De mentségemre szólva, az az állat öngyilkos lett!

Egyszerűen nem tudtam holnapig várni! Már tegnap fel akartam rakni a rész-ugyanis befejeztem-, de aztán elment az idő. De most itt vagyok, rászántam magam, szóval tessék. A következő sem biztos, hogy egy pénteki napon lesz, (az sem biztos, hogy kibírom a jövőhétig, mert annyira nagyon...öhm...hogy is mondjam... szóval nem bírom ki, hogy ne hozzak részt)viszont így jó, mert egy: haladunk, kettő: nektek sem kell többet várni. Nem így terveztem, de úgy látszik ez ilyen össze-vissza blog lesz. Azért remélem olvassátok továbbra is! Na nem is szövegelek tovább, jó olvasást.

Már épp ellenkezni akartam, de a telefonom hangosan kezdte énekelni a beállított csengőhangom.

-Bocsánat.-Anya neve villogott a kijelzőn, így hamar megnyomtam a gombot.-Szia anya!

-Szia kincsem. Miért nem mondtad még nekem, hogy egy ilyen helyes fiú az udvarlód?

Azt hittem ott helyben fogok meghalni a nevetéstől. Még hogy ilyen helyes udvarlóm van… Mindenki hülyének nézhetett a szobában, mert enyhén jött rám a fuldoklás.

-Anya én… Nem tudom miért nem mondtam eddig, hogy van egy ilyen helyes udvarlóm.-mondtam ki az utolsó három szót nagy nehezen. Ashton vigyorogva nézett, de egy „Kuss!” eltátogása után, már csak a visszafojtott mosolygás játszott arcán.

-Remélem minél hamarabb hazahozod bemutatni. Végre egy fiú, aki boldoggá tesz!-szerintem még meg is könnyezte ezt a mondatát.

-Persze. Majd ha lesz egy kis szabadnap, akkor mindenképpen hazaviszem.

-Nagyszerű! Mond meg neki hogy üdv a családban! És puszilom a lányokat is.

Én is elmorogtam valami köszönésfélét, majd kinyomtam a hívást. Összeszűkült szemekkel néztem Ashtonra, majd a lányok felé fordultam.

-Anya puszil titeket.-közöltem velük, majd gonosz vigyorra húztam ajkaim és visszafordultam a fiú felé.-Anya örömmel látna nálunk, hogy megismerjen. És apukám is főleg ha megtudja, hogy az „udvarlóm” vagy. Legalább kipróbálja az új golyókat, amit a szülinapjára kapott tőlem. Remélem golyóálló vagy!

Hatalmasat nyelt, és elpirulva nézett körbe, majd megütközve emelte újra rám tekintetét.

-Apa rendőr. És nem szereti, ha a kicsi lánya körül a másik nem is jelen van.

Szemét dolog tőlem, de ha tényleg a „barátom” akar lenni, akkor csak tessék.

-De az apád nem is…-kezdte el mondandóját Kenzie.

-Nem az anyád szokott a szigorú lenni?-kotyogott közbe Li.

-Ja. Az apád nem is szigorú. Inkább… úgy kezel, mint a második fiát. Amit nem értek, mert Logan is elég lehetne, bár elég fiús vagy, de akkor is lány, bár annyira ne üt ki, de azért mégis… Mindegy.-hallgatott el végre. Szúrósan néztem a két kotyogós ünneprontó barátomra.-Hupsz… Ja, hogy te csak szívattad! Bocsi.

-Te csak szívattál? De izé vagy!

-Te meg se szólalj!-szegeztem rá mutatóujjam.

Maga elé emelte kezeit védekezésképp, majd elnevette magát.

-Hogy fogom én kibírni melletted?

-Te? Én hogy fogom?

-Azért ennyire nem vagyok…

-De, de az vagy.-húztam el a szám. Vállat vontam, aztán lehuppantam a kanapéra, a lábaim pedig a kis dohányzóasztalra raktam. Unottan kapcsolgattam a készüléket, míg körülöttem a legtöbben –Valerie és a lányok- beszélgettek, a fiúk meg Ash-nek mondtak valamit. Elsápadva meresztette szemeit, majd rám kapta azokat és elpirult. A tv-ben épp a hírek ment, és legnagyobb nem meglepetésemre máris mi voltunk a téma. Felhangosítottam, hogy mindenki tökéletesen hallja.

