Hé, nem akarsz elugrani Las Vegas-ba?

Sziasztok! El sem hiszem, a 30.fejezetnél járunk. Nem akarok sokat szövegelni, majd később. Remélem nem lett olyan rossz, bár azért ne várjatok egy hiper-szuper részt se. Majd a jövőhéten, egy extra hosszú -terveim szerint legalábbis-epilógussal jelentkezem, ahol csavarok még egyet a dolgokon. És kitartás, mindjárt tavaszi szünet!

Eltelt egy hónap, és a lemezem már majdnem teljesen kész. Ha minden jól sikerül, akkor a jövőhéten már a polcokra kerülhet. Két nap múlva pedig Elisa és Dan esküvője lesz, így Ash, a srácok meg én Angliába utaztunk. Igen… anyának lett négy fia erre a pár napra, nem hiszem, hogy legközelebb is elvállalja őket.

Egy hónap. Egy hónapja járunk megint, és eddig minden oké. A rajongók elég jól fogadták, napokig az ment a Twitteren, hogy ’Tudtam, hogy úgyis újra összejönnek, mert olyan cukik együtt!’, vagy ’Vajon most mennyit kell várnunk az újabb szakításra?’. Remélem jó sokat.

Tegnap este után újra álmodtam. Nem nagyon emlékszem rá. annyi maradt meg, hogy volt egy gyerekem (?), meg egy idegen férfi, fogalmam sincs kicsoda, aki velem élt, gondolom együtt voltunk, de a gyerek nem az övé volt, hanem Ashtoné, aki elhagyott, miután megtudta, hogy terhes vagyok. Hát ilyen idiótaságot is csak én álmodhatok! Bár… mi van, ha valóra válik? Ha egyszer tényleg lesz egy gyerekem, és Ő nem lesz mellettem? Ha lesz egy gyerekünk, de nem akarja majd… Várj. Én akarom? Sose gondolkoztam még azon, hogy valaha is lesz majd valaki, akitől szeretnék gyereket. Gyereket se akartam sose!

-Charlie, igyekezz már, elkésünk!-nyaggatott Ash.

-Megyek.-kiáltottam vissza. Egy utolsó pillantás a tükörbe, és már mentem is.

Ma van az esküvő! Bezony, Elisa barátnőmnek van oka idegeskedni, mert ma bekötik a fejét. És mint oly jó barát, két órával hamarabb van jelenésünk. Jó hír: én vagyok a tanú. Kenzie pedig a fő koszorús lány. Szóval most megyünk, és lenyugtatjuk Li-t, aztán sírunk a fogadalmakon, majd bulizunk és kajával tömjük magunkat.

-Azta.-nyögte. Elvigyorodtam reakcióján, bár kicsit el is pirultam. Odasétáltam hozzá, majd nyomtam ajkaira egy hosszú csókot.-Gyönyörű vagy.

-Köszönöm. Nem akarsz itthon maradni?

-Miért?

-Mert attól tartok, ha így jelensz meg, minden csaj rád fogja vetni magát.-néztem rá ártatlanul. Erre csak elnevette magát, és szoros ölelésébe vonva belepuszilt a nyakamba.

-Ennyi erővel te is, mert minden srác utánad fogja folyatni a nyálát.

-Meglehet.-vágtam elgondolkodó arcot.

-Nem! Te csakis az enyém vagy, nem adlak oda senkinek. Egész este csak velem táncolhatsz, csak velem beszélhetsz, csak rám nézhetsz. Megértetted?-nézett rám komolyan.

-Igen. De akkor te is csak engem nézhetsz.

-Másra rá se tudok nézni.-suttogta, s megcsókolt.

-Charlie! Hé, nem akarsz elugrani Las Vegas-ba? Pókereznénk egy kicsit, aztán elmehetnénk megnézni a Hollywood feliratot. Na mit szólsz?-esett egyből nekem Li.

-A menyasszony szépen leül a fenekére, és befogja.-válaszoltam. Leültettem a hatalmas sminktükör elé, és elkezdtem piszkálni a haját.-Gyönyörű vagy, és ha felveszed a ruhád, senki sem fogja tudni levenni a szemét rólad. És Dan a legszerencsésebb, hogy neki adtad magad. Hidd el, ő is izgul, de minden rendben lesz.

-Köszönöm.

Ten Feet Tall

Elisa csodálatosan fest a ruhájában, Kenzie elbűvölő –és kicsit sem feltűnő a Mikey-val folytatott szemezgetése-, a dekoráció pedig elég klassz. Kitettek magukért, az egyszer biztos. A templomi szertartás megható volt, a fogadalmak pedig mindenkit zokogásra késztetett –bevallom, még én is megkönnyeztem.

-Sokat gondolkoztam, hogy mit is mondhatnék. Talán maradjak sablonos, és mondjam, hogy az első pillanattól fogva tudtam, hogy te leszel az életem szerelme, de akkor hazudnék.-mosolyodott el lila hajú barátnőm.-Viszont most már tudom, hogy veled akarom leélni az életem. Melletted akarok megöregedni, mert teljessé teszed az életem. Néha kiállhatatlan tudok lenni, de te akkor is mellettem vagy, segítesz, vigasztalsz. Szeretsz. Ígérem, hogy örökké szeretni foglak, míg világ a világ.

