadta meg a kezem Mikey. Értetlen pillantást vetettem barátomra –de jó ezt kimondani (vagy kigondolni?)-, majd követtem a még mindig a kezemet szorongató srácot. Útközben Li is csatlakozott hozzánk (nem önszántából). A konyhába érve felénk fordult, mire megláttuk szomorú pofiját.-Azt hiszem igazatok volt.

-Oh!-ölelte át Li.-Semmi baj.

-Épp egy másik sráccal van, szerintem igenis baj van.-kotyogtam közbe. Li vérfagyasztó pillantást küldött felém, mire befogtam. Nem sokáig.-El kell mondanunk valamit, amit még Kenzie sem tud. Csak mi ketten. Úgy egy hete, Kenzie eléggé berúgott, és… Elkotyogta, hogy tetszel neki. De nem mondtuk el amikor kijózanodott, így nem tudja, hogy tudjuk. És tegnap beszélgettünk Li-vel erről…

-És arra jutottunk, hogy ha végre beismered, hogy neked is bejön, akkor elmondjuk neked, és bátorítunk arra, hogy cselekedj.-vágott közbe Li. Kösz… Van valaki, aki nem vág a szavamba?

-Mégis hogyan, amikor ez a nyomi itt teszi neki a szépet?

-Chris megy vissza az egyetemre, nekünk folytatódik a turné, nem hiszem, hogy sokáig fognak még turbékolni.-vontam vállat.

-Na ja.-értett egyet Li.-És szerintem sokkal inkább illik össze veled, mint Chris-sel.

-Biztos?-kérdezte mint egy kisgyerek.

-Igen.-mondtuk egyszerre.

Ekkor kopogtattak, és mivel nem sok felajánlkozás jött az ajtó kinyitására, Elisa volt kénytelen menni. Biztatóan rámosolyogtam Mikey-ra, és visszamentem a többiekhez a nappaliba.

-Dan!-sikított Li. A fiú nyakába ugrott, és kiszorongatták egymásból a szuszt is.-Hogy kerülsz ide? Nem azt mondtad, hogy csak a jövőhéten kezdődik a szünet?

-De. Viszont a tanárunk megbetegedett, a másik meg szülési szabadságot vett ki, szóval egy kicsit hamarabb elengedtek minket.

-Miért nem szóltál? Érted mentem volna a repülőtérre.

-Meg akartalak lepni.-csókolta meg.

Lehetne ennél szebb befejezése ennek a napnak? Leszámítva Mikey-t és Kenzie-t, minden rendben. Remélem így is marad.

Kenzie, vedd ki a nyálas ujjad Li füléből!

Itt a 22. fejezet, remélem tetszeni fog. Sajnálom, hogy egy héttel később hoztam, de azt hiszem most kitettem magamért. Remélem szerintetek is vicces lett a rész, mert annak szántam... Jó olvasást!

Nos… az első -igazi-randink nem is sikerülhetett volna jobbra. Piknikezni mentünk a parkba, aztán csak néztük a csillagos eget. Beszélgettünk mindenről, ami csak eszünkbe jutott, nevettünk, gyönyörködtünk a csillagokban. Illetve pár perc után észrevettem, hogy Ash engem néz, amiből persze aranyosan kimagyarázta magát, miszerint: ’Én a saját csillagomban gyönyörködöm.’ Azt hiszem mindenki elpirulna ettől a mondattól, én sem voltam kivétel, fülig pirosodtam.

A szállodai szoba előtt lágy csókkal, és egy holnap-látlakkal köszönt el. Hatalmas vigyorral az arcomon léptem be az ajtón, majd hátam nekivetve néztem Logant, ahogy a kanapén aludva, egy pokrócba burkolózva aludt. A bekapcsolt tv fénye megvilágította az arcát, láttatva ezzel nyugodt arcát, melyet eltakart volna a sötét. Odamentem hozzá, és rázogatni kezdtem a vállát.

-Gyere, segítek bemenni.-húztam fel. Félálomban támaszkodott a vállamra, és amint a feje a párnára ért, már horkolt is tovább. Betakartam, majd egy gyors zuhany után bebújtam a saját ágyamba.

Reggel egy ordításra keltem, ami a nevem volt. Azonnal kifutottam a nappaliba, ahol egy ideges Ann fogadott. Egy újságot nyomott a kezembe, aminek címlapján egy kép virított rólam meg Ashton-ról. Kézen fogva ballagtunk az utcán, míg egy másikon Ashton, ahogy mosolyogva távozik a hotelból. Alatta pedig nagy betűkkel a ’újra együtt az álompár?’ felirat.

