És ha bekattansz majd, magamhoz láncollak, hogy ne szökhess el.

Tádá! Itt a 29-es számú fejezet. Próbáltam előhozakodni egy kis vicces résszel, ha sikerül, akkor ok, ha nem akkor előre is elnézést. A történetben szereplő banda -most nem Róluk beszélek, majd megtudjátok-az egyik kedvencem és az új albumukat már rongyosra hallgattam mióta megjelent, bár most Az 50 első randi megy, amin halálra röhögöm magam, pedig nem bírom az ilyen filmeket, de Adam az egyik legjobb színész. Mindegy... Jó olvasást, jó éjt, és legyetek rosszak!

Reggel a telefonom idegesítő hangjára keltem, de hiába tapogattam, nem találtam a készüléket. Kénytelen voltam hát kinyitni a szemem, és Ethan idiótán vigyorgó pofija nézett velem farkasszemet.

-Nektek csak tizenegykor kellene megjönnötök.-fordultam a másik oldalamra.

-Fél tizenkettő van.-világosított fel.

-Jó.-morogtam. Fél tizenkettő van. Fél tizenkettő van?-Mi?-ültem fel hirtelen. De én kilencre beállítottam a telefonom!

-Ann kikapcsolta, mert este sokáig benn voltál a stúdióban, szóval hagyott aludni.

-De próba volt, mielőtt még megjöttök.

-Nélküled is tudnak egyszer próbálni.-ült le mellém.-Gyere reggelizni. Vagy inkább ebédelni.

-Kiviszel?-nyújtottam felé karjaim.

Nevetve kapott a karjaiba, és menyasszony stílusban cipelt ki a konyhába. Leültetett egy székre, Ann pedig elém rakott egy tálat a kedvenc müzlimmel. Befaltam az egészet, majd ártatlanul pislogtam menedzseremre.

-Most már mehetek gyakorolni?-kérdeztem.

-Ha akarsz. De ne feledd, háromkor hangpróba.

-Oké!-pattantam fel. Berohantam a szobába, majd felkaptam a tegnap este kikészített táncos-gyakorlós cuccom, bezárkóztam a fürdőbe. Lezuhanyoztam, felöltöztem, kifésültem a hajam, majd összefogtam egy hajgumival –mellesleg fogalmam sincs az hogy került oda-, és már ki is mentem onnan. A konyhából egy palack vizet vettem ki a hűtőből, és kíváncsi tekintettel néztem a szerelmespárra.-Jöttök nézni ahogy elesek minden harmadik lépésemnél?

-Persze.-állt fel egyből Ethan. Ch…

-Talán Et is tanul néhány lépést, hogy ne lépjen mindig a lábamra.-vetett sunyi pillantást legjobb barátomra a kis barátnője. Uh.

Ethan durcásan belém karolt, és elkezdett kifelé húzni. Sophie nevetve követett minket, és a liftnél már mindhárman nevettünk.

Leérve a táncterembe, elővettem a telefonom, és beindítottam a zenét –igen, rajta vannak a telefonomon a saját zenéim, na és?

A próbából bohóckodás lett, mert Ethan nem bírt magával, és elővette tánctudását. Végül Sophie is csatlakozott, miután felvette a bénázásunkat. Gondolom az interneten fog landolni…

Három előtt fél órával mentünk fel, hogy lezuhanyozzak, majd indultunk is a koncert helyszínére. Szokásosan kétlem pár percet, de ez pont az elegáns késés kategóriába tartozott. Szerencsére minden problémamentes volt, így fél órával a koncert előtt már csak idegeskednem kellett.

-Nyugodj már meg, elszédülök tőled.-morogta Ethan. Fel-alá járkáltam az öltözőben, bár ezzel csak még jobban felidegesítem magam, és mindenki mást.

-Nem tudok! Mi van, ha elrontok valamit? Ha rossz szöveget mondok, rosszul lépek, vagy elfelejtem mit kellene mondanom vagy csinálnom?