-Azt hiszem a lánykéréskor mindent elmondtam, de ezt illik most is elmondani. Te vagy számomra az egyetlen, és a legfontosabb. Az első találkozásunkkor már éreztem,hogy különleges vagy. Az eszem azt súgta ne hagyjalak elmenni, és nem is hagytalak. Tudom, hogy a zene az életed, és, hogy nehéz döntés volt megválni tőle. De ígérem, hogy mindent megteszek, hogy jól érezd magad. Remélem boldog leszel mellettem, mert te tökéletessé teszed az életem. Örökké szeretni foglak, míg csak létezem.

-Ez olyan aranyos volt.-súgtam megszorítva szerelmem kezét.

-Majd mi is így fogjuk?-kérdezte halkan.

-Talán.

A zene épp megfelelő hangerővel szól, hogy aki akar táncolhasson, aki meg beszélgetni szeretne, értse a másik szavait. Én egy csokiban tocsogó édességgel szemeztem intenzíven, amikor Ash pontosan beállt elém, eltakarva előlem leghőbb vágyam.

-Hé! Éppen szemezgetek egy tökéletességgel.-háborodtam fel.

-Mi?

-Nekem kell az a csokis édesség, ha ezer dühös emberen kell átgázolnom is.-vázoltam a helyzetet.

-Megszerzem én neked. Ha cserébe kapok egy csókot.-húzott fel ültemből. Átkaroltam nyakát, és közel hajoltam hozzá. Ajkaink majdnem összeértek, sóvárgó tekintete számra szegeződött, de megtartottam a távolságot.

-Ha megszerzed, annyi csókot kapsz, amennyit akarsz. Egy. Teljes. Hétig.

-Ne már.-nevette el magát.-Megszerzem, ne félj.-adta elő a hős megmentőt.

-Siethetnél, az a nyanya ráállt a süti körpályájára.

Jé, az Li nagymamája! Nem bírom azt a nőt, mindig csipkedte az arcunkat. És Maria is folyton csak azt hallgatta, hogy ’Miért mentél hozzá egy ilyen tökfejhez? Én jobban neveltelek ennél.’.

-Felkérhetlek egy táncra?-jelent meg mellettem Elisa mittudoménhanyadik unokatesója. Nagyon cuki…és 10 éves.

-Persze.-mosolyogtam rá. Amilyen fiatal, olyan jól táncol. Ráadásul vicces is.

-Hé, öcsi. Lekérhetem ezt a gyönyörű hölgyet?

Ashton jött oda hozzánk, egyik kezét a derekam köré fonva.

-Ígérem később még táncolunk.-ígértem a kis srácnak. Bólintott, majd el is tűnt az emberek közt.-Hol voltál eddig?

-Csak dumáltunk a srácokkal.-vont vállat.-Tudod, pasis dolgokról faggattuk Dant.

-Oh, értem. És ezek a pasis dolgok mégis mik?

-Nem akarod tudni.-rázta meg a fejét.

-Miért? Talán olyan… Oké értem.-vágtam olyan ’ezt nem akartam tudni’ arcot.

- You build me up
Make me what I never was
You build me up
From nothing into something
Yeah something from the dust-énekelte.-Szeretlek.

-Én is szeretlek.

Éreztétek már azt, hogy minden tökéletes? Hogy körülötted mindenki boldog, és te is az vagy? Érezted már azt, hogy megtaláltad azt, akivel le akarod élni az életed? Aki nélkül üresnek tűnsz. Aki nélkül nem tudsz létezni. Én most ezt érzem. Teljesnek érzem magam. Itt van mellettem Ash, akivel annyi mindenen mentünk már keresztül. Sok megpróbáltatás, és rossz dolgok után végre itt vagyunk, és boldogan élünk. Együtt. És tudom, hogy ez nem lesz így mindig. Jönnek a koncertek, a rajongók. Nekik is a karrierjükre kell koncentrálni, ahogy nekem is. Ott a lemezem, a film, a szüleim, a barátaim. Nekik is ott a következő lemez, turnéra mennek, neki is van családja, barátai. De ott leszünk egymásnak, jóban és rosszban. Csak mindezt házassági papírok nélkül, természetesen. Ugyan, az csak egy darab papír, nem nagy dolog. Bár lehet, ezt csak én gondolom így.

Meglátjuk mit hoz a holnap.

És ha bekattansz majd, magamhoz láncollak, hogy ne szökhess el.

Tádá! Itt a 29-es számú fejezet. Próbáltam előhozakodni egy kis vicces résszel, ha sikerül, akkor ok, ha nem akkor előre is elnézést. A történetben szereplő banda -most nem Róluk beszélek, majd megtudjátok-az egyik kedvencem és az új albumukat már rongyosra hallgattam mióta megjelent, bár most Az 50 első randi megy, amin halálra röhögöm magam, pedig nem bírom az ilyen filmeket, de Adam az egyik legjobb színész. Mindegy... Jó olvasást, jó éjt, és legyetek rosszak!

