...

Sajnálom, de a rész nincsen kész, szóval egy napot várnotok kell. Kicsit ideges vagyok a holnaptól, mert ugye kezdődik a suli, ráadásul én most megyek gimibe, szóval... De holnap hozom a fejezetet. Addig is egy kis részlet belőle:

'-Akkor… Ez lenne a „kapcsolatunk” vége?-kérdeztem amikor csillapodott sírása.

-Talán a jövőhét lesz az utolsó itt töltött hetünk. Amint megjelent a lemez, elmegyünk pár helyre dedikálást tartani, aztán irány London. Mindig is ott akartam élni, de sose gondoltam volna, hogy ilyen rossz lesz elválni ettől a kontinenstől. Illetve az itt szerzett barátaimtól.-kuncogott kicsit. Pár pillanat hallgatás után újra megszólalt, már kicsit halkabban.-Nagyon fogsz hiányozni.

-Te is nekem.'

Sok szerencsét a sulihoz, kitartást az új tanévre, hajrá! Most viszont megyek, mert van egy kis dolgom még. Jó éjt mindenkinek!

Csodálatos vagy, bár néha akaratos, bunkó, hisztis, fura, idegesítő…

Itt is vagyok a kilencedik fejezettel! Sok mondandóm nem lenne. Csak annyit írnék, hogy ez a fejezet -illetve ennek egy része- nagyon fájó számomra. A féltestvéri szeretet nekem nem ismeretlen, mert nekem is van apukám részéről egy bátyám. 5 év van köztünk, és nagyon imádtam őt. Most viszont... Megvetem, gyűlölöm, és minden  porcikámmal utálom. De akkor is hiányzik. Szóval remélem titeket is meghat majd, mert én őszintén, egy kissé megkönnyeztem... Jó olvasást.

-Na, min vigyorogsz?-kérdeztem.

-Kenzie segített kitisztítani a fejem.

-Király. Én meg beszéltem a menedzserünkkel, hogy megbeszéljük a „szakítást”.-közöltem.

Charlie kicsit elsápadt kijelentésemre, majd mosolyt erőltetett magára, és bólintott egyet.

-Rendben. Majd…

-Charlie! Gyere egy kicsit.-intett Li. A mellettem ülő lány bocsánatkérően rám nézett, majd odaszökkent bandatársaihoz.

∞

Tudom, hogy én akartam szakítani, és még most is azt akarom, hogy vége legyen ennek a hazug kapcsolatnak, de nem hittem, hogy ilyen hamar. Kenzie mikor utánam jött, segített tisztázni pár dolgot. Nem tudtam egyedül megfejteni az érzéseimet, mert nem nagyon megy az ilyen, de szerencsére ilyen segítőkész barátaim vannak.

Az élet néha kegyetlen tud lenni. Ezt én tudom a legjobban.

De néha a legjobb dolgokat adja. Erre csak azt tudom mondani, hogy el is vesztheted azokat.

Életem pár éve alatt sok rossz dolog történt velem. Logan betegsége, rosszullétei, és a kómája. Apa meglövése, de a legrosszabb ebben az volt, hogy anyát úgy kellett látnom. Mert az, hogy nem a vér szerinti lánya vagyok, semmit nem jelent. És borzasztó volt olyan megtörtnek látni.

Viszont a lányok, a banda, a hírnév, mind csodálatos dolog. Az, hogy megismerhettem a srácokat, fantasztikus, mert nagyon jó barátságot ápolunk. De talán a legjobb dolog, Ashton. Nagyon fontos nekem, és nem akarom elveszíteni. Úgy érzem, ha folytatjuk ezt a hazugságot, egyszer elveszítem, de ha véget vetünk neki, akkor is. Mert én nagyon megkedveltem. De ő ezt nem hiszem, hogy viszonozná. Én lennék a legboldogabb, ha nem csak eljátszanánk a szerelmespárt. Mert mellette talán tényleg boldog lennék.

-Chars.-lengette kezét arcom előtt Logan.

-Hm? Mi van?-kaptam fel a fejem.

-Jól vagy? Már vagy öt perce hülyeségeket dumálok itt, hogy rám figyelj, de mintha nem is a földön lennél. Hol jársz, te lány?

Lehajtottam a fejem, ésa karkötőmet piszkáló kezemre bámultam.-Logan. Félek.

-Chars. Nem kell félned. Én itt vagyok, és megvédelek.-húzott át az ágyára, és magához szorított.-Sose engedem, hogy bajod essen.-suttogta.-Mindig melletted leszek, és bármi történjék is, rám számíthatsz.

-Köszönöm.-szipogtam.

-Mond el mi bánt.

-Én csak… Félek mindentől. Félek, hogy nem fog tetszeni majd a rajongóknak a lemez, félek, hogy vége lesz egyszer az álmunknak, vagy hogy csalódást okozok akár a lányoknak, akár a rajongóknak, akár neked. Félek, hogy elveszíthetek bárkit, akit szeretek. Téged már majdnem elveszítettelek, és nem akarom megint átélni azt. De a legjobban attól félek, hogy ha vége lesz ennek a „kapcsolatnak”, már többé nem lesz semmi ugyanaz. Én nem akarom ezt. Mert rossz hazudni, de nem akarom, hogy vége legyen.

