Most sajnos nem jött össze Hulk 1, és Hulk 2 miatt.

Meghoztam a 12. részt! Köszönöm Reachel-nek, hogy megtisztelt jelenlétével ezen a blogon is. Nem is tudom mi lenne velem nélküled! Nos...hát jó olvasást mindenkinek!

Mint egy panda, úgy néztem ki reggel. A szemfesték –amit mondanom sem kell, hogy Kenzie és Li erőltetett rám- elfolyt, de legalább eltakarta a piros szemem. Vagy elvonta róla a figyelmet… Letusoltam –utoljára ebben a házban-, és miután felöltöztem pakolni kezdtem. A ruháimat behajtogattam a bőröndömbe, mindet szépen sorban. Úgy terveztem, hogy bedobálom majd, és ráülve összehúzom a cipzárt, de most jó, hogy van valami ami leköt. Tegnap bezárkóztam a szobámba, így a lányok nem tudnak semmit, ami maradjon is így. Nem akarom hallgatni a szidásáradatukat, a vigasztalásukat, meg a „majd találsz jobbat is” szöveget. Egyedül jobban mennek az ilyen dolgok.

-Charlie, gyere reggelizni!-kopogott be Li.

-Nem vagyok éhes.-szóltam ki. Tovább folytattam a pakolást, egészen addig, amíg minden ruhám el nem tűnt a bőröndben. A könyveim már rég dobozokban sorakoztak, egy kivételével, amit a táskámba raktam, hogy majd olvasom a gépen. A fülhallgatóm is ott lapult mellette, csak úgy mint a dalszöveges füzetem. Anyáék nemsoká itt lesznek, szóval kicsit megerőltettem magam, és próbáltam életet könyörögni magamba. Sajnos nem ment túl jól, szóval megint magyarázkodhatok, hogy mi a baj.

-Charlie, megjöttek az ősök.-kopogott ezúttal Kenzie.

-Megyek.-sóhajtottam. Felálltam az ágyamról, és a nappaliba mentem. Megölelgettem a szüleim, majd Logan fojtogatott engem.

-Jó újra látni, Chars.-suttogta a fülembe.-De jobban örülnék, ha nem ilyen hullajó kedvvel fogadnál.

-Majd elmondom.

Bólintott egyet, majd a többieket is üdvözölte. Az anyukák nekiálltak egy utolsó nagy vacsorát összedobni, míg a lányok elmentek pakolni, apa meg a tv-t nézte. Logan felrángatott a szobámba, amely kongott az ürességtől. Leültünk az ágyra, és belekezdtünk a beszélgetésbe.

-Hallgatlak.-biccentett.

-Tegnap a lányok kiöltöztettek, „csábítsd el Ash-t” címszó alatt, ami úgy-ahogy, fogjuk rá megvolt. A lényeg, hogy amikor kimentünk levegőzni, azt kérdezte emlékezni fogok e erre holnap/ma. Erre azt mondtam nem biztos, mire megcsókolt, és azt mondta szeret. Én meg elkezdtem vele ordibálni, hogy miért csak most mondta ezt el, amikor másnap elköltözünk, és otthagytam.-hadartam el egy szuszra. Logan úgy nézett rám mint egy földönkívülire –de halál komolyan.

-Te…te teljesen hülye vagy.-jelentette ki.-Komolyan azt mondta, hogy szeret, erre te leordítottad a fejét, és elmentél? Mégis miért?

-Nem tudom! Én csak össze voltam zavarodva. Féltem, mert ha bevallottam volna, hogy én is szeretem, akkor még jobban fájni fog az elválás. De nem tudom mi lett volna a legjobb. Talán így is jó lesz. Azt hiszi utálom, és majd túllép rajtam. Én is megpróbálom valahogy elfelejteni, és boldog leszek majd. Talán.

-Meg fogod bánni.

-Már mindegy. Nem tudok változtatni ezen.

A reptéren rengeteg ember volt. Utasok, akik mennek, vagy jöttek, családtagok, barátok. De rengeteg rajongó is eljött elbúcsúztatni minket. Csináltunk több tucat fotót, és annyiszor leírtuk a nevünket, hogy már fájt a kezünk. És mint mindenki életében, az enyémben is eljött az, hogy egy ismerős dal első hangjára felfigyelve lefagysz. Vagy nem? Nos, nekem ez volt.