Reggel a telefonom idegesítő hangjára keltem, de hiába tapogattam, nem találtam a készüléket. Kénytelen voltam hát kinyitni a szemem, és Ethan idiótán vigyorgó pofija nézett velem farkasszemet.

-Nektek csak tizenegykor kellene megjönnötök.-fordultam a másik oldalamra.

-Fél tizenkettő van.-világosított fel.

-Jó.-morogtam. Fél tizenkettő van. Fél tizenkettő van?-Mi?-ültem fel hirtelen. De én kilencre beállítottam a telefonom!

-Ann kikapcsolta, mert este sokáig benn voltál a stúdióban, szóval hagyott aludni.

-De próba volt, mielőtt még megjöttök.

-Nélküled is tudnak egyszer próbálni.-ült le mellém.-Gyere reggelizni. Vagy inkább ebédelni.

-Kiviszel?-nyújtottam felé karjaim.

Nevetve kapott a karjaiba, és menyasszony stílusban cipelt ki a konyhába. Leültetett egy székre, Ann pedig elém rakott egy tálat a kedvenc müzlimmel. Befaltam az egészet, majd ártatlanul pislogtam menedzseremre.

-Most már mehetek gyakorolni?-kérdeztem.

-Ha akarsz. De ne feledd, háromkor hangpróba.

-Oké!-pattantam fel. Berohantam a szobába, majd felkaptam a tegnap este kikészített táncos-gyakorlós cuccom, bezárkóztam a fürdőbe. Lezuhanyoztam, felöltöztem, kifésültem a hajam, majd összefogtam egy hajgumival –mellesleg fogalmam sincs az hogy került oda-, és már ki is mentem onnan. A konyhából egy palack vizet vettem ki a hűtőből, és kíváncsi tekintettel néztem a szerelmespárra.-Jöttök nézni ahogy elesek minden harmadik lépésemnél?

-Persze.-állt fel egyből Ethan. Ch…

-Talán Et is tanul néhány lépést, hogy ne lépjen mindig a lábamra.-vetett sunyi pillantást legjobb barátomra a kis barátnője. Uh.

Ethan durcásan belém karolt, és elkezdett kifelé húzni. Sophie nevetve követett minket, és a liftnél már mindhárman nevettünk.

Leérve a táncterembe, elővettem a telefonom, és beindítottam a zenét –igen, rajta vannak a telefonomon a saját zenéim, na és?

A próbából bohóckodás lett, mert Ethan nem bírt magával, és elővette tánctudását. Végül Sophie is csatlakozott, miután felvette a bénázásunkat. Gondolom az interneten fog landolni…

Három előtt fél órával mentünk fel, hogy lezuhanyozzak, majd indultunk is a koncert helyszínére. Szokásosan kétlem pár percet, de ez pont az elegáns késés kategóriába tartozott. Szerencsére minden problémamentes volt, így fél órával a koncert előtt már csak idegeskednem kellett.

-Nyugodj már meg, elszédülök tőled.-morogta Ethan. Fel-alá járkáltam az öltözőben, bár ezzel csak még jobban felidegesítem magam, és mindenki mást.

-Nem tudok! Mi van, ha elrontok valamit? Ha rossz szöveget mondok, rosszul lépek, vagy elfelejtem mit kellene mondanom vagy csinálnom?

-Gyere, kimegyünk a mosdóba, szépen megmosod az arcod, és nyugodtan térsz vissza.-kezdett húzni kifelé Sophie.

Megadva hagytam neki, majd belökte az ajtót, és a tükör elé állított. Megnyitotta a csapot, és várakozóan nézett. Megmostam az arcom, majd megtöröltem.

-Jól vagy?

-Igen. Bár még mindig ideges vagyok kicsit.-vontam vállat.

Visszaindultunk az öltözőbe, ahová benyitva elég fura látvány tárult elénk. Ethan és a 5SOS fiúk álltak, nadrágjukra húzott alsóval, olyan superman-es beállásban. Zavartan néztünk össze egyetlen női társammal a szobában –értelmesebben Sophieval-, aztán vissza a fiúkra, és kitört belőlünk a röhögés.

-Miért?-kérdeztem könnyeim törölgetve.

-Gondoltuk, hogy ideges vagy, szóval el akartuk terelni a figyelmed.-magyarázta Ash.-Sikerült?

-Nem látszik? Végre nevet, és nem magát piszkálja, hogy milyen gáz lesz, ha elront valamit.-hadonászott össze-vissza Ethan. Rávigyorogtam legjobb barátomra, aki csak hanyagul vállat vont. Hirtelen kivágódott az ajtó, ami mellesleg mögöttem volt. Hátrafordultam, és Cody mosolygott vissza rám. Ő az egyik táncosom –és nem mellesleg meleg. Uh, ez jól hangzott… vagy nem?

-Szívi! Jó lenne készülni.-mondta. Aztán mögém nézett, kikerekedett a szeme, és becsapta az ajtót.