-Habár még csak nemrég lett hivatalosan is bejelentve, de már az egész világ az új sztárpáron rágódik. Mint mindig, most is vannak olyanok, akiknek nem tetszik ez a kapcsolat, de szerencsére több azoknak a száma, akik imádják őket. A Twitter nevű közösségi portálon ők foglalják el a legtöbb trendet, valamint a rajongók is folyton róluk beszélnek. Vajon tartós lesz a kapcsolat, akár a Jelena szerelem, vagy csak egy futó kaland lesz? Reméljük, minél hamarabb megtudjuk a választ.

-Világszenzációk vagyunk!-mondta Ash.

De jó… Idétlen kis csitrik fognak halálos üzeneteket küldözgetni, mindenféle ribancnak elmondani, és megfenyegetni. Már alig várom… Sóhajtva ráztam meg a fejem.

-Azt hiszem most szereztem pár hülye csitrit, akik majd nap mint nap engem szidnak, mert „elvettem” a kedvencüket. Ha egy is beszól nekem, felpofozom, és nem érdekel semmi.

-Ne nevezd a rajongóinkat csitrinek!-háborodtak fel mind a négyen.-És ne bántsd őket.

-Azt csinálok, amit akarok.-grimaszoltam. Nem fogják megmondani nekem.

-Álljatok le. Ne veszekedjetek már is, inkább szokjatok össze.-csóválta a fejét Valerie.-Nekem dolgom van, szóval megyek. Charlie, ne csinálj semmit. Elisa, légy rá jó hatással. Kenzie, te pedig tarts rendet.-Bólogattunk, mint akik majd betartjuk.-Holnap a stúdióban lesztek. Legyetek jók.

Elindult kifelé, de eszébe juthatott valami, mert visszafordult, és rám nézett. Mit csináltam már megint?

-Remélem nem kell holnap a rendőrségen vagy a kórházban kezdenem.

-Mert?

-Mert itt alszik.-mondta úgy, mintha ezt tudnom kellett volna.

Kikerekedett szemekkel néztem rá, majd a bénán álló fiúra, aztán a lányokra, és vissza oda, ahol nemrég még Valerie állt.

-Öhm…Nincs vendégszobánk. Szóval vagy a kanapén alszol, vagy…-hallgatott el Li rám nézve.

-NEM!Nincs az az isten, amiért ez a szobámba akár egyetlen lépést is megtesz!

-1:Nem ez, hanem Ő. 2:Veled fog aludni, mert így legalább összeszoktok egy kicsit. Mert a párok általában tudnak egymásról pár dolgot. Itt az alkalom, hogy megtudjatok egymásról mindent.-mondta Kenzie.

-Na na na! Lassan a testtel. Azért nem mindent.-emeltem magam elé a kezeim.

-Én nem szólhatok bele, hogy hol aludjak?

-NEM!-szóltuk le egyszerre Kenzievel. Megszeppenten nézett ránk, de mi tovább veszekedtünk, nem is figyelve rá.

-Elég!-ordította el magát Li.

Dühösen néztünk rá, a fiúk pedig befogott fülekkel álltak.

-Szerintem mi megyünk. Holnap találkozunk.-mondta Luke, és hárman el is tűntek. Ash maradt egyedüli fiúként. Mondjuk…

Maria-aki idő közben megérkezett a vásárlásból- megcsinálta a vacsorát, ami pizza volt. Vacsora után mindenki elintézte lefekvés előtti dolgait. Kértem Miariatól egy takarót és egy párnát, amiket a szobámba vittem. Letettem a földre az ágyam mellé, majd visszamentem a nappaliba. Mindenki kiterült, így nekem nem nagyon volt hely. Végül a legegyszerűbb megoldást választottam, azaz belefeküdtem az ölükbe. Nem volt energiájuk tiltakozni, szóval nyugodtan maradtam a helyemen. Nem sokkal később mind olyan fáradtak voltunk, hogy majdnem bealudtunk, úgyhogy döntöttünk, és elvonultunk aludni. Bevackoltam magam a puha takaróm alá, és lehunytam szemeim.

