Úgy látszik mindenben van kivétel…

Helló, helló, helló! Mizu? Én most fel vagyok kicsit pörögve, viszont azt nem tudom mitől, vagy miért... A lényeg viszont az, hogy itt a 16. fejezet! Istenem, mindjárt itt a huszadik. Egyébként szerintetek hány fejezet legyen még? Én olyan 9-re gondoltam. Azért 25 fejezet elég nem? Mondjuk ha ennek a történetnek vége, tervezem a következő blogot! Addig is jó olvasást, és kitartást a hétre!

-Nem értelek.-rázta a fejét Charlie..-Idejössz, mérföldeket utazol, és most megsértődsz, és mennél vissza? Egyszerűen fel sem tudom fogni, hogy miért vagy itt. Hogy jutott eszedbe idejönni?

-Mert szeretlek, a francba is, hányszor kell még elmondanom, hogy felfogd?-emeltem fel a hangom.-Szerelmes vagyok beléd, és bármennyire is akarod, nem tudlak elfelejteni!

-Te meg azt fogd fel, hogy nem lehetünk együtt, bármennyire is szeretnénk! Én Londonban élek, te pedig több ezer kilométerre innen. Mégis hogy lehetnénk együtt?

-Távkapcsolat? Elisa és Dan is megvannak, nem?

-Nem te hallgatod Li sírását éjjelenként, nem te vigasztalod, ahányszor csak eszébe jut Dan, és hogy nincs mellette. Nem tudod, milyen úgy élni, hogy a szerelmed egy másik kontinensen talán talál egy másik személyt, aki jobb nálad. Nem tudsz semmit erről. De én igen. Tudom milyen a távkapcsolat,és bármennyire is mutatja magát boldognak Li, én tudom, hogy mennyit szenved. Épp elég ennyi szenvedés, hát még ha azon kellene aggódnom, hogy megcsalsz-e.

-Szóval ezt nézed ki belőlem. Hát kösz, hogy ennyire bízol bennem! Azt se tudom minek jöttem. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy azzal hitetgettem magam, hogy te egy kedves lány vagy. Mekkorát tévedtem. Egy szívtelen szörnyeteg vagy.

-Ha csak azért jöttél, hogy sértegess, akkor nyugodtan távozhatsz!

-Elég legyen!-ordította Kenzie.-Mégis mi folyik itt?

-Semmi.-mondta ridegen Charlie.

Jeges pillantása a levegőt is megfagyasztotta bennem. Lefagyva álltam vele szemben, miközben Kenzie kioktatott minket.

∞

Mégis mit képzelt? Hogy idejön, én meg meghatódottságomban a nyakába vetem magam? Hát bocs, de ez nem jött be. Ethan teljesen ki is ment a fejemből, de úgy gondoltam majd másnap felhívom. A másik Ethan volt az, akit este –mikor már mindenki elaludt (Ash az egyetlen vendégszobát kapta)-felhívtam, hogy kibeszéljem a mai napot. Sophie vette fel, aki azonnal kifaggatott.

-Hogy veled mindig csak a baj van!-reagálta le monológom Ethan.-Nézhetsz rám olyan gyilkos tekintettel, amilyennel akarsz, de azt nem mondhatod, hogy nincs igazam.

-Azt nem mondtam.-mondta Sophie.

-Öhm… Srácok, jó lenne ha most az én problémámról lenne szó, szóval ha lehet, ne akkor nyírjátok ki egymást, amikor vonalban vagyok.

-Bocs. Egyébként nem tudom mit mondhatnék. Szerintem hallgass a szívedre.-közhelyelt Sophie. Kösz…

-Lehet ez az átlag lányoknál beválik drágám, de Charlie az ilyeneket túlagyalja, és még rosszabb lesz. Szóval szerintem higgadjatok le, beszéljétek meg, aztán majd meglátod mi lenne a legjobb mindannyiótoknak.

Ethan azért tud jó tanácsokat adni, mert ismer. Minden rezdülésem tudja mi, így nem esik nehezére mindig a megfelelőt mondani. Úgy látszik mindenben van kivétel…

-Ethan. Nem tudom megbeszélni vele, mert mindig veszekedés lesz a vége. Egyszerűen nem hajlandó megérteni engem.

-És arra még nem gondoltál, hogy te értsd meg őt?

-Én… Nem tudom. Nem akarom ezt az egészet, mert a szerelemmel csak a gond van. Legalábbis nálam. Sose jön össze.