Sophie, Ethan meg én egyből elnevettük magunkat, mi tudjuk miért volt az előbbi, viszont a srácok értetlenül néztek. Sajnos, vagy nem sajnos, megszólalni se tudtunk, annyira nevettünk.

-Valaki mondja már el mi olyan vicces, mi is nevetni akarunk!-nyafogott Calum.

-Ő..ő volt…Ő volt Cody.-próbáltam összeszedni magam.-És ő… meleg.

-Én még most sem értem.-súgta Mikey Luke-nak címezve.

-Buzi! Homokos, a fiúkhoz vonzódik, meddig taglaljam még, kifogyok a szinonimákból.

-És?

Tikkelni kezdett a szeme, ahogy ’te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted?’ fejjel meredt színesfejú barátunkra. Tenyerével homlokon csapta magát, és hitetlenkedve rázta a fejét.

-Charlie.-nyitott be Mary. Ő a másik táncosom.

-Megyek.-sóhajtottam drámaian. Légpuszit dobtam a bent tartózkodóknak, majd elindultam Mary után. Még egyszer átnéztünk mindent, hogy élesben ne rontsunk –lehetőleg. Bár valami mindig balul sül el, de akkor csak nevetünk rajta.

-Helló Sydney!-kiáltottam a mikrofonba.

∞

Fantasztikus az az energia, az a lelkesedés, amivel énekel, táncol, nevet és bohóckodik. Lenyűgöző mennyire belevonja a rajongókat a show-ba. Örökké el tudnám nézni, ahogy mosolyog. Az a mosoly, ami akkor játszik ajkain, amikor a rajongókkal van körülvéve, és zenélhet nekik.

A koncert eszméletlen volt. Charlie most is kitett magáért. Aztán az utolsó számnál elkezdett szakadni a víz. A színpad felett, esőszerűen ömlött Charlie-ra meg a táncosaira. Bámulatos volt a látvány, ahogy teljesen elázva énekelte el az utolsó számot. Egy hosszúra nyúlt elbúcsúzás a rajongóktól után nevetve futott le közénk, és Ethan karjaiba omlott. Őszintén megmondva nem esett valami jól, bár picit kárpótolt, hogy utána mindenki kapott egy vizes ölelést.

-Charlie, tudjuk, hogy fel vagy pörögve, de ez már gáz.-rázta a fejét Ethan, miközben a kanapén ’táncoló’ lányt nézte. A telefonjából üvöltette a Sleeping With Sirens Go Go Go számát. Mindenki nevetve figyelte bohóckodását, egy-egy hangosabb röhögés is bekúszott néha, amikor majdnem lezúgott a kanapéról. Miután végigriszálta magát a szobán, és mindenkit talpra rántott, elterült a kanapén, és a zene ütemére lengette lábait. Egy erősebben sikerült lendítésnél lerepült a cipője, ami kb. öt centivel ment el mellettem. Persze mindenki felnevetett, Charlie is alig tudta kinyögni a bocsánatkérését, annyira nevetett. Én is nevettem, nem tudtam haragudni rá. Hogyan is tudtam volna.

Végül gyalog indultunk el a szállodába, ahol megszálltak, ugyanis Ethan mindenképp sétálni akart, és senki sem ellenkezett az ötlet ellen. Elől ment a két szerelmes, mögöttük Luke, meg Cal hátára felkapaszkodott Mikey mentek, leghátul pedig mi ballagtunk. Ann és a táncosok –mint azt megtudtuk Mary, Sara, Jake és Cody a nevük-kocsival mentek vissza, fáradtságra hivatkozva.

Csendben caplattunk a járdán, az előttünk haladók zajait hallgatva. Egyikünk sem akaródzott megszólalni, pedig annyira szeretném elmondani neki mit érzek. Csak én egy betoji szargolyó vagyok! (Vagy az nem így van? Egyáltalán mibe is van ez?)

-Figyelj…-szólaltunk meg egyszerre. Egy aranyos kuncogást hallatott, amin muszáj volt elmosolyodnom.

-Kezd te.-mondtam. Megálltunk egymással szemben, lemaradva a többiektől.

-Oké. Szóval… Tegnap Ann mondta, hogy kerestél. Illetve azt kérdezte mit akartál, de nem tudtam mit mondani, hisz nem beszéltünk. És csak azt akartam megkérdezni, hogy mit szerettél volna.

-Ja, igen, kerestelek. Meg is találtalak, csak… Hallottam azt a dalt, és amit a telefonba mondtál. Én-én nem akartam hallgatózni, csak véletlen meghallottam a dalt, és nem akartalak megzavarni, aztán a telefon. Sajnálom, nem volt szándékos.

-Nem baj.-sóhajtott.-Akkor azt is hallottad, amikor azt mondtam, hogy még mindig szeretlek?

-Akkor…rólam volt szó?