-Jaj, Chars. Nem fogsz elveszíteni senkit, és a lemez is bomba siker lesz. Nem kell félned, hogy vége lesz a zenélésnek, mert tehetségesek vagytok, és mindenki imád titeket. Ami pedig Ash-t illeti… Nem tudom. Lehet, hogy ha vége lesz, majd barátok maradtok, de az is lehet, hogy minden más lesz. Viszont sose fog elhagyni téged, mert –bár lehet, hogy nem ismerem-látszik rajta, hogy valamit ő is érez irántad. És lehet, hogy nem szerelmes beléd, de mindenképp szeret. És ha nem ő a nagy Ő, akkor sincs baj. Majd megtalálod.

-De én úgy érzem, hogy talán mellette igazán boldog lehetnék.-néztem barna szemeibe.

-Te tényleg nagyon szereted, ugye?

Nem válaszoltam, csak megtöröltem a szemem, és sóhajtottam egy nagyot.

-Figyelj.-sóhajtott.-Nem ismerem, de ha elhagy téged, akkor nem is érdemel meg. Csodálatos vagy, bár néha akaratos, bunkó, hisztis, fura, idegesítő… De a világ legszerethetőbb embere is. És ha eddig nem menekült el sikítva, akkor nem is fog. Mert ha megismeri a valódi éned – azt a sebezhető, védtelen éned-, minden idegszálával, minden mozdulatával, szavával, tettével, téged fog védeni. Mert ha valaki tudja milyen vagy a páncélod mögött, úgy érzi meg kell védenie téged. Mert ezt hozod ki belőlem, Li-ből, Kenzie-ből, Maria-ból, és a szüleinkből is. És ha megnyílsz neki, ő is íg fog érezni. Szóval ne légy nyuszi, állj elé, és mondj el neki mindent, ami a szívedet nyomja.

-Szeretlek, tesó.

-Én is, tesó.

Nem sokszor van komoly beszélgetésünk, ám mindig segítünk a másiknak. Őszintén elmondjuk a véleményünk –még akkor is, ha az a másiknak nem esne jól. Megfogadtuk, hogy mindig kimondjuk az igazat, és ezt be is tartottuk/tartjuk.

Másnap vissza kellett mennünk a fővárosba, mert a lemez körüli teendőket nem tudjuk tovább tolni. Egy sajtótájékoztató volt, ahol bejelentettük a megjelenés időpontját. Utána a menedzserekkel beszéltünk meg egy találkozót.

-Fejtsétek ki, hogy miért lenne jobb véget vetni ennek.-intett Valerie.

-A rajongók megérdemlik, hogy őszinték legyünk velük. Rossz érzés, hogy hazudnunk kell nekik, pedig ők azt hiszik mindenben igazat mondunk. És már kezd fárasztó lenni, hogy ha elmegyünk valahova, akkor nem csinálhatjuk azt, amit amúgy tennénk, mert még rosszat hisznek rólunk. De ha ez nem érdekel titeket, akkor elmondom a legfontosabbat. Fiatalok vagyunk, és azzal kellene lennünk, akit tényleg szeretünk. Így nem tudunk boldogok lenni, mert kényszerítve vagyunk ebbe a kapcsolatba.

-Értjük. De mégis mit akartok? Hogy tálaljunk ki a világnak, mondjuk el, hogy hazudtatok, és hogy mi vagyunk a gonosz felnőttek, akik ebbe belekényszerítettek?-kérdezte gúnyosan Valerie. Micsoda egy kígyó ez a nő.

-Nekem mindegy. Csak legyen vége ennek az egésznek. Ja, és utána akár kereshetsz másik munkát is, mert nem vagyok hajlandó veled dolgozni tovább.

Valerie csak hápogni tudott, majd sértődötten kirontott az ajtón, egy „felmondok” kiáltással. Én csak utánakiáltottam, hogy ki van rúgva, majd becsaptam az ajtót. Mérgesen huppantam le a székre, és a megdöbbent emberekre néztem, akik azonnal elfordultak villámló tekintetemtől.

-Akkor… Szerintem most mi megyünk.-állt fel Ash, majd engem is felhúzott, és elköszönve kihúzott a szobából.-Naaa! Ne légy már ilyen morci.

-Nem értem, hogy lehet valaki ilyen. Egyszerűen borzasztó ez a nő! Nem is tudom, hogyan tűrhettem meg eddig. Viszont… Most nincs menedzserünk… Oh. Most mi lesz? A csajok mérgesek lesznek. De mihez kezdünk?