-Gyere, kimegyünk a mosdóba, szépen megmosod az arcod, és nyugodtan térsz vissza.-kezdett húzni kifelé Sophie.

Megadva hagytam neki, majd belökte az ajtót, és a tükör elé állított. Megnyitotta a csapot, és várakozóan nézett. Megmostam az arcom, majd megtöröltem.

-Jól vagy?

-Igen. Bár még mindig ideges vagyok kicsit.-vontam vállat.

Visszaindultunk az öltözőbe, ahová benyitva elég fura látvány tárult elénk. Ethan és a 5SOS fiúk álltak, nadrágjukra húzott alsóval, olyan superman-es beállásban. Zavartan néztünk össze egyetlen női társammal a szobában –értelmesebben Sophieval-, aztán vissza a fiúkra, és kitört belőlünk a röhögés.

-Miért?-kérdeztem könnyeim törölgetve.

-Gondoltuk, hogy ideges vagy, szóval el akartuk terelni a figyelmed.-magyarázta Ash.-Sikerült?

-Nem látszik? Végre nevet, és nem magát piszkálja, hogy milyen gáz lesz, ha elront valamit.-hadonászott össze-vissza Ethan. Rávigyorogtam legjobb barátomra, aki csak hanyagul vállat vont. Hirtelen kivágódott az ajtó, ami mellesleg mögöttem volt. Hátrafordultam, és Cody mosolygott vissza rám. Ő az egyik táncosom –és nem mellesleg meleg. Uh, ez jól hangzott… vagy nem?

-Szívi! Jó lenne készülni.-mondta. Aztán mögém nézett, kikerekedett a szeme, és becsapta az ajtót.

Sophie, Ethan meg én egyből elnevettük magunkat, mi tudjuk miért volt az előbbi, viszont a srácok értetlenül néztek. Sajnos, vagy nem sajnos, megszólalni se tudtunk, annyira nevettünk.

-Valaki mondja már el mi olyan vicces, mi is nevetni akarunk!-nyafogott Calum.

-Ő..ő volt…Ő volt Cody.-próbáltam összeszedni magam.-És ő… meleg.

-Én még most sem értem.-súgta Mikey Luke-nak címezve.

-Buzi! Homokos, a fiúkhoz vonzódik, meddig taglaljam még, kifogyok a szinonimákból.

-És?

Tikkelni kezdett a szeme, ahogy ’te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted?’ fejjel meredt színesfejú barátunkra. Tenyerével homlokon csapta magát, és hitetlenkedve rázta a fejét.

-Charlie.-nyitott be Mary. Ő a másik táncosom.

-Megyek.-sóhajtottam drámaian. Légpuszit dobtam a bent tartózkodóknak, majd elindultam Mary után. Még egyszer átnéztünk mindent, hogy élesben ne rontsunk –lehetőleg. Bár valami mindig balul sül el, de akkor csak nevetünk rajta.

-Helló Sydney!-kiáltottam a mikrofonba.

∞

Fantasztikus az az energia, az a lelkesedés, amivel énekel, táncol, nevet és bohóckodik. Lenyűgöző mennyire belevonja a rajongókat a show-ba. Örökké el tudnám nézni, ahogy mosolyog. Az a mosoly, ami akkor játszik ajkain, amikor a rajongókkal van körülvéve, és zenélhet nekik.

A koncert eszméletlen volt. Charlie most is kitett magáért. Aztán az utolsó számnál elkezdett szakadni a víz. A színpad felett, esőszerűen ömlött Charlie-ra meg a táncosaira. Bámulatos volt a látvány, ahogy teljesen elázva énekelte el az utolsó számot. Egy hosszúra nyúlt elbúcsúzás a rajongóktól után nevetve futott le közénk, és Ethan karjaiba omlott. Őszintén megmondva nem esett valami jól, bár picit kárpótolt, hogy utána mindenki kapott egy vizes ölelést.

