Hogy ebből mi lesz…

Halihó! Késő van? Egy pöppet... De itt a 17.rész! És meg kell mondjam, nagyon izgulok, hogy mit szóltok majd hozzá. Szóval ha lennétek oly szívesek, hogy leírjátok a véleményetek -legyen akár jó, akár rossz (nem fogok megsértődni)-, nagyon boldog lennék.

Zene:No idea

-Nem tudom mit mondhatnék. Ezt csak ketten tudjátok megoldani.

-Nincs mit megoldani!-morogtam.-A helyzet egyszerű. Ashton az, akivel nem lehetek együtt, Ethan pedig az, akivel együtt lehetek. Nem tudom mit agyaltam ezen eddig ilyen sokat…

-Szóval ilyen könnyen elfelejted Ashton-t?-kérdete Logan.

-Nem tudom elfelejteni. De talán egy kicsit továbbléphetek.-rántottam meg alig láthatóan a vállam. Igazából fogalmam sincs hogyan fogok továbblépni, de majd meglátjuk. Remélem…

Másnap reggel olyan voltam, mint a mosott rongy. Miután lezuhanyoztam, felöltöztem, és rendbe tettem az ágyam, lementem reggelizni.

-Jó reggelt!-köszöntem a bent lévőknek. A szekrényből kivettem egy tálat,  a hűtőből tejet, a másik szekrényből a műzlit, a mosogató melletti fiókból kanalat, majd a tálba öntöttem előbb a műzlit, rá a tejet, amiket aztán visszatettem a helyükre. Felültem a pultra, és bekaptam egy kanállal a reggelimből. Mindenki, aki a konyhában volt –Elisa, Kenzie, a szüleik, az én szüleim és Ashton-furán nézett rám, kivéve Logan.-Mi vam?-kérdeztem tele szájjal.

-Semmi.-vont vállat Kenzie.

-Azon kívül, hogy hajnali háromkor a te sikításodra ébredni nem a legjobb, képeld!-háborodott fel Li.

-Öhm… Bocs?-vontam fel szemöldököm.-Nem lesz több ilyen.

-És ha mégis? Ha mostantól minden este rémálmod lesz?-kezdte a kiakadást. Általában akkor van ez, amikor már rég nem találkozott Dan-nel. Kiakad, ordít kicsit, aztán lenyugszik.-Elegem van tudod? Elegem van, hogy folyton olyan idióta vagy. Nem gondolsz arra, hogy nekünk, a családodnak, milyen érzés azt látni, hogy tönkreteszed magad? Kirekesztesz minket az életedből. Azt sem tudom mikor mentünk el utoljára valahova csak mi hárman. Hiányzik a legjobb barátnőnk, de te észre sem veszed, mert csak saját magaddal, meg a piti gondjaiddal vagy elfoglalva. És én? Már lassan több mint két  hónapja nem láttam Dan-t, és baromira hiányzik! Mert az, hogy minden nap beszélünk telefonon, skype-on, vagy sms-ben, az nem ugyan az!

-Elisa!-csattant fel Kenzie.-A szobádba. MOST!

A szülők csak a fejüket rázva tértek vissza reggeli koffeinadagjuk elfogyasztásához, míg Logan szomorúan nézett a két lány után. Megértem, hisz olyan mintha nem csak egy húga lenne –én-, hanem a csajok is. Ash értetlen tekintettel nézett körbe, amit szintén megértek, hisz fogalma sincs mi lehetett ez. Én ugyanolyan tempóban ettem a reggelim, cseppet sem zavartatva magam. A zsebemben megszólaló telefonom miatt félrenyeltem a gondosan megrágott –háromszor, max négyszer rágtam meg csak-falatot,és heves fulladásba kezdtem. Logan hangosan felröhögött bénaságomon, de még a szüleim is elmosolyodtak (!), egyedül Ash volt olyan segítőkész, hogy elvegye tőlem a tálat, és megveregesse a hátam.

-Mi van már?-vettem fel a telefonom.

-Neked is szia. Egyébként azért hívlak, mert beszélnünk kell.

-Persze. Már hívni akartalak, csak előbb megreggeliztem, de Li kiakadt, és amikor megcsörrent a telefonom, majdnem megfulladtam, de jól vagyok, izé…csak… -hadartam.-Mikor tudnál átjönni?

-Akár most is.-vágta rá.

-Öhm…-Logan kérdőn nézett, ahogy Ash is, a szülők pedig nem is foglalkoztak velem. Logan felé próbáltam sugározni a tekintetemmel a helyzetet, s alig észrevehetően biccentetten egyet vendégünk irányába. Ő csak megvonta a vállát, mire egy „ezt nem hiszem el” sóhajt hallattam.-Gyere.

-Remek. 10 perc és ott leszek.-rakta le.

