Epilógus-Te már most hiányzol.

-Remek hírem van. Taylor Swift veled szeretne turnézni!

Ledöbbenve meredtem menedzseremre, aki vigyorogva bámult rám. Lassan elmosolyodtam, ami vigyorba ment át, majd megöleltem a világ legjobb menedzserét, aki mellékesen az enyééém!

-Ez fantasztikus!

-Ugye? Képzeld el mennyi ember előtt fogsz majd fellépni, mennyi helyszínem. Rengeteg rajongóval találkozhatsz majd, ráadásul mindezt egy jó baráttal.

-Igen. Ez állati.-haraptam be alsó ajkam magam elé bámulva. Turnéra mehetek, beutazhatom a világot –végül is már egyszer volt turném, ráadásul a lányokkal nagyon jó volt-, és mindezt Taylorral, aki remek csaj, de… De mi lesz Ashtonnal? Mi lesz a kapcsolatunkkal, ha én elmegyek, ki tudja hány hónapra? Kibírjuk majd? Vagy megint szakítanunk kell? Persze, a távkapcsolat működhet, nézzük csak Elisa és Dan kapcsolatát. Ők is jól megvoltak. Akkor mi is meglehetünk. Remélem…

Elmélkedésemből telefonom rántott ki, ami enyhén hozta rám a szívbajt.

-Te idióta, nem normális, hülye seggfej.-estem neki a vonal túlsó végén lévő személynek. Fogalmam sem volt ki is az, nem néztem meg.

-Én is szeretlek.-nevetett azon az eltéveszthetetlen –ez de hülye szó-hangján.-Bár kicsit más fogadtatásra várok a csajomtól, de…

-Bocsánat, csak hangos volt a csengőhangom, és megijedtem.

-Semmi baj. Egyébként azért hívlak, mert gondoltam elmehetnénk valahova este. Bár…tudom, hogy jobb szeretsz otthon lenni, összebújni, megnézni egy filmet, pizzát enni, aztán csiki csatázni, ami csókcsatába megy át, aztán…

-Oké, tudom mire gondolsz!-állítottam le.

-Maradjunk otthon. Van egy meglepetésem.-mondta titokzatosan.

-Meglepetés?-fagyott le arcomról a mosoly.-Hát az nekem is van.

-Alig várom már, hogy újra megcsókolhassalak.

-De hisz csak reggel váltunk el!

-Tudom.

Miután letettük, Ann felpörögve sorolta a helyszíneket, amik eddig megvannak. Elmondta milyen ötletei vannak a koncertekkel kapcsolatban, a ruhaötleteit, meg minden mást, amire nem igazán figyeltem oda.

Meglepetés? Miféle meglepetés? Ugye nem olyan meglepetés? Mert én még nem akarom… Nem állok készen rá. Még túl fiatal vagyok, és…és ott a karrierem, na meg mit szólnának a rajongók? Szakítás helyett az eljegyzés hírével rontanánk rájuk? Ez abszurd. Nem az, nem attól félek, hogy nem jönne össze. Nem benne nem bízok. Magamban nem vagyok biztos. Én még nem állok készen erre, és mi van, ha ezzel megbántom? Ha ezzel megint veszekedést generálok, és annyi! Jesszusom, borzalmas vagyok. Hogy szerethet engem egyáltalán? Hogy visel el, amikor ennyire hárpia vagyok?

-Charlie. Nem is figyelsz.-fonta össze karjait mellkasa előtt.

-Bocsi, csak elgondolkoztam.

-Min?

És elmeséltem neki mindent. A meglepetés, a kételyeim, a gondolataim. Hogy félek a turnétól, mert ez tönkretehet mindent, miközben ez nagyot lendítene a karrieremen. Elmondtam, hogy nagyon szeretem Őt, de én nem állok készen ilyen nagy lépésre. Sose voltam jó az ilyenben. Mindig Logan hallgatta meg a problémáim, ő adott tanácsot, ő vigasztalt. De most a lányokat sem tudom megkérdezni, mert Li még a nászútján van, Kenzie meg rátalált a testvérére, és vele tölt minél több időt. Ann az egyetlen, aki most segíteni tud, szóval kiöntöttem neki a szívem.

-Jaj, drágám. A szerelem bonyolult dolog, de nem ennyire. Beszéld meg vele ezt, mondd el neki az érzéseid. Biztosan megérti, hisz szeret. Csak légy vele őszinte, és akkor nem lesz baj.

