Vagy legalább lélegezz!

Halihó! Elnézést a késésért, de a szabadságomnak vége, és mától újra a sulit koptatom -aki nem tudja, bárányhimlős voltam. Itt a 24. fejezet, de még korántsem az utolsó. Próbáltam romantikusra, amit kellett (volna). Igazából nem nagyon hiszem, hogy összejött... Majd ti eldöntitek!

-Annyira örülök, hogy itt vagy!-lelkendezett tovább Li. Szegény Dan alig jut szóhoz mellette. Szép is a szerelem…

-Elisa. Édesem, mondhatok valamit?

Bandatársam hirtelen megnémult, és minden szín kifutott az arcából. Oh, most van az, hogy a fejében ezer és egy jelenet fut végig, amiben Dan szakítani akar vele. Túlságosan ismerem már őt. Lassan bólintott, majd leült a kanapéra, ahová Dan vezette.

-Tusom, hogy neked a zene a legfontosabb. Az első az életedben. Tudom, hogy én mindig a második leszek, és ezzel semmi bajom. Sőt. Örülök neki, mert amikor zenélsz, te vagy a világ legboldogabb embere, és én is az leszek, mert nekem az a legfontosabb, hogy te boldog legyél. Tudom, hogy a távolság borzalmas, és tudom, hogy sokszor legszívesebben összetörnél, és csak sírnál, mert én is így érzek. Mindketten az álmunkat éljük, de folyton ott van tűnődés, hogy meddig fog ez menni. Én szeretnék tenni valamit, ami kiöli a kétségbeesést a kapcsolatunkból. Elisa Wohn. Hozzám jössz?

Atya szent isten… Megkérte a kezét. Megkérte a kezét! Én mindjárt elröhögöm magam. Az gáz lenne? Igen, határozottan.

Dan egy bársonydobozt húzott elő, amit kinyitva előbukkant egy gyűrű, ami ordította, hogy Elisa tulajdona. Li csak szótlanul bámult, akkora szemekkel, hogy az lehetetlen. Oh…itt baj lesz.

-Szerelmem…szólalj meg. Vagy legalább lélegezz!

-Én…Nem tudom.-vált kétségbeesetté. Felpattant a kanapéról, és elviharzott a szobájukba.

Mind csendben ültünk, senki sem szólt egy szót sem, amikor Dan lehajtott fejjel kibaktatott a konyhába.

-Beszélek Li-vel.-állt fel Kenzie.

-Beszélek Dan-nel.-tettem ugyanazt egyszerre vele. Elindultunk hát mindketten, a srácokat egyedül hagyva.

-Lányok.-szólt ránk Logan.

-Tudjuk!-fordultunk meg. Csak is mi lehetünk olyan hülyék, hogy az ellenkező irányba megyünk…

Dan a pultnak támaszkodva bambult maga elé. Sóhajtva ültem fel mellé a pultra, és megtörtem a csendet.

-Nem vagy szomjas?-Tudom, nem a legjobb szöveg, de tudom, hogy ilyen esetekben nála nem nagyon működik a lelkesítő duma.

-Nem, kösz. Éhes se vagyok.-ment a kérdésem elé. Ch…

-Oké. Akkor térjünk rá arra a részre, amikor ordítva kioktatlak.

-Oké.

-Khm-köszörültem a torkom.-Te teljesen idióta vagy? Legalább egy órát kell hagyni őt, hogy ülepedjen a „meglepid”, és nem azonnal belecsapni a közepébe! Tudom, hogy a távolság tényleg a legrosszabb, megértem, hogy kell neked valami biztosíték, de… Normális vagy? Megkéred a kezét?

-Valld be, hogy durci vagy, amiért nem a tiéd kérték meg előbb.-vigyorgott gonoszan.

-Seggfej.-morogtam.-Nem. Szóval… Kenzie épp beszél vele, úgyhogy várj még öt percet, és azt hiszem minden rendben lesz.

-Köszi.

-Ja.-ugrottam le a pultról. Visszamentünk a nappaliba, ahol bekapcsoltam a tv-t, és beletemetkeztem szerelmem karjaiba. Természetesen Logan átható tekintete elől nincs menekvés. Mit szólsz?-üzente.

Most az álmom miatt?-kérdeztem.

Aha.

Megforgattam szemeim, és egy ’Jól vagyok’ pillantást küldtem felé. Megrándította a vállát, aztán az előtte elsuhanó lila hajtömeget köpködte a szájából, mert Li pont előtte szaladt el, hogy Dan karjaiba vethesse magát.

-Igen! Igen, igen, igen, igen!

-Már fáj a fülem a visongásodtóóól!-nyafiztam mint egy 5 évesek, aki nem kap nyalókát. Hm…nyalókát akarok.-Ki vesz nekem nyalókát?