Kezdtem egyre inkább kétségbeesni, de Ash szerencsére mellettem volt, és segített. Megnyugtatott, hogy semmi baj nem lesz, aztán hazavitt. Mellettem volt akkor is, amikor a lányoknak elmondtam a történéseket.Annyira nem voltak mérgesek, megértették, de azért ők is paráztak, hogy most mi lesz. Ám a kiadó főnöke volt oly kedves, és felhívott minket. Kicsit lecseszett ugyan, de valami fontosabb dolog miatt hívott. Angliából kaptunk egy visszautasíthatatlan ajánlatot, miszerint a kiadó fő fővezetője szeretné, ha ott folytatnánk a karrierünket, a lemez kiadása után. Mondanom sem kell, hogy nagyon örültünk neki, de aztán belegondoltunk a másik oldalába is. Felhívtuk a szüleinket –illetve Kenzie és én, míg Li a barátját, értelemszerűen-, majd felhívtam Ash-t is, hogy találkozzunk. Neki személyesen szerettem volna elmondani.

∞

A leghalványabb fogalmam sem volt, hogy mi lehet olyan fontos, hogy személyesen kell elmondania. Na nem mintha zavarna, hogy találkozni akar velem, de kicsit félek, mert mi van, ha azt akarja mondani, hogy összejött valakivel?

-Na, mi volt olyan fontos?

-Öhm… szó-szóval…-dadogott.

-Charlie. Kezdesz megijeszteni. Bökd már ki, ma a baj!

Vett egy nagy levegőt, majd hadarni kezdett.

-Felhívott az igazgató a kiadótól, hogy valami fő-fő mufti nagyon sokat lát bennünk, és szerinte náluk többre vihetnénk. Így meg kell beszélnünk ugyan a szüleinkkel, de ha beleegyeznek, akkor jöhet a következő videoklip, akár egy turné is, és…és…

-És?

-És Londonba kellene költöznünk.-mondta ki a legfájóbb szavakat, amiktől a szívem darabokra tört.

Kicsit emberibben néztünk ki, de azért elég madárijesztőmásolatok voltunk.

Voilà! Viruljon a fejetek, mert este tíz óra van, és egész nap szenvedtem. Ihletem mintha vakációzni vonult volna. De mindegy is. A lényeg, hogy kész, úgyhogy... Jó olvasást.

Életem legrosszabb óráin vagyok túl. Apa ugyan túl van az életveszélyen, az állapota nem a legjobb. Logan… Még most sincs semmi. Anya teljesen ki van borulva. Ash furán viselkedik, a lányok pedig már harmadjára hívtak. Én hogy vagyok? Nem tudom. Voltam már jobban. Próbálok erős maradni, de úgy érzem mindjárt felrobbanok.

-Köszönöm, hogy itt vagy.-suttogtam Ashton-nak.

-Barátok vagyunk. Ez a legkevesebb.

A telefonom a zsebemben kezdett rezegni, így gyorsan felpattantam, és kihalásztam. A kijelzőn Ethan neve íródott ki. Megnéztem az órát, ami fél kilencet mutatott, és magamban csodálkoztam, hogy a lányok még nincsenek itt.

-Szia.-vettem fel.

-Szia, Charlie! Izé… Ugye nem ébresztettelek fel?

-Nem. Én… Nem aludtam az éjjel.-vallottam be.

-Miért?-vált aggódóvá hangja.

-Hát… Apámat meglőtték, és itthon vagyok, illetve a kórházban.-kezdtem idegesen járkálni fel, s alá.

-Oh. Ez borzasztó. Hogy van?

-Túl van az életveszélyen. Most már csak várnunk kell. De mindegy is… Miért hívtál?-tereltem a témát.

-Ja, hát én csak… Gondoltam megihatnánk valamit, de úgy látszik ez nem jön össze. Szóval, akkor nem is zavarlak tovább, biztos szívesebben lennél apukád mellett.-hadart.

-Igen. De ígérem, hogy majd bepótoljuk. Majd felhívlak, és megbeszéljük.

-Rendben. És jobbulást apukádnak. Szia.

-Szia.-köszöntem el én is, és letettem.

Visszasüllyesztettem a készüléket a zsebem mélyére, és beletúrtam a hajamba. Ekkor újra megrezzent a telefonom, de csak egyszer, SMS-t jelezve. Kenzie írt, hogy nemsoká itt lesznek.

-Kértek kávét? Mert én keresek valahol egy automatát, és hozok, ha kell.-néztem anyára, majd Ash-re.

-Én nem kérek, de köszönöm kincsem.

-Megyek veled.-állt fel Ash. Bólintottam egyet, majd a táskám első zsebéből kibányásztam pár aprót, és azt szorongatva indultam a srác mellett, hogy keressek valamilyen szerkezetet, ahol kávéhoz jutok.

Nem kellett messzire menni, ugyanis befordultunk balra, és a folyosó végén ott is állt az automata. Bedobáltam a megfelelő összeget, majd megnyomtam a gombot, és néztem, ahogy a koffeines folyadék kiömlik a gépből, egy műanyag pohárba. Miután az én adagom kész lett, Ashton is elvégezte az előbbi dolgokat, és kezünkben a gőzölgő italokkal ácsorogtunk.

-Ki az az Ethan?-tette fel hirtelen a kérdést.

-Öhm… Egy barátom. Tegnap találkoztunk egy kávézóban. Miért?

-Ja, semmi. Csak kíváncsi voltam.-rántotta meg hanyagul a vállát.

