Kenzie folyton belehápogott a mikrofonba, Li megkergetett az egyik dobverőmmel, én meg ezt megunva ráültem, és elfogyasztottam egy banánt

Hali! Sajnálom a késést, de most itt a következő fejezet. Anyám, ez más a huszadik. Dupla X! Komolyra fordítva a szót, remélem tetszeni fog, bár nem ez lett életem legjobb fejezete... És Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Amint a gépünk földet ért, elsőként szálltam le róla, és rohantam a rajongókhoz. Több tucatszor írtam le a nevem, álltam be fotózkodni, vagy csak öleltem meg valakit. Sokan megjegyezték milyen boldog vagyok. Hogy ne lennék, amikor itthon vagyok! Láthatom Ash-t, Ethan-t és Sophie-t, a szülővárosom, mindent ami fontos nekem. Amikor nagyon elfáradt a kezem meg az arcom, elköszöntem a rajongóktól, a lányoktól -akikre rábíztam a bőröndjeimet-, majd  taxi után kutattam. Találtam is egyet, ahonnan egy néni szállt ki, és én, mint angyali teremtmény -haha-, segítettem neki, amiért kaptam egy cukrot(!). Beszálltam a hátsó ülésre, majd a zsebemből előhalásztam a papírfecnit, amin a cím volt.

-Hova vihetem, kisasszony?-kérdezte a sofőr.

-Erre a címre szeretnék menni.-adtam át a fecnit.-És ha lehetne, amilyen gyorsan csak lehet.

-Csak nem a barátodhoz igyekszel?

-Hát... Nem úgy a barátom. Illetve, most még. Tudja, ez bonyolult.

-Semmi sem olyan bonyolult.-mosolygott rám a visszapillantóból.

-Nos, az egész ott kezdődött...-És elmondtam a "kapcsolatunkat", a költözést, Ethan-t, és a turnét.-Szóval most éppen oda tartok, hogy meglepjem.

-Remélem boldogok lesztek!-köszönt el, amikor megérkeztünk. Kifizettem az utat egy kis -vagy sok?-borravalóval egyetemben. Idegesen álltam a ház előtt, és már indultam volna felé, amikor kinyílt az ajtó. Egy lány és egy fiú jött ki nevetve az ajtón, és láthatólag jól elvannak. Viszont az én szívem darabokra tört, a mosolyom pedig egyből lehervadt. Ashton volt az a fiú, aki vigyorgott mint a tejbe tök. De egy másik lánnyal. 

Sírva futottam a legközelebbi parkba, ahol leültem egy padra, és a tenyerembe temetett arccal sírtam tovább. Ki az a lány? Ennyit jelentettem volna neki? Azok után, amit átéltünk, csak egyszerűen lecserél egy természetes, gyönyörű lányra, aki láthatólag boldoggá teszi.

-Charlie?-hallom meg Luke hangját.-Jól vagy?-ült le mellém.

-Persze.-szipogtam. Megtöröltem könnyáztatta arcom,majd mély levegőt vettem.-Miért ne len-nék jól, ami-amikor megak-megakarom lepni azt a személyt, akit szer-szeretek, de-de ő egy má-másik lány-lánnyal nevet.

-Jaj, te. Ash nem cserélt le. Gemma csak egy barát. Még mindig téged szeret, és nagyon hiányzol neki, csak épp rosszkor jöttél. Azért nevettek, mert Mikey jókedvre akarta deríteni, és mondott valami olyat. De amikor elfutottál-pont akkor jöttem ki-, reménykedve nézett rád, hátha te vagy az, de annyira elvesztette a hitét, hogy csak megrázta a fejét. Gemma próbált beszélni a fejével, lelket önteni belé,de... Senkinek nem sikerül. De ha most visszajössz velem, akkor végre jól lenne. Bár... Lehet, hogy előbb megijedne tőled.

-Kösz. Ez az utolsó rendes volt.-mondtam szarkasztikusan.

-Szívesen. Na, jössz?

-Nem. Nem állok készen. Majd holnap.

-És azt szeretnéd, ha nem szólnék neki, hogy itt vagy?

-Megtennéd?-néztem rá könyörgőn.

-Meg.-sóhajtott. 

-Köszönöm!-öleltem meg.

Másnap hullamódra járkáltam,amit meg is jegyzett Logan. Olyan 11 felé járhatott az idő, és Logan-nel épp filmet néztünk, amikor Li bekiáltott nekem. Felálltam az ágyamról, és kimentem. Az ajtóhoz libbentem, majd kinyitottam azt. Az illető szinte azonnal megragadta a kezem, és magához húzva, ajkaimra tapadt. Hirtelen ért ez, teljesen lefagytam. Elhúzódtam tőle, és szembetaláltam magam Ashton vigyorgó képével.

-Luke mondta el?-kérdeztem.

-Nem. Csak annyit mondott, hogy már itt vagytok.

-Honnan tudtad, melyik hotelben szálltunk meg?

-Csak itt volt ekkora tömeg.

-Igaz. De miért jöttél ide? Nem kellett volna.