-Pár hónapja még mindenhol azt olvashattuk, hogy a sztárvilág új álompárral bővült, Charlie Hall és Ashton Irwin kapcsolata jóvoltából. Aztán a CME-s lányok Londonba költöztek a kiadó visszautasíthatatlan ajánlata miatt, és a kapcsolat megszakadt. Most viszont úgy látszik a fiatalok között újra fellángolhatott a szerelem, hisz képek készültem, amint kézen fogva sétálgattak, valószínűleg egy romantikus randevúról hazafelé. Ugyan azt nem láttuk, hogy több is történt volna kézenfogva sétálgatáson, viszont Ash láthatólag boldogan hagyta el a szállodát, ahol Charlie és bandája megszállt. Nos, én szurkolok, hogy összejöjjön nekik, ugyanis a legtöbb rajongó szerint nagyon aranyos párost alkotnak. Meglátjuk mit hoz a jövő. Mary Walls.-olvastam fel a cikket. Összeszorított szájjal néztem a lányokra, és Logan-re. Mindhárman megértő arccal néztek, míg Ann mérges, és értetlen arckifejezéssel bámult hol rám, hol a többiekre.

-Megmagyaráznád?

-Öhm… Az úgy volt, hogy este amikor hazajöttem Ethan-től, beállított azzal, hogy most menjünk el arra a beígért randira. Aztán –mint azt a mellékelt ábra mutatja- egy fotós lekapott minket, és most benne vagyunk az újságban.-vigyorodtam el a végére.

-Tudjátok, hogy a spontán ötleteket nem bírom. Miért? Mert ez lesz belőle!-bökött az újságra.

-Sajnálom. Nem akartam.-hajtottam le a fejem. Nem tudtam, hogy követnek. Meg se fordult a fejemben, hogy a média azonnal tudni fog róla…

-Jól van. Megyek felhívok pár embert, addig ne csináljatok hülyeséget, kérlek.

Azzal el is tűnt a folyosón, én pedig egyből a telefonom keresésére igyekeztem. Felforgattam a szobát (felébresztve ezzel Logant, aki átaludta az egészet), majd a lányokét, a nappalit, a konyhát, de még a fürdőt is.

-Nem látta valaki a telómat?-ordítottam el magam.

-Nesze.-vágta hozzám a keresett tárgyat Kenzie.

-Köszi!-vigyorogtam rá, majd már tárcsáztam is Ashton-t.-Sziaaa!

-Szia. Láttad már az újságokat?

-Nem, miért? Csak nincs benne valami?-ugrattam.

-Neem! Khm… Milyen reggeled volt?-érdeklődött. Ez tényleg bevette…

-Csodás. Viszont az ébresztőm nem volt a legjobb. Tudod Ann ordítására keltem, aztán hozzám vágott egy újságot, aztán majdnem leordította a fejem, majd kiment telefonálni. Szerintem tudod miért.-meséltem el burkolt célzással a reggelem. Leesik neki?

-Hát, ez nem lehetett túl…Oké leesett.-nevetett fel. Elmosolyodtam nevetésén, mert ugyebár olyan nevetése van, amit be kéne tiltani.

-És, ma mit akartok csinálni?

-Arra gondoltam, hogy átmehetnénk hozzátok, és együtt tölthetnénk a délutánt.

-Remek lenne, de fotózásunk van. Fél háromra megyünk, majd talán utána. Viszont holnap szabadnapunk van!

A fotózás helyszínére érve csak egy dolog járt a fejemben: Mikor lesz már vége, és mehetek Ash-hez?

Miután átöltöztünk, megcsinálták a hajunk, és egy kis sminket is kaptunk (blah…), már magyarázott is a fotós, hogy hogyan álljunk be, mit hogy csináljunk. Persze eléggé elhúzódott, mert hát nem vagyunk azok a nyugodton ülő fajták…

-Elisa, nyugodj már le! Charlie, ülj vissza! Kenzie, vedd ki a nyálas ujjad Li füléből!-dörrent ránk menedzserünk.

-Igenis, kapitány!-kiáltottuk egyszerre. Ahton-ékkal ellentétben nekünk megy. Ch…bénák!

Fél óra múlva már készen is voltunk, így csapot-papot otthagyva, fogtam egy taxit, és húztam is a szállodában ahol a srácok megszálltak. Felcsörtettem a harmadik emeletre a lépcsőn –mivel elromlott a lift-, és lihegve kopogtam be az ajtajukon.

-Charlie!-ugrott a nyakamba Mikey.-Gyere be.

-Szia piroska.

A nappaliba érve a következő látvány fogadott: Ash póló nélkül rohangált, miközben Calum egy szál alsónadrágban(?) kergette, a kanapén meg Luke próbált felszedni egy óriási plüsspingvint.

-Na, hogy haladsz?-huppant le mellé Mikey, aki az előző másodpercben még mellettem állt.

-Charlieee! Védj meg.-ugrott a hátam mögé Ash, amikor meglátott.

-Előlem nem menekülhetsz!-ordította Cal.

-ÁLLJ!-kiáltottam el magam.-Mindenki leül, most!Engedelmesen helyet foglaltak a kanapén, én meg megálltam előttük. Úgy néztek rám, mintha kisgyerekek lennének, akiket az óvónéni le akar szidni, mert rosszat csináltak.-Megmagyarázza valaki mi folyik itt?

-Ash felvette Cal-t miközben zuhanyzott, és premierplánba volt a hátsója, ezért kergette őt, én meg fogadtam Luke-kal, hogy nem tudja ágyba csalni a pingvint.-foglalta össze Mikey.

