Hogy palacsintát akarok enni.

Hali! Na összezavarodtatok? Nem? Oké. Akkor jöjjön a 26. fejezet. Jó olvasást!

Hetek telnek, napok, órák, percek… De ugyanolyan rossz. Logan nincs többé. Csak ez volt a fejemben, napokig. Elmondhatatlanul hiányzik még most is, de tudom, hogy a karrieremre kell koncentrálnom. Ő is ezt akarná. És a lányok is támogatnak, tudják, hogy én csak így élhetek… Logan nélkül. A stúdió visszavett, Ann pedig a menedzserem lett -újra. Dolgozom a lemezen, bár sok dal megvan, hisz napokig, hetekig be voltam zárkózva a bátyám szobájába, és mást sem csináltam, csak dalokat írtam -ugyebár egy hónapig Ausztráliában voltunk, Logant ott temettük el, hisz az az otthona/otthonunk. Régen is rengetegszer hallgatta, ahogy csinálom, szóval olyan volt, mintha még velem lenne. De hát veled van! A szívedben. Tudom, de azért mégsem ugyanaz. Nem tudom megölelni, nem tudok vele beszélgetni, filmet nézni, zenét hallgatni, vagy csak egyszerűen hozzábújni, ahogy kiskoromban szinte mindig. Apa maga alatt volt, anya teljesen kiborult. Aztán visszamentünk Londonba, és újra kezdtünk mindent. Apa dolgozott, anya is, csak otthon, én pedig a stúdióban voltam. Néha összefutottunk a lányokkal, meséltek az esküvő szervezéséről, kérdezgettek a zenéről. Attól, hogy feloszlottunk, legjobb barátok maradtunk, csak nem találkozunk minden nap. Persze van, amikor hiányoznak, hogy is ne lenne.

-Charlie, edd meg.-reccsent rám Ann.

-De már tele vagyok!-nyavalyogtam.

-Még a negyedét sem etted meg. Gyerünk, betömni mindet.-mutatott a pizzára. Először kérlelően, majd látva ennek hasztalanságát dühösen meredtem rá. Beletúrt sötétszőke hajába, felkapott egy szeletet, majd egy ’Legalább a felét!’ kéréssel kiment az öltözőből. Sóhajtva vettem fel még egy szeletet, és beleharaptam. Az ananász és kukorica íze áradt szét a számban, újra és újra, minden harapásnál. Legyűrtem a negyedik szeletet is, majd becsuktam a dobozt, mert úgy éreztem, már attól hányni fogok, ha ránézek. Mostanában nem eszem túl sokat, legalábbis kevesebbet mint eddig, bár régen sem ettem olyan sokat.

-Öt perc, és kezdés. Gyere.-nyitott be Ann. Felálltam, majd utána mentem, egyenesen a stúdióba, ahol az adást felveszik. Ausztráliában vagyunk, tegnap este szállt le a gépünk, ma pedig ezzel a reggeli műsorral kezdünk, majd lesz este egy koncertem, aztán megyünk Ethan-ékhez. Olyan rég láttam már őket… Legalább másfél-két hónapja. Még a stúdiózás elején „ugrottak” be meglátogatni, de haza kellett jönniük, mert a kis Max-ot nem akarták sokáig a szomszédra bízni. Ja, igen! Max egy angol buldog, akit még tőlem kaptak karácsonyra. Kis cukiság.

-Jó reggelt, Ausztrália! Mai adásunkat egy különleges vendéggel indítjuk. Itt van velünk Charlie Mall, akivel az új szerzeményeiről fogunk beszélni és talán egy dalt is elénekel nekünk. Meglepetésvendégek is fognak ám érkezni, úgyhogy ma is nézzenek mindet, hisz itt a legjobbak vannak.

Ez aztán a bevezető szöveg…

Mosolyogva sétáltam be, majd ültem le a kényelmes kanapéra, a műsorvezetővel féloldalasan.

-Üdv a műsorban.-mosolygott kedvesen.

-Örülök, hogy itt lehetek. Mindig öröm, hisz ez egy elismerés a munkám miatt.

-Oh, hát nem édes?-kérdezte a kamerába nézve. Édes vagyok? Hm… Ezt eddig nem hallottam még.-Na akkor térjünk is rá arra a munkára. Milyen volt újra beülni a stúdióba, és dalokat felvenni?

-Eleinte furcsa volt, hogy folyton engem kérdezgettek, hogy ez jó így, az jó e úgy, mert megszoktam, hogy Kenzie vagy Elisa válaszol legtöbbször ezekre. De mégis fantasztikus érzés olyan dalt felvenni, ami teljes mértékben az enyém. Olyan megmagyarázhatatlan ez, mert amíg valaki nem érzi, addig nem tudja.

