Ezt hívják pech-nek.

Ezer bocsánat, hogy egy napot késtem, de most itt vagyok, és egy fordulatos résszel jöttem. Lehet úgy tűnik nincs sok hátra, de megnyugtatlak titeket, hogy még nem akarom lezárni Charlie és Ashton szerelmének történetét. Remélem továbbra is olvastok majd.

Ahogy egyre közeledik a költözés, egyre rosszabbul vagyunk. Én olyan szinten kikészültem, hogy az utolsó koncertünk után szépen kidőltem. Az orvos azt mondta csak a stressz miatt volt. Hát… részben. Másrészt Ashton miatt. Nem beszéltünk sokat, ami be kell valljam elszomorított. Szörnyű maga a tudat is, hogy két nap múlva elutazunk –véglegesen- és lehet, hogy soha többet nem találkozunk.  Nagyon fog hiányozni. Ahogy a többiek is, mert velük is jóba lettünk. Az új menedzserünk –olyat is kaptunk-egy nagyon kedves nő, aki kellően szigorú, de lehet vele viccelni is. Jobb mint Valerie volt. Főleg, hogy miután beavattuk a dolgokba, kissé kiakadt. Konkrétan megölelt, és azt mondta, hogy sose kényszerítene ilyenre.

Logan olyan semleges állapotban van, bár kicsit izgul az utazás miatt. Kenzie örül ennek, míg Li egyenesen oda van, mert így közelebb lesz Dan-hez. Tőlem. Én vagyok szerintem az egyetlen, aki szomorú miatta. De hogy a fenébe ne lenék, amikor végre valaki beférkőzött a szívembe, és most elmegyünk. Ezt hívják pech-nek.

-Kész vagy?-jött be Kenzie. A búcsúbulinkra készülünk, mert holnap összepakolunk még pár utolsó dolgot, és este megyünk is.

-Nem tudom mit vegyek fel.-roskadtam az ágyamra.

-Jaj.-karolt át.-Majd mi találunk neked egy olyan csodát, amitől Ash összepisili magát. LI!-ordította bandatársunk nevét. A lila –nagyon lila-hajú lány akár a tornádó, úgy száguldott be a szobámba. Egyből a szekrényem felé vették az irányt, de ott ugyan hiába keresgélnek. Ezt ők is észrevették, és átsprinteltek a saját szobájukba. Végül megtalálták nekem a tökéletes szerelést.

-Olyan gyönyörűek vagytok.-monda Marie.

Mosolyogva összenéztünk, majd kimentünk a limuzinhoz, merthogy azzal megyünk, bár nem tudom minek ez a monstrum, amikor csak négyen leszünk benne +a sofőr, de ő nem számít bele.

A klubhoz érve én szálltam ki utolsónak, és a bejáratnál is én mentem be, bár kicsit lemaradva, mert beszéltem pár rajongóval. Imádom őket, mert belőlük nyerünk energiát a sok munkára. Csak miattuk tartunk ki. Li és Kenzie már el is tűntek a tömegben, amikor beléptem. Mindenhol ismerős és ismeretlen arcok voltak, így csak megindultam előre. Köszöntem pár embernek, megköszöntem a kedves szavakat, beszéltem pár szót velük, a szokásos bájolgások. Alig fújtam ki magam az egyik beszédpartner miatt, már jött is a másik. És ez így ment egy ideig.

-Szia.-köszönt egy ismerős hang mögülem.

-Szia!-fordultam Ashton felé.-Végre egy ember, aki nem csak a lemezről, Londonról, vagy egyéb ilyen témákról tud velem kommunikálni.-emeltem égnek tekintetem.

-Öhm…Szívesen? Egyébként gyönyörű vagy.-mért végig. A csajok tényleg kitettek magukért, mert –ha mondhatok ilyet-istennőt varázsoltak belőlem. Nem szoktam magassarkút viselni, viszont most kivételes alkalom van.-Sose láttalak még ilyen cipőben.

-Tudom. Nem is fogsz többet.-mondtam. Hupsz…-Mármint… Nem fogok felvenni többet ilyet…

Szomorú arcára nézve hatalmas bűntudatom lett. Most elcsesztem… Gratulálok Charlie, ez is csak te lehetsz!

-És… Mikor is indultok?-terelte a témát.