-Öhm… Ashton, nem szép dolog felvenni mások fenekét. Cal, máskor zárd be az ajtót. Luke… öh… Hogy fogalmazzak szépen. Szerintem nem vagy a pingvin esete!

-És nekem nem mondasz semmit?

-Nem csináltál semmi rosszat. Vagy de?

-Nem!-ordította, majd elfutott valahova.

-Luke, neked mi bajod?-kérdezte Cal.

-Charlie összetörte a szívem.-szipogott.

A srácok röhögésben törtek ki, mire Luke sértődötten elvonult.

-Én megyek és normálisan lezuhanyzok, egyedül!

-Kérem majd azt a videót.-súgtam Ash-nek.

-Mi van?-fordult vissza Cal.

-Semmi!-vigyorogtam ártatlanul rá. Miután ketten maradtunk, felsóhajtottam, és odaültem Ash mellé.

-Hiányoztál.-húzott magához.

-Te nem.-mondtam semleges hangon. Olyan fejet vágott, amin muszáj volt felnevetnem.

-Igen? Humoros kedvedben vagy?-döntött hátra a kanapén.

-Igen, vicces kedvem van.-kuncogtam.

-Kérdezhetek valamit?-vált komollyá.

-Persze.

Azt hiszem annyi minden történt az elmúlt hónapokban, hogy már nem lehetne ennél jobb alkalom. Vagy talán lehetne, de nem tudok addig várni. Charlie, lennél a barátnőm?

-Nem lehetne ennél jobb alkalom. És igen, leszek a barátnőd.-mondtam belemélyedve gyönyörű szemeibe.-Szeretlek.

-Szeretlek.-csókolt meg.

-Oh, srácok, ne már!-kiáltott Mikey.-Muszáj ezt a kanapén csinálni? Mások is vannak ám itt.

Nevetve húzódott el tőlem Ash, és felülve az ölébe húzott.

-Na nézzük meg azt a villantást!-robbant ki a szobából Luke.-Még mielőtt Calum végez.

Kenza, drága egyetlen szentjánosbogaram, ki megvilágítja még a legsötétebb éjjelt is.

Sziasztok! Elég rég hoztam részt, de most itt van! Nincs sok rész hátra, őszintén már ötletem se sok. Viszont Boldog Új Évet Mindenkinek!

-Na srácok… Tulajdonképpen miért is jöttetek? Mert ha jól emlékszem senki nem hívott ide titeket.-vágott komoly arcot Kenzie.

-Zenélni!-vágták rá egyszerre.

-Nahát, ti olyat is tudtok?-tátotta el a száját lila hajú barátnőm.

-Beszóltál, kicsi lány?-bökött meg Mike. Arrébb ugrottam, hisz csikis vagyok, és gondolom direkt bökött meg.

-Én?

-Nem, Ashton-nak mondtam, hogy kicsi lány!-forgatta meg szemeit.

-Ash lány? Tudtam én, hogy valami nincs rendben vele!-rázta meg fenyegetően mutatóujját Ashton felé Kenzie.-Na, most min nevettek?-fordult a röhögőgörcsöt kapott rajongókhoz. Én már szó szerint a földön fekve nevettem, mert Kenzie eltaknyolt, és pont engem használt párnának, így még jobban nevetett mindenki. Szegény Ann most biztos a haját tépte tőlünk!

-Lányok!-ordított a fülesbe Ann. De olyan hangerővel, hogy mindhárman kitéptük a fülünkből –Li még egy kisebb sikítást is hallatott.

-Na mi van csajok, bogár mászott a fületekbe?-röhögtek Ash viccén.

-Azt hiszem vennünk kell Ann-nek egy hangerőszabályzót.-tanakodott Kenzie.

-Kenza, drága egyetlen szentjánosbogaram, ki megvilágítja még a legsötétebb éjjelt is. Mintha neked nem kellene egy ilyen kütyü.

-Most nem tudom, hogy megüsselek, sírjak, vagy nevessek, esetleg sikítsak.-nézett elgondolkodó arccal Mike-ra.

-Drága Mikey, most szerintem fuss, ha kedves az életed…-tanácsoltam.

Kikerekedett szemekkel nézett rám, majd Kenzie-re, és gitárját a kezembe nyomva elkezdett futni. Aztán már csak annyit láttunk, hogy két idióta vörös kergetőzik,mint a 4 évesek. Amint eltűntek a színpadról, vállat vontam, és a kezemben tartott gitárt –melynek gazdája épp egy pár éves értelmiségi szintjén áll, bár elég esze van ahhoz, hogy meneküljön Kenzie elől-a hozzám legközelebb álló személy, azaz Ashton kezébe adtam, mert hát nem fogom fogni, mivel nem az enyém, de még csak nem is egy bandatársamé, szóval nyugodtan foghatja ő. Hű… ez hosszú mondat volt.

-Szerintem elvesztettük őket.-jelentette ki Li. Micsoda felfedezés…-Akkor zenéljünk! Elvégre ez egy koncert, nem egy vicc est.