Hogy ebből mi lesz…

-Szóval, Ash. Meddig maradsz?-törte meg a közöttünk lévő csendet. A felnőttek halkan pusmogtak valamiről, amiről szerintem nem akarunk tudni… És most nem perverz dolgokra gondolok, csak… Nem tudom.

-Eredetileg négy napra jöttem. De este felhívtak a srácok, hogy beraktak egy fotózást, így egy nappal hamarabb kell visszamennem.-felelte egy vállrántás kíséretében. Miért vonogatja mindenki a vállát? Ez ilyen ragályos dolog, vagy mi?

-A munka, az munka.-bólogatott bátyám.-De legalább olyan munkád van, amit élvezel.

-Pontosan.-értett egyet Ash. A srácok elbeszélgettek, én meg azt hallgattam, ahogyan mindenféle bandákról beszélgetnek. A 10 perc leteltével csengettek,  mire felpattantam, és az ajtóhoz siettem.

-Szia!-nyitottam ki az ajtót, ami mögött Ethan állt vigyorogva. Beljebb lépett, levette a cipőjét, felakasztotta a kabátját, majd miután köszönt a konyhában lévő mindenkinek –mert időközben a lányok is visszaértek-, felmentünk a szobámba.-Szóval…

-Én azt…-szólaltunk meg egyszerre.

-Kezd te.-intettem.

-Rendben. Szóval ami tegnap történt… Nem tudom neked mit jelentett, de én szeretném, ha több lenne köztünk, mint barátság.

-Én is szeretném, ha nem csak barátok lennénk.-mosolyogtam kissé elpirultan.

Csak úgy mint tegnap, most is közelebb hajolt, és újra megcsókolt.

-Akkor…Leszel a barátnőm?

-Hááát… Persze!-nevettem el magam. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, és simított végig az arcomon.-Lemegyünk?

Bólintott egyet, aztán mindketten felálltunk, és lementünk a nappaliba áttelepült –eléggé megfogyatkozott-társasághoz csatlakoztunk.

-Hol vannak a többiek?-kérdeztem.

-Vásárolni mentek.-válaszolt Logan.

-Hű, úgy látom pont rosszkor mentek el.-nézte összekulcsolt kezünket Li.

-Összejöttünk.-jelentettem be.

-Oh…Wow! Ez nagyszerű!-mondták tettetett örömmel a lányok. Logan ellenségesen méregette mellettem álló barátom, Ashton pedig csak meredt maga elé. Leültünk, és Kenzie meg Li egyből faggatni kezdtek. Néha magamon éreztem a két fiú pillantásait, amiktől kirázott a hideg. A lányok is néztem rám néha olyan pillantással, így egy idő után meguntam ezt, és kislisszoltam a fürdőbe. Hideg vízzel megmostam az arcomat, és csak néztem az arcom. Mit tettem? Megbántam? Öh…ne-em? Rosszul tettem? Lehet. Megváltoztathatom? Nem. Akkor megbántatnám. De így másokat bántasz!-világított rá a tényre belső énem. Úgy meg magamat bántanám! És tudom, hogy nem csak nekem lenne rossz. Aj! Sehogy sem jó semmi. Marad minden így. Legalább egy embert boldoggá tettem!

Nagyot sóhajtva szálltam ki aggodalmaim útvesztőjéből, majd megtöröltem az arcom, a kezem, és utolsó pillantást vetve tükörképemre kinyitottam az ajtót. Fejemet felemelve hátrahőköltem meglepettségemben. Ashton állt előttem, szomorú szemekkel vizslatva. Oh, anyám. Segítség! Nagyon rosszul venné ki magát, ha most elordítanám magam, hogy segítsen valaki?-gondolkoztam.

-Segíthetek?-köszörültem meg a torkom. Nem válaszolt, így megpróbáltam kikerülni, de elém állt. Balra léptem, ő jobbra –mármint neki jobbra. Én léptem jobbra, de megint elém állt.-Abbahagynád? Szeretnék visszamenni.

-Direkt csinálod ezt, ugye?-suttogta közelebb lépve. Szerintem még ő is hallotta, hogy mekkorát nyeltem közelségére. Kezeit derekamra tette, és addig követett, amíg a mosdókagyló melletti szekrénynek nem ütköztem.-Direkt kínzol, igaz? Élvezed, hogy fájdalmat okozol?

-Semmit nem csinálok. Nem kell mindennek rólad szólnia. Képzeld, ehhez semmi közöd.

-Biztos?-lehelte ajkaimra.

-Biztos.-pillantottam szájára, majd vissza szemeire. Elmosolyodott tettemre, majd ő is lepillantott az én számra. Tekintetében a vágy tüze égett, és közelebb hajolt, hogy már csak milliméterek válasszák el ajkainkat.-N-nem lenne szabad.

-Tudom.-csukta le szemeit. Akaratlanul is utánoztam, és vártam, hogy megcsókoljon.