Igaza van. Csak őszintének kell lennem, és akkor nem lesz baj. Azt hiszem…

A stúdióból kicsit későn szabadultam, így sietnem kellett. Fogtam egy taxit, és elvitettem magam a szállodához.

Tudniillik visszajöttünk Sydney-be, mert itt szerettem volna befejezni a lemezem. Bár a nagyobb indok az Ash, de…

Mire a liftekhez értem, majd összerogytam a fáradtságtól. Megnyomtam az emeletem gombját, majd hátam nekietettem a lift falának. Csak nyugi. Ne feledd, őszintén! Csilingeléssel jelezte megérkezését a szerkezet, így kiszállva belőle, előkotortam a kártyát, és lehúztam azon a leolvasón, vagy mi a szösz az. Kinyílt az ajtó, amit csak a lábammal rúgtam be magam után. Leküszködtem magamról a cipőm, a táskám ledobtam a kanapéra, majd arccal előre ledőltem rá. Pár másodpercig élvezhettem a pihenést, mert valami –bár lehet valaki-elkezdte nyaldosni az arcom. Kíváncsian fordítottam oldalra a fejem, ahol egy barna szempár nézett vissza rám. Felültem, és felvettem az ölembe a cukiságot.

-Hát te, aranyom? Tudtommal a buldogok nem bukkannak fel csak úgy. Várj! Ugye te a tündérkeresztanyám vagy? Lány vagy egyáltalán?-emeltem fel. Nem, fiú.-Akkor tündérkeresztapa?-tippeltem.

-Meglepetés.-bukkant fel Ashton.

-Te hogy kerülsz ide?-pattantam fel –persze a kutyust nem dobtam a földre-, és rohantam hozzá. Karjaiba kapott, és ajkait az enyémekre tapasztotta. A kutya rohant utánam, és a lábamnak dörgölőzve adta tudtomra akaratát: vele foglalkozzak. Nevetve húzódtam el szerelmemtől, majd felkapva a kis édest, simogatni kezdtem.-És ő?

-Ajándék. Gondoltam megleplek. Tudom, hogy mindig is akartál egy buldogot, szóval…

-De miért? Mármint, köszönöm, csak…

-Nem is lephetlek meg csak úgy?-tettette a felháborodottat.-Egyébként nincs semmi hátsószándékom. Csak keveset vagyunk együtt a stúdiózások miatt, gondoltam ő majd pótolja kicsit szerény személyem hiányát.

-Persze, még ebből is a saját egód fényezése a fő.-forgattam meg szemeim. Sunyi mosollyal pillantottam rá, majd elnevettem magam.

-Ez nem volt szép.-nézett durcisan.-Én itt fáradozom neked, hogy meglepjelek, te meg ezt csinálod.

-Tényleg? Ne haragudj, én nem úgy értettem, csak feszült vagyok, sok volt ez mára.-szabadkoztam.

-Hé. Semmi baj. Csak vicceltem.-dörgölte orrát az enyémhez.-Gyere, üljünk le.-vezetett a kanapéhoz.

Leült rá, majd az ölébe húzott. Eldőltünk, a kutyus az én mellkasomon terült el, míg én az Ashtonén. Simogatta a hátam, másik kezével pedig összefűzte ujjaink.

-Mi történt, hogy ilyen feszült vagy?-kérdezte halkan.

Csak őszintén!

-Ann beszélt Taylor menedzserével. Felkértek, hogy menjek vele a turnéjára.-mondtam ki.

-Ez nagyszerű!

-Az.

-Mi a baj?

-Hát… Jó ötlet ez? Mármint tudom, ez nagy dolog, meg minden. De… Mi lesz velünk? Igen, ez amúgy is jött volna valamikor, hisz ti is mentek majd. Csak nem tudom, hogy mit kellene most csinálnom. Vagy mondanom. Félek ettől. Félek, hogy a távolság miatt megint szakítunk. Li meg Dan, ők másak. Nekik ment –tudom, akkor nekünk miért ne menne.-mélyítettem el a hangom.-De mi nem ők vagyunk. Én nem vagyok olyan erős, mint Li, én nem tudok bízni magamban. Tudod, hogy nagyon szeretlek, de én nem érzem késznek magam a következő szinthez.-adtam ki magamból.

-Nem kell ilyeneken gondolkoznod. Megoldjuk. Én is szeretlek, te is szeretsz, akkor semmi baj nem lesz. Csak bízz bennünk.

-De nem megy. Mi van, ha megint rám tör a depresszió, és hülyeséget csinálok?-ültem fel.

