Kenza, drága egyetlen szentjánosbogaram, ki megvilágítja még a legsötétebb éjjelt is.

Sziasztok! Elég rég hoztam részt, de most itt van! Nincs sok rész hátra, őszintén már ötletem se sok. Viszont Boldog Új Évet Mindenkinek!

-Na srácok… Tulajdonképpen miért is jöttetek? Mert ha jól emlékszem senki nem hívott ide titeket.-vágott komoly arcot Kenzie.

-Zenélni!-vágták rá egyszerre.

-Nahát, ti olyat is tudtok?-tátotta el a száját lila hajú barátnőm.

-Beszóltál, kicsi lány?-bökött meg Mike. Arrébb ugrottam, hisz csikis vagyok, és gondolom direkt bökött meg.

-Én?

-Nem, Ashton-nak mondtam, hogy kicsi lány!-forgatta meg szemeit.

-Ash lány? Tudtam én, hogy valami nincs rendben vele!-rázta meg fenyegetően mutatóujját Ashton felé Kenzie.-Na, most min nevettek?-fordult a röhögőgörcsöt kapott rajongókhoz. Én már szó szerint a földön fekve nevettem, mert Kenzie eltaknyolt, és pont engem használt párnának, így még jobban nevetett mindenki. Szegény Ann most biztos a haját tépte tőlünk!

-Lányok!-ordított a fülesbe Ann. De olyan hangerővel, hogy mindhárman kitéptük a fülünkből –Li még egy kisebb sikítást is hallatott.

-Na mi van csajok, bogár mászott a fületekbe?-röhögtek Ash viccén.

-Azt hiszem vennünk kell Ann-nek egy hangerőszabályzót.-tanakodott Kenzie.

-Kenza, drága egyetlen szentjánosbogaram, ki megvilágítja még a legsötétebb éjjelt is. Mintha neked nem kellene egy ilyen kütyü.

-Most nem tudom, hogy megüsselek, sírjak, vagy nevessek, esetleg sikítsak.-nézett elgondolkodó arccal Mike-ra.

-Drága Mikey, most szerintem fuss, ha kedves az életed…-tanácsoltam.

Kikerekedett szemekkel nézett rám, majd Kenzie-re, és gitárját a kezembe nyomva elkezdett futni. Aztán már csak annyit láttunk, hogy két idióta vörös kergetőzik,mint a 4 évesek. Amint eltűntek a színpadról, vállat vontam, és a kezemben tartott gitárt –melynek gazdája épp egy pár éves értelmiségi szintjén áll, bár elég esze van ahhoz, hogy meneküljön Kenzie elől-a hozzám legközelebb álló személy, azaz Ashton kezébe adtam, mert hát nem fogom fogni, mivel nem az enyém, de még csak nem is egy bandatársamé, szóval nyugodtan foghatja ő. Hű… ez hosszú mondat volt.

-Szerintem elvesztettük őket.-jelentette ki Li. Micsoda felfedezés…-Akkor zenéljünk! Elvégre ez egy koncert, nem egy vicc est.

-Éljen a zene!-kiáltottam fel. Ezzel egyidőben ütközött nekem Kenzie, a földhöz lapítva engem.-Szállj le rólam. Összenyomsz!-motyogtam a padlóhoz nyomott arccal. Amint újra tudtam levegőt venni. hatalmasat sóhajtottam, hogy az éltető oxigén visszaáramoljon palacsintává lapított tüdőmbe.-Zenéljünk.

A koncert nagyon jól sikerült –eltekintve attól a kis közjátéktól, amiért Ann megbüntetett minket (mint az 5 éveseket). Viszont ennek ellenére is fantasztikus volt újra itthon –mert ez az  igazi otthonunk.

-Charlie!-kapta el a kezem Ash. Épp a koncertek utáni hiperaktív-távfutásos programom végeztem –minden koncert után energiabombaként viselkedek, és kétszer körbefutom az egész helyet-, amikor visszarántott.-Beszélhetnénk?

-Persze.-motyogtam kifulladva.

-Szóval… Csak azt akartam kérdezni, hogy…izé… ráérsz valamikor? Úgy értem…

-Most randira akarsz hívni?-biccentettem oldalra a fejem. Félénken bólintott egyet, miközben a földet nézte. Elvigyorodtam és megpusziltam az arcát.-Igen.

-Charlie! Charlie! Chaaarlie!-ordítozott Elisa.-Egyetlen kicsi zöld fejű barátom, Ann összehívott minket.

Megforgattam szemeimet, majd egy hatalmas sóhajjal elindultam az öltöző felé. Beérve ledobtam magam a kanapéra, és egy ’mondhatod’ arcot vágtam Ann felé.