-Igen.-pirult el.-Persze megértem, ha ez neked nem oké, és teljes mértékben elfogadom, hogyha már eleged van a hangulatingadozásaimból, és legszívesebben agyonlőnél amiért folyton meggondolom magam. És már biztos csak barátként tekintesz rám, és ez mind rendben van…

-Igen, lehet, hogy egy kicsit idegesítenek a hangulatváltozásaid, és hogy folyton meggondolod magad, de sosem tudnálak bántani. És nem csak barátként tekintek rád. Minden nap azon gondolkozom, hogy vajon mit ronthattam el, amiért elmentél újra, és újra. De nem érdekel, mert az érzéseim nem változnak, és remélem a tieid sem, és ha kell újra és újra megküzdök érted, ha akár csak egyetlen napra is az enyém lehetsz. Fontos vagy nekem Charlie, és nem akarok csak a barátod lenni.

-Én sem akarok csak a barátod lenni.-suttogta, de én mégis tökéletesen hallottam minden szavát.

-Akkor lennél megint a barátnőm?-kérdeztem.

-Én… Nem tudom. Mi van, ha megint bekattanok, és rám tör a depresszió, és szakítok veled? Nem akarom, hogy megint miattam legyen neked rossz.

-Amíg mellettem vagy, nem lehet semmi sem rossz.-fogtam meg a kezét.-És ha bekattansz majd, magamhoz láncollak, hogy ne szökhess el.-néztem mélyen a szemébe.

-Igen.-mosolygott rám.-Leszek a barátnőd. Még ha magadhoz láncolsz is.

Te felolvasod amit Sophie írt?

Hali! Szóval... Bocsi, hogy egy hetet csúsztam, de valahogy nem volt ötletem. De megjött, szóval itt is a rész. A 28. fejezet! Istenem. Már csak két rész van+epilógus. Remélem tetszeni fog, jó olvasást, jó éjt.

U.I.:Bocsánat a káromkodásokért, az elírásokért, vagy bármilyen nemű helyesírási hibáért. Már este van, na!

Charlie új frizurája

Az a baj velem, hogy folyton változik a hangulatom. Az egyik percben még boldog vagyok, a másikban pedig más dühös, vagy épp depressziós hangulatba zuhanok. Főleg mostanában. Ann már teljesen ki van akadva tőlem, néha már én is unom magam.

A műsor után az öltözőbe mentem, ahol Ann behajtotta rajtam az ígéretem, miszerint megeszem a maradék pizzámat. Szerencsére a srácok voltak oly kedvesek, hogy segítettek eltüntetni azt. Szóval a fél pizza egy szelete jutott nekem, míg a többiek mindet megették. Ann nem látta, és amiről nem tud, az nem fáj neki! Remélem nem jön rá, mert akkor nekem annyi…

-Hé, Charlie. Nem akarsz átjönni? Nézhetnénk valami filmet.-kérdezte Calum.

-Öhm… Bocsi, de még van egy kis dolgom.

A ’dolgom’ alatt a gyakorlást értem, mert bár sokan mondták, hogy jól táncolok,szerintem még mindig kétballábas vagyok, és amikor egyedül gyakorolok, mindig megbotlok. Múltkor is elestem -a saját lábamban-, és felhorzsoltam a térdem. Ráadásul a csuklóm is mindig megfájdul, habár nem csodálom, két éve eltörtem, és ha nagyon megerőltetem –már pedig igen-igen meg szoktam-, akkor kib@szottul fáj. Szegény lábam is sajog néha, az, amelyik megrepedt még tavaly. Szóval a próbáim úgy néznek ki, hogy csetlek-botlok, miközben nevetek a saját bénaságomon. Ez normális? Vagy csak én szoktam?

-És holnap?-nézett rám bociszemekkel. Nagyon hatásos…

-Holnap Ethan és Sophie jönnek. Majd talán holnapután. Négy napig itt leszek, kerítünk arra a filmre időt.

-Tényleg, holnap koncerted lesz.-kiáltott fel megvilágosodva Mikey.-Mi is ott leszünk.

-Ki nem hagynánk.-erősítette meg Luke.

-Charlie. Gyere menjünk.-jött be Ann. Bólintottam, majd elköszönve a fiúktól –mellékesen szegény bordáim-, utánamentem.

∞

Csalódott voltam, amikor Charlie nemet mondott. Ennyi idő után végre láthattam, és akkor is csak egy kis időre. Tudom, holnap is fogunk találkozni, hisz ott leszünk a koncerten, de azért jó lett volna kicsit vele lenni –még ha csak barátként is. Hiányzott, úgy mind nekem, mind a srácoknak. Na jó, talán nekem  kicsit jobban…

-Haver. Minden oké?-kérdezte Mikey.

-Aha.

-Szóval nem.-nevetett Cal.

Marha vicces. Ja, várjunk csak…nem az.

-Beszélj vele.-mondta Luke.-Menj el hozzá, és beszéljétek meg, mert már mi őrülünk bele ebbe.

-De azt mondta dolga van. Mi van, ha az a ’dolog’, nem mi, hanem ki. Mi van, ha van valaki, aki jobb nálam.

-És ha nincs?-dőlt előre Mikey.

-És ha van? Vagy ha már nem szeret?-kezdtem egyre kétségbeesettebb lenni.

-Menj oda, és kérdezd meg.-dőlt hátra. Büszke vigyorral pillantott körbe, mintha valami zseniális dolgot mondott volna.

-Biztos?