-Éljen a zene!-kiáltottam fel. Ezzel egyidőben ütközött nekem Kenzie, a földhöz lapítva engem.-Szállj le rólam. Összenyomsz!-motyogtam a padlóhoz nyomott arccal. Amint újra tudtam levegőt venni. hatalmasat sóhajtottam, hogy az éltető oxigén visszaáramoljon palacsintává lapított tüdőmbe.-Zenéljünk.

A koncert nagyon jól sikerült –eltekintve attól a kis közjátéktól, amiért Ann megbüntetett minket (mint az 5 éveseket). Viszont ennek ellenére is fantasztikus volt újra itthon –mert ez az  igazi otthonunk.

-Charlie!-kapta el a kezem Ash. Épp a koncertek utáni hiperaktív-távfutásos programom végeztem –minden koncert után energiabombaként viselkedek, és kétszer körbefutom az egész helyet-, amikor visszarántott.-Beszélhetnénk?

-Persze.-motyogtam kifulladva.

-Szóval… Csak azt akartam kérdezni, hogy…izé… ráérsz valamikor? Úgy értem…

-Most randira akarsz hívni?-biccentettem oldalra a fejem. Félénken bólintott egyet, miközben a földet nézte. Elvigyorodtam és megpusziltam az arcát.-Igen.

-Charlie! Charlie! Chaaarlie!-ordítozott Elisa.-Egyetlen kicsi zöld fejű barátom, Ann összehívott minket.

Megforgattam szemeimet, majd egy hatalmas sóhajjal elindultam az öltöző felé. Beérve ledobtam magam a kanapéra, és egy ’mondhatod’ arcot vágtam Ann felé.

-Köszönöm, hogy idejöttetek. A csütörtöki fotózást előrehoztuk szerdára, így fél háromra ott kell lennünk, viszont így a csütörtök szabad. Pénteken interjú, majd próba, koncert, és szombaton megyünk tovább.

-Miért rakták át?-kérdezte Kenzie.

-Mert valami dolga lesz a fotósnak. De nem annyira nagy gond ugye? Hisz szabadnap.

-Nem gond.-nyugtatta meg Li.-De ha most megbocsátotok, mennem kell telefonálni.

És volt Elisa, nincs Elisa. Mintha puskából lőtték volna ki, olyan sebességgel száguldott ki az ajtón, hol majdnem nekiment az épp befelé tartó Luke-nak. Én csak megráztam a fejem, és kényelmesen elfeküdtem az ülőalkalmatosságon. Nem telhetett el sok idő, de én pár perc alatt bealudtam.

Hirtelen egy nagy házban találtam magam. Nem tudom hol, vagy miért, egyszerűen csak itt vagyok. Hangok szűrődtek ki valahonnan, én pedig kíváncsiságomban elindultam a hangok felé. Beléptem a szobába, amely első ránézésre egy nappali. Elhaladtam egy tükör előtt, és amikor belenéztem, magamat láttam, de valahogy mégsem. A hajam barnán omlott a vállamra, és egy szürke póló volt rajtam egy farmerrel. Ez én vagyok? Beléptem a helyiségbe, ahol ott voltak a szüleim, a tesóm, a lányok-eredeti hajszínnel-, és meglepetésemre a 5SOS srácok is. Mindenki mosollyal az arcán fogadott engem. Ash felállt és idelépett hozzám, majd puszit nyomott a számra (???) és odahúzott a kanapéra. Most mi van? Összezavarodottan néztem körbe a sok mosolygó emberkén, mert halvány lila fogalmam nem volt minek is van itt mindenki. És miért vagyunk ilyen idétlenül felöltözve a lányokkal? És mi a jó büdös istenért barna a hajam? Utálom a színét! Olyan unalmasan…unalmas. Az egyik pillanatban még ültem, a másikban pedig már álltam. Kikerekedett szemekkel néztem az előttem térdelő fiút. Mi van?!

-Sokat gondolkoztam, hogy mikor lenne megfelelő az idő. De nem tudok várni addig. Szeretlek, és én lennék a világon a legboldogabb, ha a feleségem lennél. Hozzám jössz?

Kivételesen most nem sikítozva ébredtem –hála isten. A szobában voltam, a szállodában, egyedül. Kimásztam az ágyból, és meglepve tapasztaltam, hogy a tegnapi ruhám van rajtam, amit azután vettem fel, hogy lezuhanyoztam. Zoknimban csoszogva mentem ki a konyhába, ahol ott volt Ann, Elisa, és Kenzie.

-Reggelt.-intettem. Leültem egy székre, és az Ann által elém tett kakaót kezdtem szürcsölni. Éljek én, meg a gyerekes kakaó imádatom!-Logan?

-Szunyál. Szerinted?-nézett rám Kenzie olyan ’most komolyan, mit vártál tőle?’ fejjel.

-Mit terveztetek mára?-kíváncsiskodott Ann.

-Találkozom Ethan-nel, meg Sophie-val.

-Elmegyek fodrászhoz.-túrt bele vörös tincseibe Kenzie.

-Elkísérem.-karolta át Li.