-Holnap este.-válaszoltam szűkszavúan. Feszülten álldogáltam mellette, na nem mintha ő annyira törte volna magát. Sóhajtotta, egyet, majd a kezénél fogva a bárpulthoz húztam. Pár kör után kezdtünk feloldódni, és fesztelenül beszélgettünk mindenről. Sokat nevettünk, bár volt, hogy semmi vicceset nem mondtunk, táncoltunk is, csak sajnos a cipő miatt nehezen ment. Persze ezen is nevettünk.

-Nem megyünk ki levegőzni?-kérdeztem egy szám végeztével.

-De, menjünk.

Odakint nem volt olyan meleg, és kellemesen cirógatta bőrömet a lágy szellő. A zene még kint is elemi erővel hatott, így kicsit arrébb sétáltunk.

-Szóval… Várod már, hogy belekezdjetek a Londoni életbe?

-Sose hittem, hogy eljutok egyszer oda, de a sors kegyes volt, és kaptunk egy ilyen lehetőséget. Persze hiányozni fog ez a hely. Hisz itt nőttem fel, itt lettem híres, itt történtek velem jó dolgok. De biztos jó lesz ott is. Hiszen csodálatos hely, és nagyon várom a munkát. De félek is egy kicsit. Új ország, új emberek…

-Biztos nagyszerű lesz. Szerzel új barátokat, új embereket.

-Aha. Vagy nem. Nem vagyok egy barátkozós típus.-húztam el a szám.

-Ugyan. Biztos mindenki imádni fog! Hisz elég ha rád néznek. Gyönyörű, kedves, vicces lány vagy, és mindenki oda lesz érted.

Éreztem, ahogy az arcom egyre pirosabb lesz. Nem szeretem ha bókolnak nekem, de neki elnézem… De csak neki!

-Szerinted elég részegek vagyunk ahhoz, hogy holnap ne emlékezzünk erre?

-Nem tudom. Ez az utolsó bulink itt, szóval lehetőleg MÁR annyira ki vagyok, hogy arra sem emlékszem mit mondtam az előbb.-nevettem fel.

-Akkor jó.

Azzal megfogta a kezem, így megállítva engem, és amikor felé fordultam, ajkait az enyémekre nyomta. Nem kicsit lepődtem meg, az biztos.

∞

Fogalmam sincs honnan volt bátorságom megcsókolni. Viszont ez volt az utolsó alkalom, hogy megtehettem. Holnap elköltöznek, én meg itt maradok, és talán sose lesz többet erre lehetőségem. Márpedig én nem akarom, hogy úgy menjen el, hogy nem mondtam el neki mit érzek. Az pedig, hogy talán nem fog emlékezni erre, az csak egy kis plusz önbizalmat adott.

-Charlie. El kell mondanom valami fontosat, még akkor is, ha erre nem fogsz emlékezni holnap. Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd.

-Ash. Ne…Ne ne ne…-lépett hátra.-Ne. Kérlek, ne.

-Charlie.-fogtam volna meg a kezét, de elhúzta azt.

-Nem. Holnap elköltözünk egy másik kontinensre, és te csak most mondod ezt el? Pont akkor vallasz szerelmet, amikor másnap már messze leszek? Te teljesen hülye vagy. Miért nem tudtad volna hamarabb mondani? Annyira fájt volna egy kicsit előbb összeszedni magad, és elém állni ezzel?-ordibált.

-Charlie. Én… én sajnálom. Én csak féltem a visszautasítástól.-hebegtem.

-Persze.-megrázta a fejét, és megtörten rám nézett.-Azt hittem ha eljön ez a pillanat boldogok leszünk. De mint minden, úgy látszik ez is csak hiú ábránd marad.

Egy könnycsepp csordult ki szeméből, végig az arcán, de makacsul letörölte, és sarkon fordult.-Viszlát Ash.

Otthagyott. Bánatos szívvel néztem távolodó alakját. Ezt nagyon elcsesztem. De jóvá kell tennem. Meg kell békítenem valahogy. Nem hagyhatom, hogy úgy menjen el, hogy részegen azt mondtam szerelmes vagyok belé, aztán csak úgy hagyjam elmenni. Nem… És már azt is tudom mit teszek! De ahhoz várnom kell. Remélem beválik. Nagyon-nagyon remélem…