-Menj már, b*zdmeg!-kiáltott fel Calum.

Igazuk van. Megyek! Felpattantam, és rohantam is a szállodába, ahol megszálltak. Taxival mentem, az út alatt pedig azon gondolkoztam mit kellene mondanom. Minden olyan hülyén hangzott, bármit találtam ki.

Végül megérkeztünk a szállodához, ahol kifizettem a fuvart, és bementem az épületbe. Illetve mentem volna, ha egy szekrény be nem állt volna elém.

-Itt lakik?-dörmögte.

-Öhm… Nem. Én…izé…Charlie-hoz jöttem.

-Neve?-nézett a csíptetős táblájára.

-Ashton Irwin. A 5 seconds of summerból.

-Bemehet.-állt odébb. De kedves… bemehetek a volt csajomhoz. Mi lett volna, ha nem mehetek be? Hiába jöttem volna el idáig.

A recepciónál megkérdeztem melyik a szobája, amit meg is kaptam, így elindultam a liftekhez. A megfelelő folyosón összefutottam Ann-nel, aki megállított.

-Mit keresel itt?

-Charlie-hoz jöttem.-ismételtem el amit odalenn a biztonságinak.

-Akkor rossz helyen jársz. Vagy lenn van a táncteremben, vagy a stúdióban dolgozik.-világosított fel.

-Tényleg? Az…hol van?

-A táncterem a földszinten, a stúdió egy saroknyira van. A hármas számú ajtót keresd, azt bérelte ki.

-Köszönöm.

És már rohantam is le. Aztán ki, mert nem volt ott. Szóval futólépésben mentem a stúdióig, ahol megálltam a hármas számú ajtó előtt. Hallottam a zenét az ajtó másik oldaláról, így megállítottam kopogásra emelt kezem.

-Everything I said to you

 Everything was the truth

 But now (no-ow)

 You go (go-o)

 Away (awa-ay)

 From me (from me-e)

 I miss you

 And you say to me

 You miss me too

 My sweet babe

 Please be my guardian angel

 Rescue me from the danger

 Will be my loving

 While my heart is beating

Hirtelen elhallgatott a zene, és egy telefon csörgése hallatszott.

-Szia Ethan.

-…

Hosszú monológ lehetett, ugyanis vagy két percig nem volt semmi hang.

-Ethan. Én még mindig szeretem.

Még mindig szereti? Kit? Engem? Oh, Istenem, add hogy rólam legyen szó…

-Ethan. Te felolvasod amit Sophie írt?

Elmosolyodtam ezen, majd megrázva a fejem, kiballagtam az épületből. Úgy döntöttem gyalog megyek haza. Útközben összefutottam már rajongóval, akik megjegyezték, hogy nagyon virulok. Én meg csak azt feleltem ’Az élet szép, és boldognak kell lenni.’. Szerencsére a ’Persze ilyen gyönyörű lányok társaságában nehéz szomorkodni.’ mondat elterelte a témát.

∞

-Ethan. Én még mindig szeretem.-szólaltam meg monológja után.

-Jaj, szívi.-sóhajtott buzisan a telefonba.-Nem is fogsz máshogy érezni, egymásnak vagytok…te-ter… Mit írtál oda?

-TEREMTVE!-kiáltotta Sophie.

-Ethan. Te felolvasod amit Sophie írt?

-Nem! De. Izé… Figyelj, már nem egyszer kellett szakítanotok, és mindannyiszor újra egymásra találtatok. Mi lenne még ennél is egyértelműbb? Te egy csodálatos lány vagy, és biztos vagyok benne, hogy ezt ő is tudja. Láttuk az interjút, és amikor rád nézett, csak úgy csillogott a tekintete.

-Még mindig szerelmes beléd.-vágott közbe Sophie.

-Ki ne lenne szerelmes az egyik leggyönyörűbb lányba?

-Az egyik?

-Igen. A másik az én szerelmem. Mert számomra ő a legtökéletesebb a világon.

-Oh.-Szerintem Sophie elolvadt.

-Te pedig.-tért vissza hozzám.-Holnap megbeszéled vele a dolgokat. És minden szupi lesz.

-És ha már nem akar engem? Mi van, ha már megunta, hogy folyton elmegyek.

-Ch. Ha tényleg, teljes szívből szeret, akkor addig harcol érted, amíg világ a világ.-vette át a szót Sophie.

-Add vissza a telefonom!-hallottam Ethan hangját a háttérből.

-Mindjárt.-szólt hátra új tanácsadóm.-Holnapra szépen kialszod magad, és csodálatosan fogsz kinézni. Elbűvölöd, és nem lesz semmi baj.

-Tudod, hogy milyen vagyok, amikor ’elbűvölő’ akarok lenni. Csetlek-botlok, és nem tudok beszélni. Inkább kihagyom. Még véletlen valami hülyeséget csinálok.

-Igaz. De ne is fáradtan, fekete karikákkal jelenj meg!

-Jó éjt.-köszöntem el. Ha most belekezd a monológjába, sose rakja le.

-Jó éjt.

