Örök űr a szívemben, amit csak a baromságaik tudnak kitölteni.

Halo! Tudom, elkéstem egy héttel és egy nappal, de mentségemre szóljon, hogy Star Wars-t néztem, és mindenki tudja, hogy minden idők legjobb sci-fi filmjét nem lehet nem nézni... Szóval bocsánat. De itt a rész -vagy is nem rész, hanem olyan amolyan átkötő fejezet. Azért remélem tetszeni fog! 

-Több millió ember előtt fellépni egy turnén, fantasztikus . Nem számítottunk ennyi emberre, max pár százra. De ezrek jöttek el megnézni minket, és fantasztikus bulikat csaptunk.-mondta Li. Egy interjú elején vagyunk, ahol a turnénk eddigi részéről nyilatkozunk.

-Szóval ti úgy fogjátok fel a koncerteket, mint egy bulit?-jegyzetelt szorgosan s riporternő.

-Tulajdonképpen igen. Tudja,  ha zenélhetünk az nekünk maga az élet. És az, hogy ezt olyan embereknek csináljuk, akik szeretik a zenénket, még jobbá teszi. A rajongók olyanok, mintha a családunk lennének, hisz ott vannak velünk a jóban, és a rosszban is.-fejtette túl Kenzie. Hát, körülbelül mint mindig. Nem tud keveset beszélni.

-Értem. És mit szerettek a rajongókban a legjobban?

-Mindent.-mondtuk egyszerre.

-Úgy értjük, hogy a rajongók nélkül egy előadó sem tartana ott, ahol most. Nekik köszönhetjük, hogy ezt csináljuk most. Mert ha ők nem támogatnának minket, nem lennénk itt.-feleltem most én.-Az, hogy egy fáradt utazás után odamegyünk hozzájuk, beszélünk velük, képet csinálunk, meg minden, nekünk is jót tesz. Olyankor felébredünk a nehézségekből, és a jó oldalát látjuk ennek. A rajongók bátorítása segít túlélni a nehézségeket. És szerintem minden zenész és színész nevében beszélek, ha azt mondom, hogy tartozunk az embereknek, akik megveszik a lemezünk, megnézik a filmjeink. Mert nélkülük nem dolgozhatnánk, nem csinálhatnánk azt, amit szeretünk. Igaz, van amikor túllépnek egy határt, és őrültségeket csinálnak…

-Például felhajítanak egy alsónadrágot  a színpadra?-vágott közbe Kenzie.

-Vagy megkérik a kezed?-kontrázott rá Li.

-Igen. Vagy amikor bántják azt, akit szeretsz. Az az igazi rajongó, aki elfogadja a barátod/barátnőd, mert nekik az a fontos, hogy te boldog légy. Hisz mennyi ilyen van a hírekben? A párok azért mennek szét, mert nem bírják a sok bántást, és inkább szenvednek ők, minthogy a rajongók szíve törjön össze.

-Veletek is ez történt?-csapott le egyből a témára.-Ashton-nal is ezért szakítottatok?

-Ez bonyolult. Ott volt a költözés is. Úgy gondoltuk a távkapcsolat nem működne.

-Tudom, hogy ezerszer megkérdezték már, de a repülőtéren történtek egyértelműek voltak. Aztán rá egy hónapra Londonba utazott. Azóta nem is találkoztatok?

-Nem találkoztunk. Beszélni sem volt időnk, mert nekik elkezdődött a turné, mi is elkezdtünk készülődni, így elfoglaltak voltunk. De szerintem nyugodtan mondhatom, hogy barátok maradtunk, ahogy a többi fiúval is.

-Oh, hogy hiányzik a hülyeségük.-tette kezét a szívére Kenzie.-Örök űr a szívemben, amit csak a baromságaik tudnak kitölteni.

-Szerintem ne menj színésznek.-paskoltam meg a vállát.

-Kösz. De azért nem is volt rossz! Most mondd meg neki Li.-fordult vigyorgó bandatársunk felé.-Ch. Kösz.

-Szerintem térjünk vissza a turnéhoz.-javasolta Elisa.

-Rendben. Meséljetek a show mögött rejlő kemény munkáról. Milyen egy ilyen turné másik oldalán lenni?

-Hm… Mindenképpen azt mondanám, hogy rengeteg munka kell ehhez. Rengeteg ember dolgozik a háttérben. A világosítók, a hangosítók, a fodrászok, a stylistok, vagy akár a színpadépítők is fontos részei a koncerteknek. Nélkülük nem menne semmi.-sorolta fel a fontosabb embereket Kenzie. Persze mindenki ugyanolyan fontos!