-Köszönöm, hogy idejöttetek. A csütörtöki fotózást előrehoztuk szerdára, így fél háromra ott kell lennünk, viszont így a csütörtök szabad. Pénteken interjú, majd próba, koncert, és szombaton megyünk tovább.

-Miért rakták át?-kérdezte Kenzie.

-Mert valami dolga lesz a fotósnak. De nem annyira nagy gond ugye? Hisz szabadnap.

-Nem gond.-nyugtatta meg Li.-De ha most megbocsátotok, mennem kell telefonálni.

És volt Elisa, nincs Elisa. Mintha puskából lőtték volna ki, olyan sebességgel száguldott ki az ajtón, hol majdnem nekiment az épp befelé tartó Luke-nak. Én csak megráztam a fejem, és kényelmesen elfeküdtem az ülőalkalmatosságon. Nem telhetett el sok idő, de én pár perc alatt bealudtam.

Hirtelen egy nagy házban találtam magam. Nem tudom hol, vagy miért, egyszerűen csak itt vagyok. Hangok szűrődtek ki valahonnan, én pedig kíváncsiságomban elindultam a hangok felé. Beléptem a szobába, amely első ránézésre egy nappali. Elhaladtam egy tükör előtt, és amikor belenéztem, magamat láttam, de valahogy mégsem. A hajam barnán omlott a vállamra, és egy szürke póló volt rajtam egy farmerrel. Ez én vagyok? Beléptem a helyiségbe, ahol ott voltak a szüleim, a tesóm, a lányok-eredeti hajszínnel-, és meglepetésemre a 5SOS srácok is. Mindenki mosollyal az arcán fogadott engem. Ash felállt és idelépett hozzám, majd puszit nyomott a számra (???) és odahúzott a kanapéra. Most mi van? Összezavarodottan néztem körbe a sok mosolygó emberkén, mert halvány lila fogalmam nem volt minek is van itt mindenki. És miért vagyunk ilyen idétlenül felöltözve a lányokkal? És mi a jó büdös istenért barna a hajam? Utálom a színét! Olyan unalmasan…unalmas. Az egyik pillanatban még ültem, a másikban pedig már álltam. Kikerekedett szemekkel néztem az előttem térdelő fiút. Mi van?!

-Sokat gondolkoztam, hogy mikor lenne megfelelő az idő. De nem tudok várni addig. Szeretlek, és én lennék a világon a legboldogabb, ha a feleségem lennél. Hozzám jössz?

Kivételesen most nem sikítozva ébredtem –hála isten. A szobában voltam, a szállodában, egyedül. Kimásztam az ágyból, és meglepve tapasztaltam, hogy a tegnapi ruhám van rajtam, amit azután vettem fel, hogy lezuhanyoztam. Zoknimban csoszogva mentem ki a konyhába, ahol ott volt Ann, Elisa, és Kenzie.

-Reggelt.-intettem. Leültem egy székre, és az Ann által elém tett kakaót kezdtem szürcsölni. Éljek én, meg a gyerekes kakaó imádatom!-Logan?

-Szunyál. Szerinted?-nézett rám Kenzie olyan ’most komolyan, mit vártál tőle?’ fejjel.

-Mit terveztetek mára?-kíváncsiskodott Ann.

-Találkozom Ethan-nel, meg Sophie-val.

-Elmegyek fodrászhoz.-túrt bele vörös tincseibe Kenzie.

-Elkísérem.-karolta át Li.

Egy órával, egy tusolással és egy fárasztó tini ninja teknősök résszel később elindultam Ethan-höz. Tudni illik összeköltöztek Sophie-val, így nyugodt szívvel dörömböltem be az ajtón.

-Ki az a… Charlie!-ugrott a nyakamba Ethan, miután majdnem kitépte az ajtót a keretből.-Drágám! Gyere csak.-kiáltott.

-Charlie!-ölelt meg ő is.

-Egyem azt a szöszke fejeteket, engedjetek el, mert megfulladok!

A fél délutánt beszélgetéssel töltöttük, majd filmeztünk, aztán nagy nehezen elbúcsúztunk, és a szálloda felé vettem az irányt. 5 perce érkezhettem meg, és épp egy pohár vizet ittam, amikor valaki kopogott. Vártam pár pillanatot, de nem úgy tűnt, mintha bárki is ki akarná nyitni, szóval én mentem beengedni vendégünket.

-Szia. Mit keresel itt?-ráncoltam a homlokom, amikor kinyitottam az ajtót.

-Gondoltam a ma este tökéletes arra a randira.