-Alszol?-suttogta ideiglenes szobatársam.

-Igen. Most is csak álmomban beszélek.-morogtam.

-Mi a kedvenc színed?-szólalt meg kis idő múlva.

-Komolyan? Ennél nem tudtál volna valami érdekesebbet kitalálni?-kérdeztem felülve az ágyamon. Visszadőltem a párnámra, és csendbe burkolóztunk.-Fekete és kék. De szeretem a zöldet is. Tudod azt az árnyalatát, ami a fű- és a mocsár zöld között van. Neked?

-Te aztán kifejted a mondandód.-nevetett fel halkan.

-Szövegíró vagyok. Ez a dolgom.-kuncogtam én is.-Éhes vagyok.

-Én is.

Kikászálódtam az ágyamból, és felette állva bámultam le rá. Olyan „jössz vagy mi lesz?” fejjel néztem rá, mire elvigyorodott és felpattant. Kiosontunk a konyhába-csoda, hogy nem ébredt fel senki a hangos nevetésünkre. Pedig visszafojtottuk! Csak egymásnak vágtunk hülye fejeket, hogy ne bírja. Ahogy kiértünk a folyosóról, nekilendülve sprinteltem el a konyháig, ahol megcsúsztam és egyenesen nekimentem a hűtőnek. A szánkra tapasztott kezekkel álltunk-én ültem!-, míg abba nem maradt a nevetésünk. Kivettem a megmaradt pizzát, bevágtam a mikróba, és leültünk az asztalhoz. Amint egymásra néztünk, kitört belőlünk a nevetés, és egymást lepisszegve vártunk a kaját. Pityegett a mikró, jelezve elkészült a kaja. Kivettem és két tányérra raktam egy-egy szeletet, majd az egyiket elé, míg a másikat magam elé tettem. Csendben tömtük magunkba a hizlaló kaját, amit anya biztos nem engedne meg, mert szerinte egészségtelen. Nem értem ezeket a hóbortjait. Amint eltüntettük, ami a tányérunkon volt, visszaindultunk a szobámba. Újra bebújtam az ágyamba, Ash pedig az ideiglenes alvóhelyére.

-Mesélj magadról.-kérte.

-Mit?-húztam az agyát.

-Mindent.

-Rendben. December 31-én születtem, pontosan két perccel éjfél előtt. Anyám nem akart engem, mert nem tudott volna eltartani. Apám és a felesége össze is vesztek, amikor én megszülettem. Végül Karen elfogadott, mert, ahogy ő mondta, nem tehetek arról, hogy az anyám egy kurva volt. Mondhatni, egy egy éjszakás kalandból lettem. Azóta Karen az anyám. Apa mindent megadott, amit csak tudott. Sose kértem sok mindent. A tesóm Logan. Mindig is teljes testvérként tekintettem rá. Hű, ez aztán t-s volt… Mindegy. A kapcsolatunk szoros, főleg amikor kiderült, hogy a szívrendellenessége van. Most is a kórházban fekszik, kómában. Egy hete kicsit megerőltette magát. Amikor csak tudok, hazamegyek hozzá.

-Sajnálom.

-Nem kell. Erős, és kitart. Megígérte, hogy mellettem marad, és megvéd mindentől.

-Nagyszerű testvér lehet.

-A legjobb a világon. Főleg amikor elvitte helyettem a balhékat.

-Mint például?-kíváncsiskodott.

-Vázatörés, egyéb törések… Egyszer kaptam egy leguánt. Egy hét után már nem mozdult többé. De mentségemre szólva, az az állat öngyilkos lett! Már előtte láttam rajta.

Kinevetett. Kedves. Még beszélgettünk egy kicsit, de hamar elnyomott minket az álom.