-Megoldjuk.-ült fel ő is. Végigsimított az arcomon, majd összekulcsolta kezeinket.-Amíg szeretjük egymást, és megbízol bennem, nem lesz baj.

-Ígéred?

-Ígérem.

A napok hihetetlen gyorsasággal telnek. A lemezem végre elkészült, így holnap ki is kerülhet a polcokra. Nagyon izgulok miatta, a fejemben tonnaszámra keringenek a kérdések: Vajon tetszeni fog a rajongóknak? Vagy csalódni fognak bennem, mert sz*r számokat írtam? Szétizgulom a fejem, Ash meg röhög rajtam. Szerinte amúgy is túlizgulom magam. Mert ő nem izgul, amikor kiadják a lemezük? Vagy egy új klipnél? Egy új dalnál? Persze, csak rajtam röhög, meg hogy nem tudok figyelni. Elég… sokszor elbambulok, és hiába magyaráz gőzerővel valamit, nem értem mit mond. Tudjátok, olyan mintha csak tátogna, én bólogatok, aztán megkérdezem „Mit is mondtál?”. Hihi…

-Ne izgulj már ennyire. Imádni fogják.-próbált nyugtatni Ash.

-És ha nem? Ha nem fog nekik tetszeni, és lehúzhatom a karrierem a WC-n?-akadtam ki…öhm…sokadjára.

Eljött a nap, amitől rettegtem. Öt perc, és kinyit az üzlet, ahol elsőként fog árusorba kerülni a lemezem. A bolt előtt már összegyűlt egy kisebb tömeg, én pedig a számat rágcsálva, (szerintem) ijedt tekintettel pásztáztam a kint állókat a szemben lévő kávézóból. Ash a kezemet simogatva állt mellettem, készen arra, hogy elkapjon, ha netán össze akarnék esni. De nem akartam –szánt szándékkal.

Kinyílnak az ajtók, beözönlenek az emberek, odasereglenek a feltöltött polchoz, majd a kasszánál sorakoznak. Az idegességem a tetőfokára hág, légzésem felgyorsul, szívverésem kétszeresére nő, és talán egy rohamnak is beillene ez. Oh, tuti úgy nézek ki, mint aki mindjárt rohamot kap, és elájul.

-Nyugalom.-ölel át szerelmem. Legalább ő itt van, és megnyugtat –valamennyire…

-Tudooom!-mondtam szinte nyüszítve.

Hatalmas mosollyal távoznak a boltból, én pedig apró vigyorral reagáltam ezt le. De vigyorom akkor lett a legnagyobb, amikor a Twitter-re felnézve megláttam a sok tweet-et a borítóval. Rengetegen írták, hogy imádják az albumot, hogy máris rongyosra hallgatták, és fantasztikus dalokat hoztam össze. Lelkesen mutogattam Ash-nek őket, és ugyanilyen lelkesedéssel köszöntem meg. Amennyihez csak bírtam hozzászóltam, kedvenceltem, amit csak lehetett. Nagy kő esett le a szívemről, amit szerintem még a Föld másik felén is meghallottak. A szállodába érve egyből felhívtam szüleim, akik kitörő örömmel gratuláltak. Li és Dan is felhívott, és kuncogva osztották meg velem, hogy egy példány bizony náluk landolt. Kenzie sajnos nem vette fel a telefont, ami kicsit elszomorított, de gondolom fontos dolga lehetett. Sophie visítva köszöntött a telefonban, és a háttérből tisztán ki tudtam venni, hogy igen-igen én szólok.

Most pedig a maradék 5SOS-ra várunk, hogy idetolják a képük, ünnepelni természetesen.

-Hali bébik! Na mi a szitu hercegnő?-rontott be Kenzie(?) az ajtón. Őt követte Mikey, barátnőm kezét szorongatva (?!), utána pedig Cal, a CD-m lobogtatva, Luke pedig a sort zárta, vagy hat pizza-val a kezében.

-Hála Isten, nincs semmi kaja, és kezdtem megéhezni…-vettem el a dobozokat.

-Nekem nem is örülsz, csak a kaján jár az eszed?-tettette a felháborodottat Kenzie.

-Gyere ide!-tártam kezeim ölelésre.-Ezért nem vetted fel a telefont?

-Aha.-válaszolt egyszerűen. Nevetve toltam el magamtól, hogy megölelhessem a többieket is.

-Gratula kiscsaj.

-Szép volt.

-Grat.