Egy órával, egy tusolással és egy fárasztó tini ninja teknősök résszel később elindultam Ethan-höz. Tudni illik összeköltöztek Sophie-val, így nyugodt szívvel dörömböltem be az ajtón.

-Ki az a… Charlie!-ugrott a nyakamba Ethan, miután majdnem kitépte az ajtót a keretből.-Drágám! Gyere csak.-kiáltott.

-Charlie!-ölelt meg ő is.

-Egyem azt a szöszke fejeteket, engedjetek el, mert megfulladok!

A fél délutánt beszélgetéssel töltöttük, majd filmeztünk, aztán nagy nehezen elbúcsúztunk, és a szálloda felé vettem az irányt. 5 perce érkezhettem meg, és épp egy pohár vizet ittam, amikor valaki kopogott. Vártam pár pillanatot, de nem úgy tűnt, mintha bárki is ki akarná nyitni, szóval én mentem beengedni vendégünket.

-Szia. Mit keresel itt?-ráncoltam a homlokom, amikor kinyitottam az ajtót.

-Gondoltam a ma este tökéletes arra a randira.

Kenzie folyton belehápogott a mikrofonba, Li megkergetett az egyik dobverőmmel, én meg ezt megunva ráültem, és elfogyasztottam egy banánt

Hali! Sajnálom a késést, de most itt a következő fejezet. Anyám, ez más a huszadik. Dupla X! Komolyra fordítva a szót, remélem tetszeni fog, bár nem ez lett életem legjobb fejezete... És Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Amint a gépünk földet ért, elsőként szálltam le róla, és rohantam a rajongókhoz. Több tucatszor írtam le a nevem, álltam be fotózkodni, vagy csak öleltem meg valakit. Sokan megjegyezték milyen boldog vagyok. Hogy ne lennék, amikor itthon vagyok! Láthatom Ash-t, Ethan-t és Sophie-t, a szülővárosom, mindent ami fontos nekem. Amikor nagyon elfáradt a kezem meg az arcom, elköszöntem a rajongóktól, a lányoktól -akikre rábíztam a bőröndjeimet-, majd  taxi után kutattam. Találtam is egyet, ahonnan egy néni szállt ki, és én, mint angyali teremtmény -haha-, segítettem neki, amiért kaptam egy cukrot(!). Beszálltam a hátsó ülésre, majd a zsebemből előhalásztam a papírfecnit, amin a cím volt.

-Hova vihetem, kisasszony?-kérdezte a sofőr.

-Erre a címre szeretnék menni.-adtam át a fecnit.-És ha lehetne, amilyen gyorsan csak lehet.

-Csak nem a barátodhoz igyekszel?

-Hát... Nem úgy a barátom. Illetve, most még. Tudja, ez bonyolult.

-Semmi sem olyan bonyolult.-mosolygott rám a visszapillantóból.

-Nos, az egész ott kezdődött...-És elmondtam a "kapcsolatunkat", a költözést, Ethan-t, és a turnét.-Szóval most éppen oda tartok, hogy meglepjem.

-Remélem boldogok lesztek!-köszönt el, amikor megérkeztünk. Kifizettem az utat egy kis -vagy sok?-borravalóval egyetemben. Idegesen álltam a ház előtt, és már indultam volna felé, amikor kinyílt az ajtó. Egy lány és egy fiú jött ki nevetve az ajtón, és láthatólag jól elvannak. Viszont az én szívem darabokra tört, a mosolyom pedig egyből lehervadt. Ashton volt az a fiú, aki vigyorgott mint a tejbe tök. De egy másik lánnyal. 

Sírva futottam a legközelebbi parkba, ahol leültem egy padra, és a tenyerembe temetett arccal sírtam tovább. Ki az a lány? Ennyit jelentettem volna neki? Azok után, amit átéltünk, csak egyszerűen lecserél egy természetes, gyönyörű lányra, aki láthatólag boldoggá teszi.

-Charlie?-hallom meg Luke hangját.-Jól vagy?-ült le mellém.

-Persze.-szipogtam. Megtöröltem könnyáztatta arcom,majd mély levegőt vettem.-Miért ne len-nék jól, ami-amikor megak-megakarom lepni azt a személyt, akit szer-szeretek, de-de ő egy má-másik lány-lánnyal nevet.

-Jaj, te. Ash nem cserélt le. Gemma csak egy barát. Még mindig téged szeret, és nagyon hiányzol neki, csak épp rosszkor jöttél. Azért nevettek, mert Mikey jókedvre akarta deríteni, és mondott valami olyat. De amikor elfutottál-pont akkor jöttem ki-, reménykedve nézett rád, hátha te vagy az, de annyira elvesztette a hitét, hogy csak megrázta a fejét. Gemma próbált beszélni a fejével, lelket önteni belé,de... Senkinek nem sikerül. De ha most visszajössz velem, akkor végre jól lenne. Bár... Lehet, hogy előbb megijedne tőled.

-Kösz. Ez az utolsó rendes volt.-mondtam szarkasztikusan.

-Szívesen. Na, jössz?

-Nem. Nem állok készen. Majd holnap.

-És azt szeretnéd, ha nem szólnék neki, hogy itt vagy?