∞

Csak egy barát. De ha csak tegnap találkoztak először, akkor miért hívja fel már másnap? Csak barát, na persze. Én meg rózsaszín húsvéti nyuszi vagyok! A féltékenység zöldszemű szörnye mardosott belülről. Rosszul esik, nagyon is, hogy az az Ethan, vagy ki, már egy nap után rámozdul. Mert elvileg az én barátnőm –ha nem is igazából, de a világ úgy tudja!

Feszengve billentettem súlyom másik lábamra, majd vissza. Ezt megismételtem párszor, és elkönyveltem magam idiótának. Sóhajtva hajítottam az automata melletti kukába a kiürült poharam, mely után repült egy másik is. Elindultunk vissza, de egy fehér köpenyes fazon leszólította Charliet.

∞

Az bátyám orvosan mosollyal közölte velem, hogy a testvérem felébredt. Először ledermedtem, majd amint felfogtam mit mondott, hatalmas vigyorra húzódott szám. Megköszöntem, hogy tájékoztatott, és Logan kórterme felé igyekeztem. Szinte berontottam az ajtón, és egyből a karjaiba omlottam. A szuszt is kiszorongattuk egymásból, de nem akartunk elszakadni.

-Logan. Annyira hiányoztál. Annyira örülök, hogy felébredtél, hogy jól vagy.-suttogtam.

-Húgi. Te is hiányoztál. El sem tudom mondani milyen rossz volt, hogy nem szólhatok hozzád. Mindent hallottam, de nem tudtam segíteni. Nem tudtam tanácsokat adni.

-Nem baj. A lényeg, hogy most már itt vagy. Inkább én sajnálom, amiért olyan ritkán vagyok itthon.

-Chars!-nevetett fel.-Híres vagy. Vannak kötelezettségeid, és nem tudsz állandóan velem lenni. De majd meglátogatlak, és elmegyek a koncertjeidre, és amikor mentek turnézni, én leszek az első a listán, akit magaddal viszel.

-Ígérem, hogy nélküled el sem megyek.

-Akkor jó. De most… Hol van az a tökfej?

Hátrapillantottam, ahol Ash az ajtóban toporgott. Odamentem hozzá, és megragadva a kezét húztam közelebb.

-Logan, Ashton. Ash, Logan.-mutattam be őket. „Férfiasan” kezet fogtak, bár Ash kicsit feszengett. Pedig Logan nem olyan félelmetes.

-Hm… A húgomnak végre benőtt a feje lágya!-nevetett Logan.

Bólogattam, és amikor nem figyeltek, egy „megöllek” pillantást intéztem bátyám felé. Az ajtón Li és Kenzie estek be, és ők is Logan nyakába borultak. Tesóm megveregette a hátukat, majd fulladást imitálva elküldte őket melegebb éghajlatra.

-Hát, lányok…Nagyon jó a hajatok.-dicsért minket. Mindhármunknak kócos valami volt a hajunk helyén. Elnevettük magunkat, és próbáltuk kiboncolni a madárfészket a fejünk tetején. Li elővarázsolt egy fésűt valahonnan a táskája mélyéről, amit használatbavétele után vissza is száműzött. Kicsit emberibben néztünk ki, de azért elég madárijesztőmásolatok voltunk.

A doki nemsokkal később kiküldött minket, mondván pihennie kell. Egy utolsó ölelés után kimentem a többiek után. Lerogytam a műanyag székre, és tenyerembe temettem az arcomat. Nem tudtam sírni, mert könnyeim már kiapadtak, így csak lélegeztem. Gondolataim ezer felé kalandoztak, de nem tudtam volna megmondani, hogy pontosan miken is.

-Mi a baj?-kérdezte Ash. Kezét hátamra simította, mire rákaptam tekintetem.-Elmondtad neki, hogy…?

-Hát… Igen. És csak azért mondta azt, hogy engem cukkoljon!-mentegetőztem. Még csak az kéne, hogy megsejtse, hogy érzek iránta valamit! Még mit nem. Majd ha szépen letisztáztam magamban a dolgokat, TALÁN, elmondom neki. Vagy nem. Tulajdonképpen ezért is akartam „szakítani”. Úgy nem tudom normálisan gondolkodni, ha mellettem van.-Kimegyek, levegőzöm egyet.-álltam fel.

-Me…

-Egyedül.-vágtam közbe.

Kimentem a kertbe, és gondolataimba merülve sétálgattam. Mihez kezdjek? Mi lenne a helyes? Kéne valami isteni sugallat, vagy valami.

∞

Charlie hideg szavai tőrként vájtak szívembe. Most mit tettem? Rosszat mondtam?

-Csak kell neki egy kis magány. Túl sok dolog történt az elmúlt 24 órában. Kiheveri, csak kilométer hiánya van. Ha visszajön, minden sokkal jobb lesz.-nyugtatott Karen.