-Köszi.-vigyorogtam.-Akkor kezdődhet a buli?

Filmeztünk. Meg zabáltuk a pizza-t, hülyültünk, csak a szokásos dolgok. Mint kiderült, Kenzie és Mikey újra együtt (mily meglepő), szóval a horror film alatt a két szerelmespár összebújt, míg Luke és Cal a nagy és bátor férfiak, egyedül nézték végig -aztán az utolsó félelmetes résznél sikítva borultak össze, de az egy másik téma.

Amikor azt hittem az az idő halad gyorsan, ami a lemez előtt volt, tévedtem. Az azóta eltelt idő sokkal gyorsabban repült el, minket egyre mélyebbre süllyesztve a kétségbeesésbe. A turné olyan gyorsasággal jött, hogy felfogni sem volt időnk, máris a reptéren álltunk, búcsúzkodva. Megint itt kell hagynom, megint a zene miatt. A különbség az, hogy most tudom, ő az enyém, és a szerelmünk kibírja majd ezt. Mert mi nem vagyunk Li és Dan, sem Kenzie és Mikey. Míg az előbb említettek mindent kibírtak/kibírnak, az utóbb említett pár mindig visszatalál egymáshoz. Szóval bármi is lesz a jövőben, bármilyen akadályt is kell legyőznünk, együtt menni fog.

-Minden nap hívlak.-fúrtam arcom még jobban nyakába.

-Rendben.-szorított még jobban magához.

-Charlie. Ideje felszállnunk.-zökkentett ki Ann halk hangja. Gondolom nem szívesen tette, de fel kell szállnunk.

Sóhajtva húzódtam el, hogy gyönyörű szemeibe nézhessek.-Hiányozni fogsz.

-Te már most hiányzol.-villantott gyenge mosolyt.-Szeretlek.

-Szeretlek.

Utolsó csók, utolsó érintés. Utolsó pillantás, legalábbis egy időre. Sietősen lépkedtünk, hisz így is késésben vagyunk.

Végül a gép ablakán kibámulva tértem magamhoz. Az odáig vezető út csupán annak a lehetősége lett volna, hogy visszaforduljak, és soha többé ne hagyjam el ölelő karjait. De nem lehet. Most a rajongók a legfontosabbak, akiket nem hagyhatok cserben, bármily fájdalmas is ezt tenni. De tudom, hogy amint vége az utazgatásnak, visszatérhetek szerelmemhez, és talán leszünk olyan szerencsések, hogy örökké együtt lehetünk.

Sziasztok! Nos... Remélem tetszett nektek, próbáltam méltó befejezést írni, ami megfelel majd nektek. Mert a legjobbat érdemlitek, amiért oly kedvesek vagytok, hogy elolvastátok. Ez a történet volt az első, amit elkezdtem, és be is fejeztem. Nagyon közel áll a szívemhez, és furcsa, hogy most vége. Ez a 30 rész+Prológus+Epilógus, egy nagyon fontos része/darabja az életemnek. Sokszor volt ihlethiányom, de olyankor csak hallgattam a zenét, és átgondoltam, hogy miért is kezdtem el. Talán, hogy belecsöppenjek egy olyan világba, ahol minden megtörténhet. Mert ezért írunk, hogy elszabaduljunk a hétköznapok unalmasságából, egy helyre, ahol a képzeletünk szabadon szállhat. Nekem ez a történet volt az elmém szabadon engedése.

Napok óta rágódom, ízlelem és forgatom az ötletet, miszerint legyen folytatás. És... Nincs szívem itt hagyni! :( Szóval -bár azt nem garantálom, hogy egy teljes második évad lesz-, de mindenképp visszatérek még. Akár egy novella, akár egy kis szösszenet formájában. Arra gondoltam, hogy aki szeretne, kérhetne olyan novellát, ami egy történést dolgoz fel, egy másik szereplő szemszögéből. Jó ötlet? 

Szeretnék köszönetet mondani, minden kedves olvasómnak, akik szántak időt, hogy elolvassák a fejezeteket, amiket szívvel-lélekkel írtam. Köszönöm a több mint 1000 oldalmegjelenítést, azt a négy feliratkozót, és minden kommentet. 

35 bejegyzés van a blogon, több mint 1100 megtekintés, és rengeteg munka részemről is, és részetekről is.

Boldog húsvétot, és örömmel venném, ha kommentbe megírnátok, hogy tetszett e az írásom, vagy akár azt is, ha nem tetszett valami. Kitartás, és ne feledjétek: Legyetek rosszak!