-A turnémenedzserek is nehéz munkát végeznek, hisz ők felelnek a pontosságért, hogy mindenhol pontosan ott legyünk, hogy miden jól menjen. Ránk is kell figyelni, mert elég vadak tudunk lenni. Logan mondjuk ezért lenne itt!-nevettem fel.-Csak lélekben még ő is gyerek, így legtöbbször ő is benne van a hülyeségekben.

-Megvan!-kiáltott fel Li.-Eszembe jutottak a legfontosabb emberek.

-Kitalálom. Csak nem mi?

-Nem vagy vicces.-nézett szúrósan Kenzie-re.-A hangszeresek. Nincs olyan koncert, amikor ne törne el Charlie dobja, szakadna el akár egy húr, vagy –meredek helyzetekben- egy-egy ruhadarab.

-Tényleg! Múltkor is ez volt. Nekem elszakadt a pólóm –a hátulján egy hatalmas lyuk tátongott-, Li-nek meg egy húrja adta be a kulcsot. Azelőtt meg Charlie széke tört el.

-Öhm.. Kenzie. Az a dobverőm volt. Majdnem fejen találtalak vele.-húztam el a számat.

-Oh, ja tényleg. Hé! Máskor ne felém célozz vele.-szegezte rám mutatóujját.

-Bocsi! Véletlen volt.-emeltem fel a kezeim védekezésképpen.

-Úgy hallom veszélyes lehet egy ilyen koncert.

-Ugyan. Van az így. A rajongók élvezik az ilyen vicces helyzeteket. Amikor elfelejtjük melyik dal jön, vagy épp a szöveg megy ki a fejünkből. De olyan is volt, hogy megcsúsztunk, elestünk, vagy amikor Washingtonban volt az első fellépésünk, és Li hátsófelén rúgta Kenziet a szólója közepén, ő  meg belesikított a mikrofonba. Aztán hülye fejeket vágott neki, szegény meg tök hamisan énekelt.-meséltem el a fővárosban történteket.

-Annyira nem is voltam hamis.-húzta fel az orrát Kenzie.

-Dehogynem.-ellenkeztünk Li-vel egyszerre.

-Lányok, a rajongók biztos nagyon fogják élvezni a kis élménybeszámolókat, de sajnos egyre fogy az időnk, szóval nem lenne gond, ha folytatnánk?

-Bocsánat.

-Semmi baj. Nos.. Milyen érzés több száz rajongó előtt fellépni nap mint nap?

-Fantasztikus. Az az energia, amit a rajongók közvetítenek felénk, egyszerűen… Nehéz szavakba önteni azt az érzést.

-Olyan..-vágtam közbe.-..mintha be lennénk állva! Mármint… az a hihetetlen érzés, amikor szárnyalsz a zenében, hasonló lehet a drogozáshoz. Mert ha arra egyszer rászoksz, nehéz leállni vele. Most ez pont ugyanolyan. Nem tudjuk, hogy le tudnánk e állni vele. Az életünk része lett.

-Érződik a hangotokban az a mérhetetlen szeretet mind a zenélés, mind a rajongók iránt.

Ez természetes. Ha mondhatom így, szerelmesek vagyunk a zenébe. Zene nélkül nem léteznénk. Mindenkinek szüksége van a zenére. Legyen szó komolyzenéről, pop-ról, rock-ról, vagy bármiről. A zene az egyetlen dolog, amit nem lehet megsemmisíteni. –vontam vállat.-A zene lételem. Mint a levegő. Sokaknak a zene az egyetlen menedék. Van aki a zenének köszönheti az életét. Mi is. Ha nem lett volna a zene, talán sose ismerjük meg egymást. Akkor nem találkoztunk volta azzal a rengeteg csodás emberrel.

-A zene az élet nekünk. A legfontosabb dolog, és ezt mindenki tudja rólunk. A családunk, a barátaink, a szeretteink, mind tapasztalták már, mit meg nem teszünk a zenéért.-folytatta gondolatmenetem Li.

-Merthogy képesek vagyunk egész éjjel a gitárral a kezünkben gyakorolni, csakhogy tökéletes legyen. Persze sose sikerül tökéletesre. Emlékszem, volt olyan, hogy két teljes napig nem aludtunk, nem ettünk, csak zenéltünk, és a végén úgy kellett kényszeríteni minket, hogy menjünk aludni.

-Rendben lányok. A gép csakis ránk vár, szóval siessünk.-sürgetett minket Ann.

-Irány HAZA!!!-kiáltották.

-Irány haza.-erőltettem magamra egy mosolyt.-Irány egy nehéz hét…-motyogtam magamnak.

-Végre hónapok múltán visszatérhetünk oda, ahol elkezdődött minden.-áradozott Li.

Király… Már ami.