Remélem, hogy Karen minden szava beteljesül. Nem csak a mostani, hanem az is, amit az éjjel mondott. Idegesen doboltam a lábammal, és a telefonomat nyomkodtam. Beszéltem a srácokkal, a családommal, és a menedzserrel is megbeszéltem, hogy majd ha visszamentünk beszélnünk kell. Charlie fél óra elteltével sem jött vissza, így Kenzie utánament, hogy megkeresse. Elisa bealudt, míg az anyukák halkan diskuráltak. Beletúrtam a hajamba, és elmentem venni még egy kávét. Egész este fent voltam, azaz már vagy egy napja nem aludtam. Lassan kortyolgattam a forró italt, és visszaültem az előző helyemre. Eltelt még negyed óra, és én az üres poharammal szórakoztam. Hirtelen Charlie és Kenzie jelent meg. Mosolyogva huppant le mellém a kék-lila hajó lány, míg a piros loboncos Elisát böködte.

-Na, min vigyorogsz?-kérdeztem.

-Kenzie segített kitisztítani a fejem.

-Király. Én meg beszéltem a menedzserünkkel, hogy megbeszéljük a „szakítást”.-közöltem.

Folyt. köv...

Sose. És egyszer tuti ez lesz a vesztem…

Itt az új fejezet! Nagyon meg vagyok vele elégedve, szóval remélem nektek is elnyeri tetszéseteket. Váltottam kicsit, és Ashton szemszögéből is írtam. Belátást engedtem a tudatába, és az érzéseibe.
Hír: A Luke-os blogomra felkerült az első fejezet. Ha még nem láttátok, itt az idő benézni! Katt!
U.I.: Most kivételesen ajánlanék egy számot, amit az írás alatt hallgattam. Imádom magát az előadót is, és a számot is. Dear Darlin'

A telefon puffanással jelezte a padlóval való találkozást, míg könnyeim minden hang nélkül értek földet. Maria azonnal a telefonom után nyúlt, míg a lányok hozzám rohantak.

-Charlie. Nyugodj meg. Semmi baj.-nyugtatott Li.

-Már hogy ne lenne.-sírtam. Mindketten szorosan megöleltek, és nyugtatni próbáltak. Maria közben anyával beszélt, de annyit hallottam, hogy azt mondja sietünk. Persze, hogy sietünk!-Nem kell jönnötök. Pihenjetek. Majd holnap utánam jöttök.-álltam fel.

-De hogy jutsz el haza?-tette fel a remek kérdést Kenzie.

-Majd én elviszem.-montda Ash.-És nincs ellenkezés.

Felkaptam a táskám –nem olyan csajos izé, hanem egy sima oldaltáska, amiben a fontos dolgokat tartom-, majd a telefonomat zsebre vágva kiviharzottam az ajtón. Egész úton csendben, magamba roskadva bámultam ki az ablakon. Mi mást kellett volna tennem?

Amint a kórházba értünk kipattantam a kocsiból, és csapot-papot otthagyva rohantam a recepcióhoz.

-Üdv. Robert Mall lánya vagyok. Hol van?

-Még bent van a műtőben. Második emelet, a lift pedig arra van.-mutatott jobbra. Nekem jobbra. Elindultam a liftez, ami persze pont az orom előtt csukódott be. Nyomdafestéket nem tűrő káromkodások közepette vettem célba a lépcsőt. Felkaptattam a második emeletre, ahol egyből anyát láttam meg, egy olyan kórházi széken. Odafutottam hozzá, és –bár kicsit kifulladva- a nyakába vetettem magam. Kétségbeesetten szorított magához, én pedig a hátát simogattam.

-Itt vagyok. Minden rendben lesz.-suttogtam félig magamnak is.-Mi történt?

-Apád esti műszakon volt. Riasztották valami rabláshoz. Az egyik pedig meglőtte apád. A mentősök azonnal behozták, de még mindig semmi. Az orvosok műtik, és semmit nem tudok. De az egyik nővér azt mondta nemsoká végeznek. Akkor többet tudunk majd.

∞

Charlie berohant az épületbe, én pedig leparkoltam a kocsit. Megfogtam a táskáját, és felemeltem. Sajnos nyitva volt, és pont az alját fogtam, szóval minden kiborult belőle. Sóhajtva kezdtem visszapakolni bele a dolgokat. Egy vastag könyv, egy kicsit keskenyebb könyv, egy CD, egy boríték, egy fülhallgató és egy füzet. A füzet ki volt nyitva, és láttam, hogy a dalszövegeit írja bele. Akaratlanul is elolvastam pár sort, de nem bírtam megállni, és az egész dalt elolvastam. De azt kívántam, bár ne olvastam volna el.

Charlie és az anyukája éppen egy orvossal beszéltek, így csak csendben álltam a székeknél. Amikor végeztek odajöttek hozzám. Bemutatkoztam illedelmesen, Karen pedig megszorongatott. Oké… Charlie leroskadt a földre, amint a kórterem elé értünk, ahol az apja volt. Karen a székre ült, én pedig nem hagyhattam, hogy Charlie a földön üljön, így a pulcsimat leterítettem a padlóra, és Charliet az ölembe húztam. Arcát a mellkasomba fúrva sírt tovább, átáztatva a pólóm. De nem zavart, hisz ez volt most a legkisebb gond. Nyugtatólag a hátát simogattam. Kezdett megnyugodni, és pár perc elteltével már aludt. Halkan szuszogott az ölemben, míg én nyugodt arcát tanulmányoztam. Álmában legalább gondtalan.