-Jaj, Charlie. Egyszer mindenki boldog lesz. Mint mi, ugye?-gügyögte legjobb barátom.

-Pontosan.

-Srácok? Itt vagytok még, vagy már szegény ágyat boldogítjátok?

-Hehehe. Csak féltékeny vagy, amiért lecsaptak a kezedről. Hidd el, tudom milyen szörnyű lehet azt hallani milyen boldog vagyok, miközben te két olyan senki miatt szomorkodsz. De sajnos lekéstél rólam, a szívem már foglalt.

-Oh, most törted össze a szívem.-mondtam megjátszva a szenvedőt, pedig belül majd megpukkadtam a nevetés visszatartásától.-Jól van szerelmeseim, én mentem aludni. De ha lehet, még nem akarok keresztanyuka lenni.

-Pedig úgy terveztük nyolc hónapot adunk, hogy felkészülj, de akkor így jártál.

-Neked is jó éjt szívem napsugara!-mondta lányosan Ethan.-De most leteszem, mert meg kell leckéztetnem az asszonyt.

-Sok sikert, Sophie.

-Sok sikert, Charlie!

Miután letettem a telefonom, bevackoltam magam a takaróm alá, és egyetlen, legkedvesebb plüssállatom magamhoz szorítva lehunytam a szemem.

-Jó éjt, Fluffy úr. Remélem segítesz kitisztítani a fejem.

Hirtelen egy nagy házban találtam magam. Nem tudom hol, vagy miért, egyszerűen csak itt vagyok. Hangok szűrődtek ki valahonnan, én pedig kíváncsiságomban elindultam a hangok felé. Beléptem a szobába, amely első ránézésre egy nappali. Elhaladtam egy tükör előtt, és amikor belenéztem, magamat láttam, de valahogy mégsem. A hajam barnán omlott a vállamra, és egy szürke póló volt rajtam egy farmerrel. Ez én vagyok? Beléptem a helyiségbe, ahol ott voltak a szüleim, a tesóm, a lányok-eredeti hajszínnel-, és meglepetésemre a 5SOS srácok is. Mindenki mosollyal az arcán fogadott engem. Ash felállt és idelépett hozzám, majd puszit nyomott a számra (???) és odahúzott a kanapéra. Most mi van? Összezavarodottan néztem körbe a sok mosolygó emberkén, mert halvány lila fogalmam nem volt minek is van itt mindenki. És miért vagyunk ilyen idétlenül felöltözve a lányokkal? És mi a jó büdös istenért barna a hajam? Utálom a színét! Olyan unalmasan…unalmas. Az egyik pillanatban még ültem, a másikban pedig már álltam. Kikerekedett szemekkel néztem az előttem térdelő fiút. Mi van?!

-Sokat gondolkoztam, hogy mikor lenne megfelelő az idő. De nem tudok várni addig. Szeretlek, és én lennék a világon a legboldogabb, ha a feleségem lennél. Hozzám jössz?

Sikítva ültem fel az ágyban. Szívem kétszeres sebességgel dobogott, és félő volt, hogy kiugrik a mellkasom fogságából. Logan szaladt be a szobámba, miután az ajtót hangos csattanással kivágta. Lerogyott mellém, és magához szorítva nyugtatgatott. A lányok is beértek, ahogy a szülők is. Aston már Logan mögött beesett a szobámba, így most ő is mellettem ülve, aggódón néz.

-Jól van, Chars, itt vagyok.-suttogta a fülembe bátyám. Úgy kapaszkodtam belé, mintha ő lenne a mentőövem, miközben én a tengerben küszködöm a túlélésért. A többieket kiparancsolta a helyiségből, bár Li, Kenzie és Ash kicsit nehezen mentek.-Semmi baj. Csak rémálom volt. Most már minden rendben. Elmondod mit álmodtál?

-Jaj, Logan! Nem értem miért álmodtam ezt. De nem ez az első. Már álmodtam ezt egyszer. Akkor volt, amikor Ash először nálunk aludt. Én…én…

-Jól van. Mond el. Jobb lesz, ha kiadod magadból.

Bólintottam, majd miután kifújtam az orrom, elmeséltem az álmom. Elmondtam minden mozzanatot, minden gondolatot, ami bennem kavargott. Ő csak csendben hallgatott, és simogatta a hátam, nyugtatásképp.