-Megint kezded? Nem érdekel mit kellett volna, vagy nem, én itt vagyok, és nem érdekel semmi. Hónapok óta nem láttalak, és kibaszottul hiányoztál. Csak annyit akarok, hogy legalább egy órát velem tölts,mert már beleőrülök a hiányodba.

-Itt leszünk egy hétig, lesz időnk. De most nem jó, mert mennünk kell nemsoká próbára.

-És holnap?

-Nem tudom. Szoros a beosztásunk, és megyünk más helyre is, például haza. Hónapok óta nem jártam már otthon, és tudod London nagyon messze van onnan. Pár napot ott leszünk, pihenünk, aztán indulunk vissza Angliába.

-Azért… szakítasz majd rám időt, ugye?

-Persze.-ígértem meg.-Mindenképpen fogok.

Sajnos olyan szoros időbeosztásunk volt, hogy semmire nem volt időnk. Interjúk, fotózások, koncertek, egész nap. Amikor volt pár perc szabadidőnk, vagy aludtunk, vagy a rajongóknak bohóckodtunk képeken, videókon, vagy csak szövegben. Aztán végre eljött a nap, amikor indultunk drága, egyetlen szülővárosunkba. A hét, amit ott töltünk elég laza lesz szerencsére, szóval ott végre kifújhatjuk magunkat. Első nap lesz egy interjú, a helyi rádióban, majd este koncert, aztán három szabadnap, majd még egy koncert, aztán másnap indulunk tovább.

-Heló mindenkinek! Hogy telik eddig a napotok? Nos nemsokára megtudhatjátok hogyan telnek a napjaik a híres CME-nek, ugyanis mindhárman itt ülnek velem szemben, és fülig érő vigyorral várják a kérdéseket. De mindenekelőtt hallgassuk meg egyik csodás számukat, melyhez nemrég készült videoklip.

Amint vége lett a dalnak, elkezdődött a szokásos kérdésekre válaszolgatás, majd pár rajongót kapcsoltak be az adásba.

-És hogyan jutott eszetekbe ez az ötlet?-kérdezte a műsorvezető az új klippünkről.

-Ez egy nagyon vicces történet.-kezdte Kenzie.-Az ötlet úgy született, hogy éppen egy vígjátékot néztünk, és az egyik jelenet annyira megtetszett, hogy arra gondoltunk „Na ennek benne kell lennie a következő videónkban!”. Persze  kicsit megváltoztattuk, de szerintem pont hozzánk illik.

-Ugyan olyan idióta, elcseszett valami, mint mi.-vágott közbe Li.

-Persze engem kivéve.-fényeztem az egómat.

-Aha. Az a kis porszemnyi önbizalmad mondatja ezt veled?-nézett rám összeszűkített szemekkel Li.

-Annak a porszemnek nagyobb az IQ-ja, mint neked.-vigyorogtam rá.

-Lányok!-kiáltott fel Kenzie.-Ne itt mutassátok meg mennyire idióták vagytok, ez élőben megy. Nem tudják kivágni.

-Bocsánat.-hajtottunk le a fejünket.

Ezután hangpróbára mentünk, és mire azzal végeztünk –Kenzie folyton belehápogott a mikrofonba, Li megkergetett az egyik dobverőmmel, én meg ezt megunva ráültem, és elfogyasztottam egy banánt-, már csak egy óra volt a koncertig. Az az egy óra is hamar letelt, és a kezdés előtti percben nem hallottam semmi mást, csak a rajongók sikítását. Őszintén megmondva, először nagyon fájt a fülem, és azt hittem beszakad a dobhártyám, most viszont nem tudnék nélküle élni. Ez ad erőt egy koncert előtt, hogy olyan beleéléssel csináljam, amilyennel csak tudom.

-Remélem mindenki felkészült élete legjobb éjjelére! Mert most olyan bulit csapunk, hogy azt hetven év múlva is emlegetni fogjátok. Vagy nem, majd meglátjátok. De kezdjünk is bele.

Fantasztikus újra itthon játszani. Olyan energia szabadult fel bennünk, amit rég éreztünk. És ez tuti eltart majd a turné végéig. Olyan másfél óra, két liter víz és egy tönkrement pólóval később, szusszantunk egyet. És amikor minden jó és nyugodt, jön a meglepetés!

-Ha már minden ilyen szép és jó, akkor jöjjön egy kis meglepetés.-szólalt meg Li.

-Egy világ rajong értük. Egy világ hever a lábuk előtt. Egy világ kántálja a dalaikat. Itt és most, a színpadon mellettünk…a 30 Seconds to Mars!

-Az más te hülye.-csapta tarkón Elisa.-Kenzie úgy akarta mondani, hogy a 5 Seconds of Summer.

A visszafojtott nevetésből hatalmas sikításvihar zendült végig az arénán. A négy srác nevetve jött fel a színpadra, és végigölelgettek minket.

-Remélem most már lesz időd.-suttogta a fülembe Ash, amikor megölelt.

-Lesz.