-Köszönöm.-szólalt meg Karen.

-Mit?-néztem rá értetlenül.

-Hogy vagy neki. Nem tudom mi lenne, ha nem lennél mellette.-nézett az ölemben alvó lányra. Szemei szeretettel pásztázták a vonásait, majd rám vezette őket.-Látom azt a mérhetetlen szerelmet a tekintetetekben, amikor egymásra néztek.

Az övében maximum a baráti szeretetet láthatja. Sose fogja viszonozni az érzéseim. Kár törnöm magam, de egyszerűen nem tudok továbblépni, mert mindig rá gondolok.

-A hazugságot nem szeretem, de amint megláttalak titeket, tudtam, hogy boldoggá fogod tenni Charliet.

-Elmondta?-kérdeztem kicsit meglepetten.

-Úgy ismerem, mint a tenyerem. És hiába nem az én vérem, attól még a lányom.-Hangjában csak a színtiszta szeretet volt, egy csöppnyi büszkeséggel. Csodálatos, ahogy sajátjaként nevelte fel, pedig más gyermekét nem lehet könnyen elfogadni.

-Viszont én attól félek, sose fogja viszonozni. Hisz csak egy barátot lát bennem, és amúgy is… Valaki más tetszik neki. Még egy dalt is írt neki!-nevettem fel keserűen.

-Biztos, hogy neki szól? Nem lehet, hogy titkon neked írta, csak fél a saját érzéseitől?

-Nem hiszem. Megmondta, hogy ezt nem akarja folytatni, mert így nem lehet vele. Vele, nem velem.-emlékeztem vissza arra a beszélgetésre.

„-Ash. Én nem akarom ezt. Megérdemlik a rajongók, hogy őszinték, legyünk. Mi is megérdemeljük, hogy boldogok legyünk, ami nem fog menni, ha ebben a kényszerkapcsolatban élünk. Ez így nem jó senkinek.

-Szóval „szakítani” akarsz?-kérdeztem tettetett érdektelenséggel.

-Nem tudom.-sóhajtott.-Mi mást tehetnénk? Élünk tovább hazudozva? Neked ez tényleg jó? Nem hiszem. A rajongók nem érdemlik meg ezt.

-Igazad van. Holnap beszélünk a menedzsmenttel, és megoldjuk.”

Elmosolyodott, majd sóhajtva lehunyta szemét és megrázta a fejét.-Higgy az igaz szerelemben. És ha kitartasz mellette, megtalál majd.

Ez most mit akar jelenteni? Mindegy. Várok. Úgy sem tehetek semmi mást. Ha a sors egymásnak teremtett minket, akkor úgyis együtt leszünk. Charlie mocorogni kezdett, de csak morgott valamit, és tovább aludt. Megmosolyogtatott tette, mert mindig ezt csinálja. Múltkor is, amikor nálunk aludt.

„A film amit néztünk nem volt nagy szám. Persze voltak benne olyan részek, amikor szépen teleraktuk a gatyánkat, de Charlie úgy látszik nem nagyon fél, mert bealudt. Bár lehet, hogy minket unt meg, és azt, hogy Mike úgy sikít, mint egy csaj. Viszont elég mélyen aludhatott, ugyanis nem nagyon kelt fel semmi hangra. A film végénél volt az az ijesztő zene, amikor Charlie megfordult, és hangos puffanással a földön landolt. Természetesen mi frászt kaptunk, és egymáson átmászva próbáltuk felkapcsolni a villanyt. Amint ezzel megvoltunk, visszaültünk a kanapéra, és azon veszekedtünk, hogy ki ébressze fel a földön fekvő lányt. És mivel mind tudtuk, hogy nem szereti ha felkeltik, így ez a feladat nem volt túl hálás. Végül egy egyhangú-inkább háromhangú-döntés alapján én voltam a szerencsé…tlen. Én zseni kitaláltam , hogy nem fogom felkelteni, hanem felviszem, és ágyba dugom. Így hát felkaptam Charliet, és elindultam a szobám felé. Útközbe majdnem elejtettem a mocorgása miatt, és majdnem levertem egy vázát is, mert a frász kerülgetett, amikor megszólalt-persze álmában. Szóval a pofonegyszerű út után végre leraktam az ágyamra, a –mellékesen még mindig alvó- lányt. Betakartam, majd kiosontam a szobából, vissza a  srácokhoz. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőm, és lehuppantam a kanapé üres részére.

-Soha többet nem csinálok ilyet.-jelentettem ki.”

Sok szép emlékünk van, de egyik sem olyan, mint a szerelmespároknál. Inkább barátok vagyunk. Jó barátok, akik a világnak azt hazudják, hogy szerelmesek. Igaza van Charlienak. Ez így nem mehet tovább. Nem jó senkinek ez. Szenved, mert hozzám van kötve, én szenvedek, mert nem lehet úgy az enyém. Mert hülye voltam, és beleszerettem, amikor nem kellett volna. De mikor csinálom én azt, amit kellene? Sose. És egyszer tuti ez lesz a vesztem…

Ha ő is megkérdezi, hogy te ki vagy, én halálra röhögöm magam!