-Menj, és vegyél magadnak. Van két lábad, húsz nehezen átküzdött év, és dollármilliók.-oktatott ki bátyám.

-1:Nekem négy lábam van. 2:húsz és fél. Nem mindegy. 3:nincsenek dollármillióim. Bár nem lenne rossz…

-Bocs, elfelejtettem, hogy egy ufó vagy.-mondta.

-Persze, nektek is életem egyik fontos napján kell civakodni.-húzta fel az orrát Li.

-Nem civakodunk. Ez egy egészséges testvéri szóváltás volt.

-Szóváltás… Honnan tudsz te ilyen szavakat?-röhögött ki Logan.

-Hehehe. Marha vicces vagy.

Telefonom őrületes acsarkodásba kezdett, így előhalásztam farzsebemből, és felvettem.

-Kincsem! Miért nem mondtad? Miért folyton az újságokból és a tv-ből kell megtudnom, hogy mi van veled?

Oh,…anyám!

-Anya!-néztem jelentőségteljesen bátyámra, aki ugyanolyan döbbent ’kiment a fejemből’ pofát vágott, mint én.-Sajnálom, de… elég sok minden történt ebben a pár napban, és kiment a fejemből…hát úgy minden. De van egy jó hírem!

-Ugye nem kérte meg a kezed? Vagy terhes vagy? Kicsim, még túl fiatalok vagytok, és a karrieretek is… De persze én örülök, csak…

Az arcom kezdett egyre kétségbeesettebb lenni, ahogy anya csak mondta, és mondta, a végén pedig már komolyan még az életkedvem is elment. Ránéztem Ash-re, majd nagyot nyelve arrébb húzódtam, és válaszoltam anyának.

-Semmi ilyesmiről nincs szó, még legalább 10 évig. Legyen 15.

-Ugyan, őt év, és már házasok lesztek. Bár, jobb örülnék, ha Logan is találna valakit, szegény kicsikém már  kezd kiöregedni.

Hangosan felnevettem ezen, és amikor bátyámra pillantottam, még nagyobb lett a nevetésem. Logan? Sose fog barátnőt szerezni. Egyetlenem megvan egyedül. Mindig azt mondja ő komoly kapcsolatot akar, és még vár az igazira. Várj csak, ameddig akarsz! Én kiélvezem fiatalságom. Na nem, mintha nem gondolnám komolyan ezt Ashton-nal, csak… még nem állok készen a teljesen komoly dolgokra. Elisa más. Ő már félig felnőtt. Én még félig tervbe sem vagyok. Ugyan, sose voltam… Amúgy meg, az álmok után, inkább messziről elkerülnék mindenkit. És most? Nézzétek meg! Az egyik barátnőmet eljegyezték, a másiknak két udvarlója is van –igaz, csak az egyikről tud-, és meg? Boldog vagyok, nem az. Kifejezetten úgy érzem, hogy végre valaki mellett igazán önmagam lehetek. Előtte nem kell megjátszanom magam, tudja, hogy belül igen is érzek, és nem vagyok olyan idióta, kemény csaj, akinek mutatom magam. Igaz, a sors, vagy az a nagyobb hatalom, ami irányítja az életünket, eléggé keresztbe tett nekünk párszor, de nem bántam meg semmit. Mert ha valamit is máshogy csinálok, akkor most talán nem lennénk itt, nem lennék boldog, azzal, akivel tényleg, feltétel nélkül boldog tudok lenni. Egy fiúval, aki tényleg szeret –és nem a bátyám, vagy az apám…vagy egyéb rokonom, akik úgy védenek, mintha egy törékeny porcelán lennék.

-Nem, Elisa kezét kérték meg. Dan hirtelen felbukkant, és… Persze ez sem ment simán, de mi megy?

-Anya.-sápadt le Li.-Anya! Fel kell hívnom!

-Hé.-húzta vissza az ölébe Dan.-Tudod, mielőtt iderepültem, felhívtam anyukád, és megkértem tőle a kezed. Vagy öt percig visított a telefonba, de végül beleegyezett.

-Oh. Annyira szeretlek.-nézett rá olyan szerelmes pillantással, amilyet még nem láttam. Boldog. Már csak Kenzie-t kell elintézni, és mind tökéletesen boldogok leszünk. Na meg Logan, de ő egy nehezebb dió lesz…

-Min gondolkozol?-ölelt át hátulról Ash. Mosolyogva, lehunyt szemekkel bújtam ölelésébe, ahol mindig az az ’otthon vagyok’ érzés tölt el. Mert igen, otthon vagyok, akárhol is legyek, ha ő velem van.

-Szeretlek.-suttogtam.

-Szeretlek.-suttogott ő is. Mintha bármely hangosabb szó széttörhetné ezt a csodát, ami akkor van, ha összeolvadunk, és nincs olyan, hogy ő, vagy én. Csak olyan van, hogy MI.