Elmentettem a zenét a CD-re, majd azt belerakva a táskámba, elindultam vissza a szállodába. Köszöntem a biztonságinak, a portásnak is, majd fellifteztem a szobám emeletére. Belépve Ann-t pillantottam meg, a kanapén ülve, egy magazinba merülve. Ledobtam magam mellé, felkeltve figyelmét.

-Na mi volt?

-Áh. Nem lett olyan rossz. De az albumra nem kerül fel.

-A kis szerelmedre gondoltam.

-Kire?

-Ash keresett. Beszélni akart veled.

-Hát velem nem beszélt.-vontam vállat.

Beszélni akart velem? Mégis miről?

A zene az egyetlen, ami örökké mellette lehet.

-Beszéljünk a dalodról. Mindenki kíváncsi, hogy kiről is szól a So sorry. Elárulod nekünk?

-A dal egy mély dologról szól, mert sokan vannak, akik úgy érzik nem elég tökéletesek. Úgy érzik nincs helyük a világban. Én is ilyen voltam. Én is így éreztem, aztán rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Igen, az életben érnek csalódások. De ami nem öl meg, az megerősít. Kelly Clarkson is megénekelte, és még megannyi dal szól arról, hogy erősnek kell lenni. Ez a dal, arról szól, hogy túl kell lépni a csalódáson. Az csak… megtörtént. Puff, és ennyi volt. Fel kell állni, mert nem maradhatsz a földön. Valahol, valaki rád vár, bár még nem tudja ki vagy, de mégis vár, mert tudja, érzi, hogy egyszer eljössz, és boldogok lesztek. Én is érzem, hogy vár valaki, és ez a dal erről szól. Hogy kiadjam magamból a kérdéseim, hogy utána tiszta lappal kezdjem az életem.

-Szóval valami mélyet akartál?

-Nem. Én azt akartam, hogy megértsenek. Hogy megtudják, milyen életem volt. Hogy értsék, hogy mennyit jelent nekem a zene, mert a zene az, ami eljuttatott onnan, idáig. És a dal, nem arról szól, hogy ’Jaj, elhagytak! Most mi lesz?’. Arról szól, hogy igen, megtörtént, na és? ’Élj, alkoss, hagyj magad után valamit, amit amin mások elámulnak és csak te alkottál olyat. Élj, mert túl kevés az a pár év…’. Én ezt szerettem volna üzenni a rajongóknak. Nem tudom, hogy mi jött le belőle.-mosolyodtam el kínosan.

-Szerintem lejött.-szólt közbe Ash.-És tippem is van, hogy kiről szól.

-Csakugyan?-néztem rá kérdőn.

-Aha. Szerintem arról szól, hogy az igazi anyukád nélkül kellett felnőnöd. Hogy nem ismerhetted őt, és hogy így mondd el neki, hogy nem haragszol rá, mert tudod, hogy csak a te érdekedben tette.

Honnan…? Ennyire ismerne? Tényleg ennyire megnyíltam volna neki? Az egyetlen ember, aki tényleg mindent tud róla, aki tényleg ismert engem, az Logan volt. Benne bíztam csak meg, de most… Talán tudat alatt megnyíltam neki, anélkül, hogy észrevettem volna? Az nem lehet. Én nem…

-Bla bla bla. Igaz Charlie?

-Tessék?-kaptam a műsorvezető felé a fejem a nevem hallatára.

-Azt kérdeztem igaz-e.-mosolygott elnézően.

-Öhm… Igen. Tényleg a vér szerinti anyámról írtam.

∞

’-Beszélhetnénk?-kérdezte komoran.

-Persze. Baj van?-simítottam végig alkarján, majd összekulcsoltam ujjainkat, de elhúzta a kezét, és összefonta mellkasa előtt.

-Sajnálom, tudom, hogy borzalmas vagyok, de ez nem mehet tovább. Meg kell értened, hogy nem való nekem ez az élet.

-Most miről beszélsz? Ne mondj ilyeneket, kezdek megijedni.

-Szakítanunk kell.-mondta ki a két legrosszabb szót, amit soha nem akartam hallani tőle.

-Mi? Miért?

-Nekem ez nem megy. Mindenkit eltaszítok magamtól, mindenki elhagy engem, és nem akarom még egyszer átélni, amit már sokszor kellett.

-De én sosem hagynálak el.-mondtam egyre kétségbeesettebben.-Soha, érted? Képtelen lennék rá.

-Semmi sem tart örökké, fogadd el. Majd találsz valakit, aki nem olyan roncs mint én. Boldog leszel valakivel, aki megérdemel téged.’