Fejezettel jelentkezem! Nem tudom, hogy most mit kéne mondanom, kicsit... izé vagyok most. 
Az új blogom megnyitotta kapuit a prológussal! Nézzetek be, ha van kedvetek: Katt!
Nos... nem tudok mit hozzáfűzni, csak annyit, hogy jó olvasást!
U.I.:Nézzetek be a Dalszövegek oldalra, ahol teljes egészében leírtam/leírom a történetben szereplő dalokat.

Hogy lehet az, hogy az egyik pillanatban minden rendben van, a másikban pedig minden összeomlani látszik? Mert amikor azt hiszed ennél jobb már nem lehet, jön valami, ami a fellegekbe repít, majd valami ami földre taszít. Ez az élet.

A videónk aratott. A rajongóink imádták, a szüleink pedig az egekbe dicsértek minket. Kaptunk négy nap szabadságot, amit otthon töltöttünk. Illetve én inkább a kórházban, Logan mellett. De elmentünk a régi iskolánkba is, és beültünk pár órára. Mr. Smith még mindig utál. Amit nem csodálok, hisz lehúztam a klotyón a parókáját, még egy éve. Milyen szép idők voltak azok… Logan állapota javul, és az orvosok szerint nemsoká fel is fog ébredni. Remélem. Elmentünk abba a kis kávézóba, ahol először felléptünk, és énekeltünk pár régi számot nosztalgiázás kép. Kaptunk egy-egy ingyen sütit -itt árulják a világ legjobb fánkját. Persze anya kiakadt, amiért a „barátomat” nem hoztam magammal, de mondtam neki, hogy sok dolga van –gondolom igazam van-, és hogy legközelebb mindenképpen elrángatom. Most jogosan felmerülhet bennetek az a kérdés, hogy hazudtam a szüleimnek? Hát… Volt más választásom? Nem nagyon. De anya szerintem sejt valamit, mert furán nézett rám. Bár az lehet, hogy a bokám miatt volt. De most már minden rendben, mert tegnap levették azt az izét, így a lábam újra szabad.

Most éppen egy kávézóban ülök, és a füzetem fölé hajolva írogatok:

A testemet átjárja a zene,

S annak minden egyes üteme.

A szívem máris nagyobbat dobbant,

Amikor kicsit rád sandítottam.

Szerintem nem is olyan rossz. Remélem a többieknek is tetszeni fog. Belekortyoltam a kávémba –ami mellesleg rég kihűlt, ugyanis már egy fél órája tuti itt ülök.

-Szia.-ült le mellém egy srác. Egy helyes srác.

-Szia.-köszöntem vissza.

-Miért üldögél egy ilyen csinos lány egyedül?-kérdezte pimasz mosollyal.

-Miért hiszi minden pasi azt, hogy ha egy csaj egyedül ül, akkor szingli.-merengtem el.-Vagy miért hiszik azt, hogy egy ilyen ostoba szöveggel bevágódhatnak?

-Szóval nem vagy szingli?

-Eltaláltad.-vigyorogtam rá.-Charlie vagyok.

-Ethan. És mi járatban erre? Már ha szabad tudnom.

Sokat beszélgettünk még, és azt hiszem felfogta, hogy van „barátom”, és már csak haverként tekint rám. Sok dolgot elmondtam neki, mert úgy érzem benne megbízhatok. Persze a titkot nem mondhatom el, szóval az biztonságban van. Telefonszámot cseréltünk, és egy „Majd beszélünk!” után elváltak útjaink. Egyenesen a stúdióba mentem, ahol már mindenki ott volt.

-Bocsi a késésért.

Az utolsó simításokat végezzük már a lemezen, szóval nemsoká akár piacra is dobhatjuk. Nagyon várom már, hogy mit szólnak majd a rajongók. Li és Kenzie is idegesek emiatt, hiszen ez egy fontos lépés a karrierünkben.

-Min dolgozol ilyen lázasan?-huppant le mellém Kenzie.

-Csak egy dalon.-vontam vállat, majd visszasüllyedtem füzetembe.

-Milyen dalon?

Megráztam a fejem, jelezve, hogy nem fontos. Ő csak vállat vont, majd arról kezdett fecsegni, hogy mennyire várja a lemez kiadását. Közben Valerie is megérkezett, de nem egyedül. Egy 10 év körüli lány jött mögötte, hatalmas vigyorral az arcán.

-Lányok, ő itt Melanie. A mai napot veletek fogja tölteni.-jelentette be.

-Miért?-tettem fel egyből a legfontosabb kérdést.

-Mert ő az a szerencsés, aki megnyerte az egy napot veletek.

-Ez király. Egy rajongóval tölthetjük az egész napot!-lelkesedett Li. Én is magamra erőltettem egy mosolyt, de az hamar lefagyott az arcomról, amikor Ashton megjelent az ajtóban.

