A zene az egyetlen, ami örökké mellette lehet.

-Beszéljünk a dalodról. Mindenki kíváncsi, hogy kiről is szól a So sorry. Elárulod nekünk?

-A dal egy mély dologról szól, mert sokan vannak, akik úgy érzik nem elég tökéletesek. Úgy érzik nincs helyük a világban. Én is ilyen voltam. Én is így éreztem, aztán rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Igen, az életben érnek csalódások. De ami nem öl meg, az megerősít. Kelly Clarkson is megénekelte, és még megannyi dal szól arról, hogy erősnek kell lenni. Ez a dal, arról szól, hogy túl kell lépni a csalódáson. Az csak… megtörtént. Puff, és ennyi volt. Fel kell állni, mert nem maradhatsz a földön. Valahol, valaki rád vár, bár még nem tudja ki vagy, de mégis vár, mert tudja, érzi, hogy egyszer eljössz, és boldogok lesztek. Én is érzem, hogy vár valaki, és ez a dal erről szól. Hogy kiadjam magamból a kérdéseim, hogy utána tiszta lappal kezdjem az életem.

-Szóval valami mélyet akartál?

-Nem. Én azt akartam, hogy megértsenek. Hogy megtudják, milyen életem volt. Hogy értsék, hogy mennyit jelent nekem a zene, mert a zene az, ami eljuttatott onnan, idáig. És a dal, nem arról szól, hogy ’Jaj, elhagytak! Most mi lesz?’. Arról szól, hogy igen, megtörtént, na és? ’Élj, alkoss, hagyj magad után valamit, amit amin mások elámulnak és csak te alkottál olyat. Élj, mert túl kevés az a pár év…’. Én ezt szerettem volna üzenni a rajongóknak. Nem tudom, hogy mi jött le belőle.-mosolyodtam el kínosan.

-Szerintem lejött.-szólt közbe Ash.-És tippem is van, hogy kiről szól.

-Csakugyan?-néztem rá kérdőn.

-Aha. Szerintem arról szól, hogy az igazi anyukád nélkül kellett felnőnöd. Hogy nem ismerhetted őt, és hogy így mondd el neki, hogy nem haragszol rá, mert tudod, hogy csak a te érdekedben tette.

Honnan…? Ennyire ismerne? Tényleg ennyire megnyíltam volna neki? Az egyetlen ember, aki tényleg mindent tud róla, aki tényleg ismert engem, az Logan volt. Benne bíztam csak meg, de most… Talán tudat alatt megnyíltam neki, anélkül, hogy észrevettem volna? Az nem lehet. Én nem…

-Bla bla bla. Igaz Charlie?

-Tessék?-kaptam a műsorvezető felé a fejem a nevem hallatára.

-Azt kérdeztem igaz-e.-mosolygott elnézően.

-Öhm… Igen. Tényleg a vér szerinti anyámról írtam.

∞

’-Beszélhetnénk?-kérdezte komoran.

-Persze. Baj van?-simítottam végig alkarján, majd összekulcsoltam ujjainkat, de elhúzta a kezét, és összefonta mellkasa előtt.

-Sajnálom, tudom, hogy borzalmas vagyok, de ez nem mehet tovább. Meg kell értened, hogy nem való nekem ez az élet.

-Most miről beszélsz? Ne mondj ilyeneket, kezdek megijedni.

-Szakítanunk kell.-mondta ki a két legrosszabb szót, amit soha nem akartam hallani tőle.

-Mi? Miért?

-Nekem ez nem megy. Mindenkit eltaszítok magamtól, mindenki elhagy engem, és nem akarom még egyszer átélni, amit már sokszor kellett.

-De én sosem hagynálak el.-mondtam egyre kétségbeesettebben.-Soha, érted? Képtelen lennék rá.

-Semmi sem tart örökké, fogadd el. Majd találsz valakit, aki nem olyan roncs mint én. Boldog leszel valakivel, aki megérdemel téged.’