-Megtennéd?-néztem rá könyörgőn.

-Meg.-sóhajtott. 

-Köszönöm!-öleltem meg.

Másnap hullamódra járkáltam,amit meg is jegyzett Logan. Olyan 11 felé járhatott az idő, és Logan-nel épp filmet néztünk, amikor Li bekiáltott nekem. Felálltam az ágyamról, és kimentem. Az ajtóhoz libbentem, majd kinyitottam azt. Az illető szinte azonnal megragadta a kezem, és magához húzva, ajkaimra tapadt. Hirtelen ért ez, teljesen lefagytam. Elhúzódtam tőle, és szembetaláltam magam Ashton vigyorgó képével.

-Luke mondta el?-kérdeztem.

-Nem. Csak annyit mondott, hogy már itt vagytok.

-Honnan tudtad, melyik hotelben szálltunk meg?

-Csak itt volt ekkora tömeg.

-Igaz. De miért jöttél ide? Nem kellett volna.

-Megint kezded? Nem érdekel mit kellett volna, vagy nem, én itt vagyok, és nem érdekel semmi. Hónapok óta nem láttalak, és kibaszottul hiányoztál. Csak annyit akarok, hogy legalább egy órát velem tölts,mert már beleőrülök a hiányodba.

-Itt leszünk egy hétig, lesz időnk. De most nem jó, mert mennünk kell nemsoká próbára.

-És holnap?

-Nem tudom. Szoros a beosztásunk, és megyünk más helyre is, például haza. Hónapok óta nem jártam már otthon, és tudod London nagyon messze van onnan. Pár napot ott leszünk, pihenünk, aztán indulunk vissza Angliába.

-Azért… szakítasz majd rám időt, ugye?

-Persze.-ígértem meg.-Mindenképpen fogok.

Sajnos olyan szoros időbeosztásunk volt, hogy semmire nem volt időnk. Interjúk, fotózások, koncertek, egész nap. Amikor volt pár perc szabadidőnk, vagy aludtunk, vagy a rajongóknak bohóckodtunk képeken, videókon, vagy csak szövegben. Aztán végre eljött a nap, amikor indultunk drága, egyetlen szülővárosunkba. A hét, amit ott töltünk elég laza lesz szerencsére, szóval ott végre kifújhatjuk magunkat. Első nap lesz egy interjú, a helyi rádióban, majd este koncert, aztán három szabadnap, majd még egy koncert, aztán másnap indulunk tovább.

-Heló mindenkinek! Hogy telik eddig a napotok? Nos nemsokára megtudhatjátok hogyan telnek a napjaik a híres CME-nek, ugyanis mindhárman itt ülnek velem szemben, és fülig érő vigyorral várják a kérdéseket. De mindenekelőtt hallgassuk meg egyik csodás számukat, melyhez nemrég készült videoklip.

Amint vége lett a dalnak, elkezdődött a szokásos kérdésekre válaszolgatás, majd pár rajongót kapcsoltak be az adásba.

-És hogyan jutott eszetekbe ez az ötlet?-kérdezte a műsorvezető az új klippünkről.

-Ez egy nagyon vicces történet.-kezdte Kenzie.-Az ötlet úgy született, hogy éppen egy vígjátékot néztünk, és az egyik jelenet annyira megtetszett, hogy arra gondoltunk „Na ennek benne kell lennie a következő videónkban!”. Persze  kicsit megváltoztattuk, de szerintem pont hozzánk illik.

-Ugyan olyan idióta, elcseszett valami, mint mi.-vágott közbe Li.

-Persze engem kivéve.-fényeztem az egómat.

-Aha. Az a kis porszemnyi önbizalmad mondatja ezt veled?-nézett rám összeszűkített szemekkel Li.

-Annak a porszemnek nagyobb az IQ-ja, mint neked.-vigyorogtam rá.

-Lányok!-kiáltott fel Kenzie.-Ne itt mutassátok meg mennyire idióták vagytok, ez élőben megy. Nem tudják kivágni.

-Bocsánat.-hajtottunk le a fejünket.

Ezután hangpróbára mentünk, és mire azzal végeztünk –Kenzie folyton belehápogott a mikrofonba, Li megkergetett az egyik dobverőmmel, én meg ezt megunva ráültem, és elfogyasztottam egy banánt-, már csak egy óra volt a koncertig. Az az egy óra is hamar letelt, és a kezdés előtti percben nem hallottam semmi mást, csak a rajongók sikítását. Őszintén megmondva, először nagyon fájt a fülem, és azt hittem beszakad a dobhártyám, most viszont nem tudnék nélküle élni. Ez ad erőt egy koncert előtt, hogy olyan beleéléssel csináljam, amilyennel csak tudom.

-Remélem mindenki felkészült élete legjobb éjjelére! Mert most olyan bulit csapunk, hogy azt hetven év múlva is emlegetni fogjátok. Vagy nem, majd meglátjátok. De kezdjünk is bele.

Fantasztikus újra itthon játszani. Olyan energia szabadult fel bennünk, amit rég éreztünk. És ez tuti eltart majd a turné végéig. Olyan másfél óra, két liter víz és egy tönkrement pólóval később, szusszantunk egyet. És amikor minden jó és nyugodt, jön a meglepetés!