-Szóval élvezed? Pedig sokan mondják, hogy csapatban könnyebb, hisz ott nincs egyedül az ember.

-Természetesen jó ha nem vagy egyedül, de... Mindig is magányos lélek voltam. Valahogy akkor tudok teljesen kibontakozni, és megnyílni, ha egyedül csinálom amit csinálok. Nem azt mondom, hogy bandában nem volt jó, mert bandában a két legjobb barátommal fantasztikus volt. Igen, néha egymás agyára tudtunk menni, de minden banda így van ezzel. Én mégis most érzem azt, hogy jó amit csinálok. Mert magamnak kell megfeleljek.

-És milyen volt az első saját koncerted?

-Jaj, egyszerűen csodálatos! A fények, a zene, a rajongók… Annyira jó volt megint a színpadon.-sóhajtottam.

-Rendesen megleptél mindenkit. Azok a koreográfiák. Nem gondoltam volna, hogy ilyen tehetséges táncos vagy.

-Igen. Én sem.-kuncogtam.-Varázslatos volt. Rendesen kifáradtam a végére.

-Azt meghiszem. És a szüleid elmentek támogatni téged?

-Persze. Ott voltak hátul, és minden erejükkel szorítottak nekem, nehogy felbukjak a saját lábamban. Mert képes vagyok rá. Előfordult már párszor.

-Úgy tűnik bevált.-hajolt közelebb, mintha valami titkot mondott volna. Nevetve dőlt hátra, én is elmosolyodtam rajta.-Nos, mi a helyzet a magánéleteddel?-komolyodott el. Oh, ne…

-Öhm. Semmi. Azt hiszem. Most a zene a legfontosabb.-vontam vállat zavarodottan.

-Tényleg? Senki sincs aki beférkőzött volna a szívedbe?-ásta mélyebbre a karmát.

-Sajnálom, de ha kapcsolatra gondolsz, nincs. És nekem pont jó így.

-Hm. Ilyen egy erős, egyedülálló nő. Na de térjünk is rá a meglepetésre. Merthogy a műsor elején azt mondtam, hogy meglepetésvendégeink vannak. Hát jöjjenek, és lepjenek meg minket. Hölgyeim és uraim, a stúdióban a 5 Seconds of Summer!

Ez most komoly?! Gondolatban fejbe basztam a padlót ennek a nőnek a fejével. Aztán az enyémet a falba, amíg el nem tört -a fejem, nem a fal. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek… Állj. Ann erről tudott és nekem nem szólt? Mégis mi a szarért hallgatta el ezt előlem? Mert nem jöttél volna el, ha tudod, hogy ők, és Ő is itt lesz.-ordította a belső hangom. Igaza van.

-Áu, ez fájt!-kiáltott fel Ash. Még most is megismerem a hangját. És még most is megmozdul bennem valami tőle…

-Tudom. Azért csináltam.-vágta rá Mikey.

Sikítás és nevetés közepette jöttek be. Ashton jött elöl, utána Mikey, Cal, majd Luke. Az utolsó három srác röhögtek bandatársukon, aki az oldalát fogta. Én sem bírtam ki, elmosolyodtam rajtuk, hiányzott a hülyeségük.

Oh, ha már itt tartunk… Hogy mi van a Kenzie és Mikey között kibontakozó valamivel? Egy hétig tartott. Aztán összevesztek, szakítottak, majd újra összejöttek. A mostani helyet épp ismeretlen nekem, lehet, hogy megint rossz, de ugyanúgy lehet jó is a kapcsolatuk.

-Charlie!-rohant felém Mikey. Felkapott, és jól megszorongatott, és azt hiszem el is törte néhány bordám.

-Tegyél le. Megfulladok.-suttogtam.

-Bocsi.-tett le.

-Hello csajszi.-ölelt meg finoman Luke.

-Hali.

Calum is megszorongatott, természetesen, miért is ne? A bordáim miatt...mondjuk.

-Szia.-öleltem meg Asht. Ugyan már, együtt voltunk, szakítottunk, miért ne ölelhetném meg? Barátok vagyunk. Oké, az utóbbi időben nem beszéltünk, de… De az miattam volt.

-Szia. Csinos vagy.

-Köszi.-mosolyodtam el. Leültünk a kanapéra –igaz elég szűkösen fértünk el.

-Szóval. Hogy tetszik a meglepetés?-kérdezte a műsorvezető. Ahj, a nevekkel bajban vagyok…

-Öhm…Hát meglepett.

-És? Mire gondolsz most?

-Hogy palacsintát akarok enni. Pedig nem eszem ilyeneket.

És hogy ebben a két mondatban mi volt a rossz? Hogy már legalább fél éve nem ettem palacsintát. Sőt, semmilyen édességet, eltekintve attól a három doboz csokifagyiról, ami után egy hétig beteg voltam.