-Charlie, tudjuk, hogy fel vagy pörögve, de ez már gáz.-rázta a fejét Ethan, miközben a kanapén ’táncoló’ lányt nézte. A telefonjából üvöltette a Sleeping With Sirens Go Go Go számát. Mindenki nevetve figyelte bohóckodását, egy-egy hangosabb röhögés is bekúszott néha, amikor majdnem lezúgott a kanapéról. Miután végigriszálta magát a szobán, és mindenkit talpra rántott, elterült a kanapén, és a zene ütemére lengette lábait. Egy erősebben sikerült lendítésnél lerepült a cipője, ami kb. öt centivel ment el mellettem. Persze mindenki felnevetett, Charlie is alig tudta kinyögni a bocsánatkérését, annyira nevetett. Én is nevettem, nem tudtam haragudni rá. Hogyan is tudtam volna.

Végül gyalog indultunk el a szállodába, ahol megszálltak, ugyanis Ethan mindenképp sétálni akart, és senki sem ellenkezett az ötlet ellen. Elől ment a két szerelmes, mögöttük Luke, meg Cal hátára felkapaszkodott Mikey mentek, leghátul pedig mi ballagtunk. Ann és a táncosok –mint azt megtudtuk Mary, Sara, Jake és Cody a nevük-kocsival mentek vissza, fáradtságra hivatkozva.

Csendben caplattunk a járdán, az előttünk haladók zajait hallgatva. Egyikünk sem akaródzott megszólalni, pedig annyira szeretném elmondani neki mit érzek. Csak én egy betoji szargolyó vagyok! (Vagy az nem így van? Egyáltalán mibe is van ez?)

-Figyelj…-szólaltunk meg egyszerre. Egy aranyos kuncogást hallatott, amin muszáj volt elmosolyodnom.

-Kezd te.-mondtam. Megálltunk egymással szemben, lemaradva a többiektől.

-Oké. Szóval… Tegnap Ann mondta, hogy kerestél. Illetve azt kérdezte mit akartál, de nem tudtam mit mondani, hisz nem beszéltünk. És csak azt akartam megkérdezni, hogy mit szerettél volna.

-Ja, igen, kerestelek. Meg is találtalak, csak… Hallottam azt a dalt, és amit a telefonba mondtál. Én-én nem akartam hallgatózni, csak véletlen meghallottam a dalt, és nem akartalak megzavarni, aztán a telefon. Sajnálom, nem volt szándékos.

-Nem baj.-sóhajtott.-Akkor azt is hallottad, amikor azt mondtam, hogy még mindig szeretlek?

-Akkor…rólam volt szó?

-Igen.-pirult el.-Persze megértem, ha ez neked nem oké, és teljes mértékben elfogadom, hogyha már eleged van a hangulatingadozásaimból, és legszívesebben agyonlőnél amiért folyton meggondolom magam. És már biztos csak barátként tekintesz rám, és ez mind rendben van…

-Igen, lehet, hogy egy kicsit idegesítenek a hangulatváltozásaid, és hogy folyton meggondolod magad, de sosem tudnálak bántani. És nem csak barátként tekintek rád. Minden nap azon gondolkozom, hogy vajon mit ronthattam el, amiért elmentél újra, és újra. De nem érdekel, mert az érzéseim nem változnak, és remélem a tieid sem, és ha kell újra és újra megküzdök érted, ha akár csak egyetlen napra is az enyém lehetsz. Fontos vagy nekem Charlie, és nem akarok csak a barátod lenni.

-Én sem akarok csak a barátod lenni.-suttogta, de én mégis tökéletesen hallottam minden szavát.

-Akkor lennél megint a barátnőm?-kérdeztem.

-Én… Nem tudom. Mi van, ha megint bekattanok, és rám tör a depresszió, és szakítok veled? Nem akarom, hogy megint miattam legyen neked rossz.

-Amíg mellettem vagy, nem lehet semmi sem rossz.-fogtam meg a kezét.-És ha bekattansz majd, magamhoz láncollak, hogy ne szökhess el.-néztem mélyen a szemébe.

-Igen.-mosolygott rám.-Leszek a barátnőd. Még ha magadhoz láncolsz is.