A hang irányába néztem, ahol az a négy srác volt, akik megváltoztatták az életem. A rajongók hangos sikításán keresztül is tisztán hallottam minden egyes szót. Beleégtek a tudatomba, és onnan már semmivel sem lehet kitörölni. Hogy mit gondoltam abban a pillanatban? Hát… azt nem tudnám megmondani. A lányok átverekedték magukat a tömegen hozzám, és aggodalmas, valamint kérdő tekintettel néztek rám. Én csak meredten néztem Rá, és szinte levegőt sem vettem.

Amikor a dalnak vége lett, Ash a rajongók által megnyílt úton lépett oda hozzám.

-Mi ez az egész?-kérdeztem ridegen.-Ha azt hitted idejössz, zenéltek egyet, és minden megoldódik, akkor tévedtél. Ezzel semmi nincs megoldva, inkább tovább bonyolítva. Ash, én nemsoká azon a gépen leszek, Londonba tartva, hogy élhessem az álmomat. Nem fogok itt maradni, és csalódás okozni nem csak a lányoknak, hanem a családomnak, és a rajongóinknak is. Nem leszek olyan önző, hogy az érzéseimet vegyem figyelembe. Nem lehetek olyan önző.

-Én nem kérem, hogy maradj. Csak azt szeretném, hogy ne haragudj rám. Tudom, hogy rettentően hülye voltam, és ezerszer megbántam. Nem akarlak úgy elengedni, hogy utálsz.

-Nem utállak.-ráztam meg a fejem.

-De haragszol rám. Viszont meg kell értened, hogy féltem. Amúgy… nem mintha te annyira törted volna magad.

-Persze, fogd rám.-forgattam meg szemeim.-Miért csináltad ezt?

-Mert amit tegnap mondtam, az az igazság volt, és nem akarom, hogy azt hidd, hogy csak részegen benyögtem, és nem jelent semmit.-fogta két keze közé arcom.-Szeretlek Charlie. Nagyon szeretlek.

-Én is szeretlek.-mondtam ki azt a szót, melyet nem sok embernek mondtam eddig életemben. A tömeg egyszerre sikított fel, amikor megcsókolt.

-Charlie. Mennünk kell.-szólalt meg Li.

-Megyek.

Ash olyan szorosan ölelt magához, hogy azt hittem ott ér el a vég. De végül –nagy nehezen- elengedtük egymást, és egy utolsó csók után elindultunk a géphez.

∞

Tudod milyen elveszíteni valakit, aki sose volt a tiéd? Valakit, aki a legfontosabb neked, akiért akár meg is halnál? Én tudom. Végignéztem, ahogy elsétál, hogy élje az álmát. De megértem, hisz mindig is erről álmodott. És nem hagyhatja cserben sem a lányokat, sem a családját, sem a rajongókat. De akkor is fáj.

-Ash. Menjünk.-tetta vállamra a kezét Luke. Bólintottam egyet, majd még egyszer arra néztem, ahol Charlie eltűnt. Nem tudom miért. Talán arra vártam, hogy felbukkan, a nyakamba veti magát, és azt mondja örökre velem marad. De ez csak egy remény marad. Ahogy az is, hogy láthatom még valaha.

∞

A magángép ablakán kibámulva hallgattam végig a telefonomon fellelhető összes depis számot. Marie még fagyit is szerzett nekem –bár Logan ette meg a nagyját-, ami nagyon jól esett. Mármint a fagyi, nem Logan falánksága…

-Mizu?-kérdezte Kenzie. Ráemeltem tekintetem, és kihúztam a fülemből a fülhallgatót.-A lelki szemetesládád nyitva!-ráta ki kezeit.

-Jól vagyok, Kenzie. Tényleg. Csak kell egy kis magány.

-Rendben. Hajrá.-ütögette meg a fejem, majd arrébb állt. Visszamerültem gondolataimba, ami lehet, hogy inkább álom volt.

-Charlie!-keltem fel anya rázogatására.-Mindjárt leszállunk.

Elraktam a dolgaim, és vártam a földet érést. A fülem bedugult a légnyomásváltozástól, így félig süketen szálltam le a gépről. Itt is rengeteg rajongó várt ránk, de sajnos nem tudtunk velük beszélni, mert a biztonságiak elhurcoltak minket. Lehet, hogy olyan fáradt vagyok, hogy mindjárt kidőlök, mint egy zsák, de a rajongóinkra mindig van idő. Most sajnos nem jött össze Hulk 1, és Hulk 2 miatt. Odakint egy limuzin várakozott, hogy elfuvarozzon minket. Még sosem utaztam limóban, de őszintén megmondva nem is nagyon akarok többet. Túl nagy. Viszont  legalább elfértünk egy autóba.

-Hello London. Hello új élet.-suttogtam az erkélyemen állva, miközben a kilátást csodáltam.