-Nem akar még valaki jönni? Túl kevesen vagyunk ebbe a nyomorult szobába!-motyogtam.

-Neked is szia.-fintorgott rám. Visszafintorogtam, mire a kiscsaj furán méregetett minket. Remélem ő nem olyan sikongatós, bőgő fan. –Szia. Te ki vagy?

-Melanie.

-Ha ő is megkérdezi, hogy te ki vagy, én halálra röhögöm magam!-vágtam közbe nevetve.

-Marha vicces. De az a kislány el volt tájolva, ha ilyen világsztárokat nem ismer fel, mint én.

-Világsztárokat? Ez csak egy vicc ugye?

-Ne is foglalkozz velük. Mindig  ugratják egymást. Bár ma igazán abbahagyhatnák.-nyomta meg az utolsó mondatot Kenzie. Kezeimet magam elé emeltem védekezésképp, majd odamentem „barátom” mellé, és egy szájra puszi után egy ’megfelel?’ vigyort villantottam Kenziere. Megforgatta a szemét, és rámosolygott a kislányra.-Mit szeretnél csinálni?

-Nekem mindegy. Csináljátok azt, amit mindig.-vont vállat. Eldobom az agyam ettől a csajtól.

-Mi lenne, ha hazamennénk, beszélgetnénk, aztán elmennénk a ma esti koncert helyszínére, és ott körbevezetnénk? Megnézheted a hangpróbát, és a VIP részből nézheted majd végig a koncertet.

-Tényleg?-nézett csillogó szemekkel Lire. Ő csak mosolyogva bólintott, mire Melanie boldogan ugrálni kezdett. Jesszum.-És Ash is jön?

-Ez egy remek kérdés. Ash, te is jössz?-fordultam az említett felé.

-Menjek?-nézett rám kérdőn. Én csak megvontam a vállam, hogy jöhet ha akar.

Végül mind a hatan (Kenzie, Li, Mel, Valerie, Ash és én) elindultunk hozzánk. Melaniet körbevezettük a házban. Megmutattuk a szobáinkat, a lányok a gardróbjaikat, én meg a minikönyvtárat, amit a gardrób helyett csináltam. Maria elővette a fagyit –amit sunyi módon eldugott előlünk-, és a kanapén ülve elfogyasztottuk, miközben beszélgettünk. Mindenről esett szó, a koncertektől kezdve, a lemezen át, a magánéletünkig mindenről. Azután mentünk a koncert helyszínére, ahol csatlakozott hozzánk a 5SOS többi tagja. A hangpróba simán ment, így elkezdhettünk készülődni a koncertre. Ami nálunk annyiból áll, hogy az ideg összeroppanás szélére sodorjuk a stylistokat, és a sminkeseket.

-Nem tetszik a póló. Nem lehetne inkább ez?-mutattam fel egy másikat.

-De az nem illik a nadrághoz.

-Akkor legyen másik.

-De ami ahhoz illene, nem tetszik. De akkor válasszunk másikat. Ehhez mit szólsz?

Szenvedések árán végül megtaláltuk a tökéletes szerelést. Mikor már mind készen lettünk, kizavartunk mindenkit az öltözőből, csendet kérve. Minden koncert előtt teljes csendben töltünk pár percet, hogy lecsendesüljön a tudatunk.

-Jók leszünk.

-Minden rendben lesz.

-Akkor kezdjük.

Kimentünk a szobából, és a színpad felé mentünk.

-Hello, mindenki!-kiáltott a mikrofonba Kenzie.

-Ma egy különleges vendég is itt van. Melanie eltöltött velünk egy nagyszerű napot. Reméljük ő is jól szórakozott velünk, bármennyire is mutattuk meg neki mennyire nem normálisak vagyunk.-nevetett Li. A tömeg hangosan sikított, amikor belekezdtünk a koncertbe. Ezt is végighülyültük. Eljátszottunk pár számot, majd egyet akusztikusan is. Beszélgettünk a rajongókkal, ugrattuk egymást. Csak a szokásos dolgok. Kifáradva vonultunk le a színpadról, egyenesen átöltözni. Elköszöntünk Melanietól, és rohantunk haza letusolni. Szépen szólva is bűzlöttünk.

Fél óráig áztattam magam, majd összegyűltünk a nappaliban ünnepelni, ugyanis a lemezünk kiadásának időpontja hivatalosan is megvan.

-Akkor igyunk arra, hogy az első lemezünk most már biztosan kikerül a polcokra.-emelte magasba a poharát Kenzie.

-És igyunk arra is, hogy túl vagyunk sok nehézségen, és végre minden rendben.-mondtam.

-És arra is, hogy egymásra mindig számíthatunk. És itt most nem csak magunkról beszélek. Legyen szó Taylorról, vagy rólatok srácok. De mégis a szüleinknek tartozunk a legnagyobb köszönettel, hisz nélkülük nem itt tartanánk.

Összemosolyogtunk, majd koccintás után megittuk poharaink tartalmát.

-Bocsánat.-kértem elnézést, amikor megszólalt a telefonom.-Anya. Baj van?

-Kincsem. Apádat meglőtték.

Folyt. köv…