Tisztán emlékszem arra az utolsó beszélgetésre. Azután volt, azt hiszem egy héttel, hogy Logant eltemették. Charlie teljesen maga alatt volt, ahogy a szülei is. De akkor sírt utoljára, amikor a szertartás után ottmaradtunk még egy kicsit a temetőben. Utána csak mereven bámult maga elé, alig aludt, csak forgolódott, vagy rémálmok gyötörték. Próbáltam minden időmet vele tölteni, gyorsan közelgett a idő, amikor el kellett mennem. Nem akartam otthagyni egyedül. Hát, végül is nem hagytam ott, ő hagyott el engem. Másnap visszautaztak Angliába, és nem keresett, se engem, se a srácokat. Egy részem megértette, hisz sok traumát élt át, de a másik felem nem tudta elfogadni a döntését. Aztán a rajongók és a koncertek lekötöttek egy ideig. De megjelentek azok a cikkek, hogy Charlie újra zenél, és megnéztem a klipjét is, és annyira… megdöbbentett. A változás amin átment, a dal, amiben az érzéseit –az ő saját, legtitkosabb érzéseit-énekli el, a haja, amiről azt mondta sosem változtatná meg, mert az unalmas lenne, és utálja a barna haját, az teljesen letaglózott. Mégis boldog voltam, hisz újra azt csinálja, amit szeret. Zenél. És a tudat, hogy jól van, sőt, szebb mint valaha, megnyugtatott. Persze, volt, és még mindig van bennem félsz, hogy talál valakit, akit jobban szeret mint engem. Hogy talál valaki mást, aki jobb, okosabb, helyesebb nálam, aki nem olyan elfoglalt mint én, aki ott van mindig mellette. Valakit, aki mindent meg tud neki adni, aki a tenyerén hordja őt, mert ezt érdemli. Megérdemli, hogy legyen valaki, aki mindennél és mindenkinél jobban szereti. Még mindig reménykedek, hogy talán lehetek én ez a valaki, aztán rájövök, hogy hülyeség. Ha eddig nem jött be, akkor ezután miért? Hányszor kellene még összetörnöm ahhoz, hogy belássam, köztünk nem lehet semmi?

Egy öröklét. Talán még az sem lenne elég, hogy lemondjak róla. Egyszerűen képtelen vagyok elengedni őt, pedig hányszor próbáltam már! Hányszor estem már el, a célvonal előtt? És az is beletartozik, amikor jártunk. Mert akkor sem volt teljesen az enyém. És sosem lesz, sosem lehet, mert ő ilyen.  A zene az egyetlen, ami örökké mellette lehet. Senki és semmi más. Mert neki is a zene a legfontosabb a világon. A zenével nem versenyezhetek, így sosem lehet teljes mértékben az enyém a szíve, mert egy része mindig is a zenéé lesz.

-It was long time ago

 Yeah, I know

 But I’ll never forget

 When you left

 You don’t need me

 Maybe there was something wrong with me?

 I wasn’t quite perfect for you?

 This would be the truth?

 Well, I’m really sorry

 So sorry (sorry)

 I’m so sorry (sorry)

 And everything I need

 The only thing I need

 The answer from you

 Why did you do?

Küzdenem kell érte. Tudom, hogy küzdenem kell érte, mert nekem ő az a dolog, amire szükségem van. Mert minden nap, amikor nélküle kell léteznem, úgy érzem nem kapok levegőt, mintha csak akkor tudnék lélegezni, amikor ott van mellettem, fogja a kezem, a szemembe néz, azt mondja szeret, és hogy örökké velem lesz. Erre van szükségem. Hogy bármikor megérinthessem, megölelhessem, megcsókolhassam, hogy bármikor azt mondhassam neki, hogy szeretem. El akarom neki mondani, hogy mennyire imádom őt. Imádom a szeme színét, az orra vonalát, az ajkai puhaságát, amikor megcsókolom, a puha bőrét, imádom amikor duzzog, amikor mérges, vagy boldog, imádom, amikor  haragszik, mer olyankor olyan aranyos tud lenni. De azt is imádom, amikor láthatom, hogy a karjaimban alszik. Mert olyankor nyugodt és gondtalan. Még annak ellenére is, hogy állandóan fészkelődik és motyog. Imádom még a lélegzetvételét is. Imádom őt, és ezt el akarom mondani neki, ahányszor csak tudom. Neki akarom majd feltenni a nagy kérdést, neki akarok örök szerelmet fogadni, örök hűséget, és hogy vele leszek mindig. Tőle akarok majd gyerekeket, vele akarok megöregedni, aztán azt akarom, hogy egymás mellé temessenek el, hogy a lelkünk a mennyből majd azt nézve elevenítse vissza a boldog perceinket. Azt akarom, hogy az enyém legyen, mert én már teljesen az övé vagyok. testem-lelkem neki adtam. Mert a szívem nem kellet. Azt már elrabolta, és nem adta vissza soha. És remélem nem is fogja.

Sziasztok! Most a végére írok, nem tudom miért. Elsősorban köszönet szeretnék mondani, amiért túlléptük az 1000 oldalmegtekintést! Rettentő hálás vagyok, amiért van aki olvassa a blogom.

Másodszor az egyik legjobb barátnőmnek szeretném megköszönni, hogy mindig lelket önt belém, és remélem nem haragszik, amiért felhasználtam a szavait (Az 'élj, alkoss' mondat tőle származik), bár nem hiszem, hogy megtudja bármikor is...

Remélem tetszett a fejezet, ami már a 27.! Nos... sok szerencsét a márciushoz!

U.I.: A dalszöveg nem lett egy profi valami, de megteszi. Szerintem...Ha nem jön be, akkor azt ugorjátok át!