-Ha már minden ilyen szép és jó, akkor jöjjön egy kis meglepetés.-szólalt meg Li.

-Egy világ rajong értük. Egy világ hever a lábuk előtt. Egy világ kántálja a dalaikat. Itt és most, a színpadon mellettünk…a 30 Seconds to Mars!

-Az más te hülye.-csapta tarkón Elisa.-Kenzie úgy akarta mondani, hogy a 5 Seconds of Summer.

A visszafojtott nevetésből hatalmas sikításvihar zendült végig az arénán. A négy srác nevetve jött fel a színpadra, és végigölelgettek minket.

-Remélem most már lesz időd.-suttogta a fülembe Ash, amikor megölelt.

-Lesz.

Örök űr a szívemben, amit csak a baromságaik tudnak kitölteni.

Halo! Tudom, elkéstem egy héttel és egy nappal, de mentségemre szóljon, hogy Star Wars-t néztem, és mindenki tudja, hogy minden idők legjobb sci-fi filmjét nem lehet nem nézni... Szóval bocsánat. De itt a rész -vagy is nem rész, hanem olyan amolyan átkötő fejezet. Azért remélem tetszeni fog! 

-Több millió ember előtt fellépni egy turnén, fantasztikus . Nem számítottunk ennyi emberre, max pár százra. De ezrek jöttek el megnézni minket, és fantasztikus bulikat csaptunk.-mondta Li. Egy interjú elején vagyunk, ahol a turnénk eddigi részéről nyilatkozunk.

-Szóval ti úgy fogjátok fel a koncerteket, mint egy bulit?-jegyzetelt szorgosan s riporternő.

-Tulajdonképpen igen. Tudja,  ha zenélhetünk az nekünk maga az élet. És az, hogy ezt olyan embereknek csináljuk, akik szeretik a zenénket, még jobbá teszi. A rajongók olyanok, mintha a családunk lennének, hisz ott vannak velünk a jóban, és a rosszban is.-fejtette túl Kenzie. Hát, körülbelül mint mindig. Nem tud keveset beszélni.

-Értem. És mit szerettek a rajongókban a legjobban?

-Mindent.-mondtuk egyszerre.

-Úgy értjük, hogy a rajongók nélkül egy előadó sem tartana ott, ahol most. Nekik köszönhetjük, hogy ezt csináljuk most. Mert ha ők nem támogatnának minket, nem lennénk itt.-feleltem most én.-Az, hogy egy fáradt utazás után odamegyünk hozzájuk, beszélünk velük, képet csinálunk, meg minden, nekünk is jót tesz. Olyankor felébredünk a nehézségekből, és a jó oldalát látjuk ennek. A rajongók bátorítása segít túlélni a nehézségeket. És szerintem minden zenész és színész nevében beszélek, ha azt mondom, hogy tartozunk az embereknek, akik megveszik a lemezünk, megnézik a filmjeink. Mert nélkülük nem dolgozhatnánk, nem csinálhatnánk azt, amit szeretünk. Igaz, van amikor túllépnek egy határt, és őrültségeket csinálnak…

-Például felhajítanak egy alsónadrágot  a színpadra?-vágott közbe Kenzie.

-Vagy megkérik a kezed?-kontrázott rá Li.

-Igen. Vagy amikor bántják azt, akit szeretsz. Az az igazi rajongó, aki elfogadja a barátod/barátnőd, mert nekik az a fontos, hogy te boldog légy. Hisz mennyi ilyen van a hírekben? A párok azért mennek szét, mert nem bírják a sok bántást, és inkább szenvednek ők, minthogy a rajongók szíve törjön össze.

-Veletek is ez történt?-csapott le egyből a témára.-Ashton-nal is ezért szakítottatok?

-Ez bonyolult. Ott volt a költözés is. Úgy gondoltuk a távkapcsolat nem működne.

-Tudom, hogy ezerszer megkérdezték már, de a repülőtéren történtek egyértelműek voltak. Aztán rá egy hónapra Londonba utazott. Azóta nem is találkoztatok?

-Nem találkoztunk. Beszélni sem volt időnk, mert nekik elkezdődött a turné, mi is elkezdtünk készülődni, így elfoglaltak voltunk. De szerintem nyugodtan mondhatom, hogy barátok maradtunk, ahogy a többi fiúval is.

-Oh, hogy hiányzik a hülyeségük.-tette kezét a szívére Kenzie.-Örök űr a szívemben, amit csak a baromságaik tudnak kitölteni.

-Szerintem ne menj színésznek.-paskoltam meg a vállát.

-Kösz. De azért nem is volt rossz! Most mondd meg neki Li.-fordult vigyorgó bandatársunk felé.-Ch. Kösz.

-Szerintem térjünk vissza a turnéhoz.-javasolta Elisa.

-Rendben. Meséljetek a show mögött rejlő kemény munkáról. Milyen egy ilyen turné másik oldalán lenni?