Tisztán emlékszem arra az utolsó beszélgetésre. Azután volt, azt hiszem egy héttel, hogy Logant eltemették. Charlie teljesen maga alatt volt, ahogy a szülei is. De akkor sírt utoljára, amikor a szertartás után ottmaradtunk még egy kicsit a temetőben. Utána csak mereven bámult maga elé, alig aludt, csak forgolódott, vagy rémálmok gyötörték. Próbáltam minden időmet vele tölteni, gyorsan közelgett a idő, amikor el kellett mennem. Nem akartam otthagyni egyedül. Hát, végül is nem hagytam ott, ő hagyott el engem. Másnap visszautaztak Angliába, és nem keresett, se engem, se a srácokat. Egy részem megértette, hisz sok traumát élt át, de a másik felem nem tudta elfogadni a döntését. Aztán a rajongók és a koncertek lekötöttek egy ideig. De megjelentek azok a cikkek, hogy Charlie újra zenél, és megnéztem a klipjét is, és annyira… megdöbbentett. A változás amin átment, a dal, amiben az érzéseit –az ő saját, legtitkosabb érzéseit-énekli el, a haja, amiről azt mondta sosem változtatná meg, mert az unalmas lenne, és utálja a barna haját, az teljesen letaglózott. Mégis boldog voltam, hisz újra azt csinálja, amit szeret. Zenél. És a tudat, hogy jól van, sőt, szebb mint valaha, megnyugtatott. Persze, volt, és még mindig van bennem félsz, hogy talál valakit, akit jobban szeret mint engem. Hogy talál valaki mást, aki jobb, okosabb, helyesebb nálam, aki nem olyan elfoglalt mint én, aki ott van mindig mellette. Valakit, aki mindent meg tud neki adni, aki a tenyerén hordja őt, mert ezt érdemli. Megérdemli, hogy legyen valaki, aki mindennél és mindenkinél jobban szereti. Még mindig reménykedek, hogy talán lehetek én ez a valaki, aztán rájövök, hogy hülyeség. Ha eddig nem jött be, akkor ezután miért? Hányszor kellene még összetörnöm ahhoz, hogy belássam, köztünk nem lehet semmi?

Egy öröklét. Talán még az sem lenne elég, hogy lemondjak róla. Egyszerűen képtelen vagyok elengedni őt, pedig hányszor próbáltam már! Hányszor estem már el, a célvonal előtt? És az is beletartozik, amikor jártunk. Mert akkor sem volt teljesen az enyém. És sosem lesz, sosem lehet, mert ő ilyen.  A zene az egyetlen, ami örökké mellette lehet. Senki és semmi más. Mert neki is a zene a legfontosabb a világon. A zenével nem versenyezhetek, így sosem lehet teljes mértékben az enyém a szíve, mert egy része mindig is a zenéé lesz.

-It was long time ago

 Yeah, I know

 But I’ll never forget

 When you left

 You don’t need me

 Maybe there was something wrong with me?

 I wasn’t quite perfect for you?

 This would be the truth?

 Well, I’m really sorry

 So sorry (sorry)

 I’m so sorry (sorry)

 And everything I need

 The only thing I need

 The answer from you

 Why did you do?

Küzdenem kell érte. Tudom, hogy küzdenem kell érte, mert nekem ő az a dolog, amire szükségem van. Mert minden nap, amikor nélküle kell léteznem, úgy érzem nem kapok levegőt, mintha csak akkor tudnék lélegezni, amikor ott van mellettem, fogja a kezem, a szemembe néz, azt mondja szeret, és hogy örökké velem lesz. Erre van szükségem. Hogy bármikor megérinthessem, megölelhessem, megcsókolhassam, hogy bármikor azt mondhassam neki, hogy szeretem. El akarom neki mondani, hogy mennyire imádom őt. Imádom a szeme színét, az orra vonalát, az ajkai puhaságát, amikor megcsókolom, a puha bőrét, imádom amikor duzzog, amikor mérges, vagy boldog, imádom, amikor  haragszik, mer olyankor olyan aranyos tud lenni. De azt is imádom, amikor láthatom, hogy a karjaimban alszik. Mert olyankor nyugodt és gondtalan. Még annak ellenére is, hogy állandóan fészkelődik és motyog. Imádom még a lélegzetvételét is. Imádom őt, és ezt el akarom mondani neki, ahányszor csak tudom. Neki akarom majd feltenni a nagy kérdést, neki akarok örök szerelmet fogadni, örök hűséget, és hogy vele leszek mindig. Tőle akarok majd gyerekeket, vele akarok megöregedni, aztán azt akarom, hogy egymás mellé temessenek el, hogy a lelkünk a mennyből majd azt nézve elevenítse vissza a boldog perceinket. Azt akarom, hogy az enyém legyen, mert én már teljesen az övé vagyok. testem-lelkem neki adtam. Mert a szívem nem kellet. Azt már elrabolta, és nem adta vissza soha. És remélem nem is fogja.

Sziasztok! Most a végére írok, nem tudom miért. Elsősorban köszönet szeretnék mondani, amiért túlléptük az 1000 oldalmegtekintést! Rettentő hálás vagyok, amiért van aki olvassa a blogom.

Másodszor az egyik legjobb barátnőmnek szeretném megköszönni, hogy mindig lelket önt belém, és remélem nem haragszik, amiért felhasználtam a szavait (Az 'élj, alkoss' mondat tőle származik), bár nem hiszem, hogy megtudja bármikor is...

Remélem tetszett a fejezet, ami már a 27.! Nos... sok szerencsét a márciushoz!

U.I.: A dalszöveg nem lett egy profi valami, de megteszi. Szerintem...Ha nem jön be, akkor azt ugorjátok át!