-Hm… Mindenképpen azt mondanám, hogy rengeteg munka kell ehhez. Rengeteg ember dolgozik a háttérben. A világosítók, a hangosítók, a fodrászok, a stylistok, vagy akár a színpadépítők is fontos részei a koncerteknek. Nélkülük nem menne semmi.-sorolta fel a fontosabb embereket Kenzie. Persze mindenki ugyanolyan fontos!

-A turnémenedzserek is nehéz munkát végeznek, hisz ők felelnek a pontosságért, hogy mindenhol pontosan ott legyünk, hogy miden jól menjen. Ránk is kell figyelni, mert elég vadak tudunk lenni. Logan mondjuk ezért lenne itt!-nevettem fel.-Csak lélekben még ő is gyerek, így legtöbbször ő is benne van a hülyeségekben.

-Megvan!-kiáltott fel Li.-Eszembe jutottak a legfontosabb emberek.

-Kitalálom. Csak nem mi?

-Nem vagy vicces.-nézett szúrósan Kenzie-re.-A hangszeresek. Nincs olyan koncert, amikor ne törne el Charlie dobja, szakadna el akár egy húr, vagy –meredek helyzetekben- egy-egy ruhadarab.

-Tényleg! Múltkor is ez volt. Nekem elszakadt a pólóm –a hátulján egy hatalmas lyuk tátongott-, Li-nek meg egy húrja adta be a kulcsot. Azelőtt meg Charlie széke tört el.

-Öhm.. Kenzie. Az a dobverőm volt. Majdnem fejen találtalak vele.-húztam el a számat.

-Oh, ja tényleg. Hé! Máskor ne felém célozz vele.-szegezte rám mutatóujját.

-Bocsi! Véletlen volt.-emeltem fel a kezeim védekezésképpen.

-Úgy hallom veszélyes lehet egy ilyen koncert.

-Ugyan. Van az így. A rajongók élvezik az ilyen vicces helyzeteket. Amikor elfelejtjük melyik dal jön, vagy épp a szöveg megy ki a fejünkből. De olyan is volt, hogy megcsúsztunk, elestünk, vagy amikor Washingtonban volt az első fellépésünk, és Li hátsófelén rúgta Kenziet a szólója közepén, ő  meg belesikított a mikrofonba. Aztán hülye fejeket vágott neki, szegény meg tök hamisan énekelt.-meséltem el a fővárosban történteket.

-Annyira nem is voltam hamis.-húzta fel az orrát Kenzie.

-Dehogynem.-ellenkeztünk Li-vel egyszerre.

-Lányok, a rajongók biztos nagyon fogják élvezni a kis élménybeszámolókat, de sajnos egyre fogy az időnk, szóval nem lenne gond, ha folytatnánk?

-Bocsánat.

-Semmi baj. Nos.. Milyen érzés több száz rajongó előtt fellépni nap mint nap?

-Fantasztikus. Az az energia, amit a rajongók közvetítenek felénk, egyszerűen… Nehéz szavakba önteni azt az érzést.

-Olyan..-vágtam közbe.-..mintha be lennénk állva! Mármint… az a hihetetlen érzés, amikor szárnyalsz a zenében, hasonló lehet a drogozáshoz. Mert ha arra egyszer rászoksz, nehéz leállni vele. Most ez pont ugyanolyan. Nem tudjuk, hogy le tudnánk e állni vele. Az életünk része lett.

-Érződik a hangotokban az a mérhetetlen szeretet mind a zenélés, mind a rajongók iránt.

Ez természetes. Ha mondhatom így, szerelmesek vagyunk a zenébe. Zene nélkül nem léteznénk. Mindenkinek szüksége van a zenére. Legyen szó komolyzenéről, pop-ról, rock-ról, vagy bármiről. A zene az egyetlen dolog, amit nem lehet megsemmisíteni. –vontam vállat.-A zene lételem. Mint a levegő. Sokaknak a zene az egyetlen menedék. Van aki a zenének köszönheti az életét. Mi is. Ha nem lett volna a zene, talán sose ismerjük meg egymást. Akkor nem találkoztunk volta azzal a rengeteg csodás emberrel.

-A zene az élet nekünk. A legfontosabb dolog, és ezt mindenki tudja rólunk. A családunk, a barátaink, a szeretteink, mind tapasztalták már, mit meg nem teszünk a zenéért.-folytatta gondolatmenetem Li.

-Merthogy képesek vagyunk egész éjjel a gitárral a kezünkben gyakorolni, csakhogy tökéletes legyen. Persze sose sikerül tökéletesre. Emlékszem, volt olyan, hogy két teljes napig nem aludtunk, nem ettünk, csak zenéltünk, és a végén úgy kellett kényszeríteni minket, hogy menjünk aludni.

-Rendben lányok. A gép csakis ránk vár, szóval siessünk.-sürgetett minket Ann.

-Irány HAZA!!!-kiáltották.

-Irány haza.-erőltettem magamra egy mosolyt.-Irány egy nehéz hét…-motyogtam magamnak.

-Végre hónapok múltán visszatérhetünk oda, ahol elkezdődött minden.-áradozott Li.

Király… Már ami.